Az OKSZ felhívja a figyelmet arra, hogy az élelmiszerkiskereskedők nagy többsége eddig is ezres nagyságrendben” akciózott”, és a jövőben is folytatják árcsökkentést eredményező értékesítés ösztönző tevékenységüket.
Az árcsökkentést eredményező módszerek, eszközök boltonként, áruházanként eltérők lehetnek az aktuális árukínálat, vagy fogyasztói kereslet függvényében, - mindezek mellett fontos azt hangsúlyozni, hogy a beszállítói együttműködés nélkül nem lehet tartós árcsökkentést elérni
- írja a szervezet.
Lapunk azért kérdezte meg az OKSZ-t az árcsökkentési tervekről, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium kiadott egy közleményt szerdán, amelyben egy hetet adnak a láncoknak: csökkentsék áraikat.
A tárca úgy gondolja, hogy az önkéntes árcsökkentést elsősorban alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak. Ilyen termékek főként az alábbiak:
- csirkehús,
- sertéshús,
- étolaj,
- tojás,
- tej és tejtermékek,
- liszt,
- cukor,
- egyéb alapvető élelmiszerek.
Az önkéntes árcsökkentés keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához. A tárca szerint egyértelműen megállapítható, hogy bizonyos alapvető élelmiszerek esetén a beszerzési ár, illetve a végső fogyasztói ár közötti különbség érdemben emelkedett.
Bár az elmúlt időszakban egyes termékek esetén már tapasztalható volt az árcsökkenés az üzletekben, ugyanakkor ez nem mutatkozott tartósnak és számottevőnek
- írta a tárca.
A minisztérium mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is közleményt adott ki, amelyben azt írják, figyelik, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés a piaci szereplők között.
A versenyhatóság folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban jelentkező – például a tojás vagy tejtermékek esetében – tapasztalható piaci folyamatokat. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke január végén felszólító levelet küldött több – alapvető élelmiszerek termelőit és feldolgozóit tömörítő – érdekképviseleti szervezetnek - írják a közleményben.
A kormány az elmúlt hetekben sokszor utalt arra, hogy megfékeznék az élelmiszer-inflációt és többször belengették az árstop visszahozatalát is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio