A címben feltett üzenet a 2021-2027-es uniós pénzek terén csaknem tényként jelent meg a Népszava mai cikkében, mire a kormány heves cáfolatot adott ki. Érdemes röviden átgondolni, hogy mik a realitások és azt is, hogy jelenleg egyáltalán miről lehet megalapozottan beszélni.
Elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettségi szintje január 8-án és 9-én is három mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Egy állami cég, a kukaholdingnak becézett NHKV egyszerűen elvonja a budapestiek befizetésének jelentős részét, amit egy budapesti azért fizet, hogy tiszta legyen a környezete, a városa, azt az állami vállalat elkölti másra – fakadt ki a Facebookon a főpolgármester, miután a birtokába jutott egy levél, amelyben a kukaholding vezérigazgatója Karácsony Gergely szerint felülírja magát a miniszterelnököt.
Az egyik legnagyobb európai üzletközpont fejlesztő, az ECE néhány nappal ezelőtt jelentette be: mivel az Óbudára tervezett új plázaépítési projekt nem kapott felmentést a plázatörvény alól, ezért vegyes felhasználású komplexumot tervez a kiszemelt helyszínen.
A magyar kormány már eljuttatta az Európai Bizottságnak a 2021-2027-es uniós Operatív Programokra vonatkozó javaslatát, amely mindössze három program meghirdetését javasolja, így nem lesz benne dedikált forrás például az ellenzéki vezetésű Budapestnek, illetve vidéki nagyvárosi térségeknek sem – jelezte saját információi alapján a hvg.hu-nak adott interjújában Jávor Benedek.
Látványos növekedési folyamaton ment keresztül a magyar filmipar a rendszerváltás óta: a fejlődés motorja a külföldi filmek bérgyártása, amiket magyar producerek és adókedvezmények csábítanak Budapestre. A támogatási rendszer kidolgozásában a kezdetektől részt vett Radnai Károly, az OrienTax Adótanácsadó Zrt. partnere, akit arról kérdeztünk, mennyire kifizetődő gazdasági szempontból a külföldi produkciók támogatása, milyen szerepe volt Andy Vajnának és van-e realitása, hogy Budapest váljon a kontinentális Európa vezető filmgyártó központjává.
A magyar gazdaság évek óta növekedési pályán halad, azonban a bővülés eltérően érintette az ország egyes területeit, derült ki a KSH friss kiadványából. Budapest gazdasági ereje megkérdőjelezhetetlen, de van még néhány kedvezően teljesítő megye.
Miután a visegrádi országok fővárosainak főpolgármesterei hétfőn Budapesten együttműködési megállapodást írtak alá többek között annak eléréséért, hogy az EU különítsen el több közvetlenül pályázható forrást a városok számára, izgalmas kérdés, hogy ennek mekkora a realitása a 2021-2027-es uniós finanszírozási ciklusban. A következő keretköltségvetés előrehaladott tervezése és a Portfolio háttérinformációi alapján összességében kicsi az esélye ennek, igaz lényeges, hogy nemcsak a visegrádi országok, hanem több nyugat-európai főváros is érdeklődik a kezdeményezés iránt, ráadásul a klímahelyzet a városok szintjén is több feladatot tesz szükségessé.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a RedWood Holding kivitelezésében készül, a korábbi romkocsma helyén (Instant), a régió első Hard Rock szállodája, és most már foglalni is lehet a különböző szobákat.
Az idei október volt a 2019-es év legdinamikusabban növekvő hónapja a vendégérkezéseket és a vendégéjszakákat tekintve Budapesten - hívta fel a figyelmet a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) elemzésében.
Egyetértés alakult ki a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában azokról a feltételekről, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés fogalmazott meg a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezésével kapcsolatban, ezeket pedig a kormány rendeletben rögzíti december 31-éig.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter képviseli a kormányt a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén - erősítette meg a Miniszterelnökség szerdán az MTI-nek.
A Design Terminal a holland The Next Web felkérésére kétéves programot indít januártól a nyugat-, és a kelet-közép-európai innovációs ökoszisztémák összekapcsolására. A program segítségével a visegrádi régió tudományos kutatáson alapuló, deep-tech innovációit fejlesztő vállalkozásai nyugat-európai piacokon építhetnek kapcsolatokat.
Keddi hatállyal meneszti a Főtáv vezérigazgatóját, Mitnyan Györgyöt Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfő este az MTI-vel.
Jövőre már hatodik alkalommal rendezik meg a Brain Bar jövőfesztivált, melynek célja, hogy a világ legnagyobb elméitől inspirálódjanak a résztvevők és párbeszéd induljon a jövőnket érintő legfontosabb témákról.
Az ügy kezelésében elégtelent kapott az FKF, ennek lesz következménye – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban kedden Karácsony Gergely. A főpolgármester azt is hozzátette, hogy felbontották a Lokál szerződését, így fél éven belül megszűnnek az ingyenes lap kiváltságai.
Ha a Fővárosi Közgyűlés úgy döntene, hogy bizonyos zónákból kitiltja a dízelüzemű személyautókat, az a Budapesten közlekedő autós társadalomnak mintegy 30 százalékát érintené - ismerteti a hétfői Világgazdaság. A gazdasági napilap összeállítása szerint a Budapesten és Pest megyében tavaly nyilvántartott majdnem 1,2 millió személyautóból akár 373 ezer dízeles is a tilalom alá esne, ha a rendelet már most érvényben lenne.