Ők lesznek Karácsony Gergely helyettesei
Öt főpolgármester-helyettest választott meg keddi alakuló ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Öt főpolgármester-helyettest választott meg keddi alakuló ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt 2019. november 5-e és november 7-e között megváltozik a forgalmi rend Budapest több kerületében.
„Budapest legyen zöld, otthonos és olyan okos város, aminek szíve is van” – ezzel a jövőbe mutató gondolattal nyitott Karácsony Gergely főpolgármester az új Közgyűlés alakuló ülésén.
Úgy normális, ha a meghívást elfogadom, a szerdai kormányülésen részt veszek - írta Budapest főpolgármestere hivatalos közösségi oldalán.
Megtorpedózná az új Nemzeti Galéria megépítését Karácsony Gergely főpolgármester – derül ki a holnapi alakuló közgyűlésre benyújtott javaslatokból. Az új városvezető a Liget Projekt más elemeit is felülvizsgálná, a még meg nem kezdett beruházásokat nem építené meg.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Karácsony Gergely főpolgármesternek megválasztásához, egyúttal meghívta őt a szerdai kormányülésre, ahol a budapesti fejlesztések jövőjéről is tárgyalnak - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután.
Az egyik kisebb, de Budapesten régóta aktív lakásfejlesztő már a közösségi médiában, fizetett posztban, osztja meg a valóságot tükröző és rendkívül elkeserítő tapasztalatait a hazai építőipari nehézségekről. Így látják ők belülről a helyzetet. Vajon mindenkire ez igaz?
Gulyás Gergely arra szólította fel Karácsony Gergelyt, november 15-ig döntsön a Fővárosi Közgyűlés a budapesti nagyberuházások sorsáról – derül ki a Mandiner.hu-nak adott, a portálon közzétett videointerjúban.
A levelet már megkaptam - így válaszolt Orbán Viktor csütörtökön a Nemzeti Vértanúk emlékművének újraavatásán az ATV kérdésére, hogy megérkezett-e már hozzá az új főpolgármester levele.
Orbán Viktor miniszterelnök országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízottá nevezte ki Tarlós Istvánt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.
A Fővárosi Érdekegyeztető Tanács felállításának előkészítéséről és a Római-part területére vonatkozó változtatási tilalomról is dönthet Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés jövő keddi alakuló ülésén, amelyen a képviselők várhatóan öt főpolgármester-helyettest választanak majd meg.
Október 29-én Szergej Lavrov orosz külügyminiszter látogat Magyarországra, majd október 30-án Vlagyimir Putyin Oroszország elnöke is Budapestre érkezik. Orbán Viktor miniszterelnök – az előzetes tájékoztatások alapján – Magyarország jövőbeni gázellátásáról, a paksi atomerő bővítéséről, valamint klímaügyekről is tárgyalhat Putyinnal – írja az InfoStart. A fővárosban több helyen is terelés és forgalomkorlátozás várható október 30-ig.
Vlagyimir Putyin látogatása miatt 2019. október 28-a és október 30-a között megváltozik a forgalmi rend Budapest több kerületében - hívja fel a figyelmet a rendőrség.
Budapest gazdasága az elmúlt évtizedben is nagyban hozzájárult Magyarország fejlődéséhez, miután több mint kétszer olyan fejlett, mint az országos átlag, azonban a gazdasági válságot követően csökkeni kezdett a gazdasági súlya. Megnéztük, miként alakult az elmúlt időszakban Budapest gazdasága, népessége, és munkaerő-piaci helyzete. Lássuk, milyen gazdasági és társadalmi helyzetet örökölt a fővárosban Karácsony Gergely új főpolgármester!
Az önkormányzati választások után először nyilatkozott Balogh Samu, Budapest főpolgármesterének kabinetfőnöke. A videóból kiderül, hogy a szakember a közlekedésfejlesztésben számos lehetőséget lát, amelyek véleménye szerint nagyrészt nem is a pénzen, sokkal inkább az akaraton múlnak.
Budapestet Kelet-Közép-Európa legélhetőbb és legzöldebb városává kell tenni - mondta ma egy 1956-os megemlékezésen az új főpolgármester, aki egy közpark létrehozását is bejelentette.
November 15-én este az Uruguay elleni felkészülési mérkőzéssel hivatalosan is megnyitja kapuit az új nemzeti stadion, a Puskás Aréna.
A Facebookon osztott meg a budapesti fejlesztési tervekkel kapcsolatban gondolatokat az új főpolgármester, Karácsony Gergely.
Fürjes Balázzsal, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárával készített interjút az Inforádió.
Az önkormányzati választások óta mindenki azt találgatja, mi lesz a nagyobb fővárpsi beruházások sorsa, így kiemelt figyelem övez minden politikai megszólalást a Liget-projekt kapcsán is.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.