Fákat döntött ki a vihar Budapesten
Fákat döntött ki a viharos szél Budapesten, csütörtök délutánig kétszáz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez az időjárás okozta károk miatt.
Fákat döntött ki a viharos szél Budapesten, csütörtök délutánig kétszáz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez az időjárás okozta károk miatt.
A szimulációk eredménye szerint több mint két és fél Paksi Atomerőmű kapacitását, összesen körülbelül 5000 MW napelemes potenciált rejtenek a fővárosi tetők - közölte a Főpolgármesteri Hivatal, ezzel felhívva a figyelmet Magyarország első napos potenciáltérképére. A Budapest Szolár Térkép a lakosokat és egyéb szereplőket képes segíteni napelemes fejlesztéseik tervezésében.
Egyes önkormányzatok az elszálló rezsit a parkolási díjak emelésével próbálják kompenzálni - írja az ATV, amely rámutat, hogy a nyár közepéig a koronavírus-járványra hivatkozva tiltották a tarifa módosítását.
Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina szerint az energiaszolgáltató társaságok mindenkinek megtiltják, hogy önkormányzatokkal szerződjenek, ennek következtében pedig októbertől bezárásra kerülhetnek az önkormányzati óvodák, a bölcsődék, és az idősotthonok is, ezen felül gondban vannak a kulturális és szociális intézmények is, valamint a BKV, és maga a főváros is - írja a Népszava.
A Skanska és a DBH Csoport hosszútávú partnerségre lép, melynek értelmében a vállalat 5100 négyzetméter irodaterületet bérelt a romániai Equilibrium 1 és a magyarországi H2Offices irodaházakban. A partnerséggel a Skanska kelet-közép-európai kereskedelmi fejlesztési üzletága kibővíti a két épület bérlői számára biztosított szolgáltatások körét. A két Skanska épület ezáltal egyrészt irodákat biztosít majd kisebb bérlők számára, valamint a már meglévő bérlők előtt nyitva áll majd a további növekedéshez szükséges rugalmasság lehetősége is.
Mától többet kell fizetni a parkolásért Budapesten, a belső kerületekben hatszáz forintba kerül óránként, miután életbe lépett az új, négy zónatípusból álló egységes fővárosi parkolási rendszer.
Most hétvégétől ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a mozogni vágyók előtt. A gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők hétvégente autómentes környezetben használhatják a Margit híd és a Közraktár utca közötti rakpartszakaszt. A 105-ös és a 178-as autóbuszok közben módosított útvonalon közlekednek - írja a Budapesti Közlekedési Központ.
Októbertől igényelhetik a rászorulók az évi 48 ezer forintos fővárosi lakásrezsi-támogatást - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.
Gázolás miatt pótlóbuszok járnak a 2-es metró helyett a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között szerda reggel.
Szerdán délelőtt ülést tart a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése, melynek az egyik napirendi pontja az idei költségvetés módosítása lesz. Erre a tomboló energiaválság, az infláció elszaladása, a kamatkiadások emelkedése és a BKV finanszírozása miatt van szükség. A dokumentum a technikai csőd rémképét is belengeti.
Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon - közölte pénteki, balatonakarattyai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.
Megkezdődött kedden a Batthyány tér részleges felszíni átalakítása - derül ki a Budavári Önkormányzat Facebook bejegyzéséből. A terület fiatalosabb, modernebb külsőt kap, emellett több zöldfelületet telepítenek.
Vasárnap délután érdekes jelenségre lehettek figyelmesek a Magyar Légierőt nyomon követő emberek: helyi idő szerint délben a Honvédség HUAF653-as számú Dassault Falcon 7X típusú gépe felszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, majd két órás út után landolt a moszkvai Vnukovo repülőtéren.
Zivatarveszély miatt országos figyelmeztetéseket adott ki szombatra, augusztus 20-ára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Bár a szállodák energiaszámlája drasztikusan megnőtt, az emelkedő külföldi turistaszám ezt úgy néz ki, bőven kompenzálja. Főleg a budapesti hotelek érzik azt, hogy az idei a Covid-válság utáni első, valóban jó pörgő szezon. Hasonló tapasztalatokról számoltak be a budapesti magánszálláshelyadók is. Ősszel és tél elején, hacsak valami drámai fordulat nem következik be az orosz-ukrán háborúban vagy az európai energiaellátásban, még erősebb szezonra számítanak a fővárosi piaci szereplők. A főleg belföldi turistákra épülő vidéki szálláshelyeknél viszont már kicsit más a helyzet, ott aggódnak az emelkedő rezsiárak miatt esetlegesen elmaradó vendégek miatt.
Ismét megdőlt az országos napi melegrekord pénteken; Bács-Kiskun megyében csaknem 40 fokot is mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán.
A rendőrség ismét megtiltotta, hogy augusztus 20-ától traktorokkal foglalják el többek között a fővárosi ünnepi helyszíneket, rakpartokat és a Duna-hidakat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb átfogó előrejelzése és helyzetértékelése alapján az időjárási körülmények nagyfokú bizonytalanságot mutatnak, de általában véve romlanak. Jelenleg a rendezvények folytatását és megrendezését lehetetlenné tevő körülmények nem állnak fenn - írja a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Konkrétumok és garanciák nélkül az a felelős döntés, hogy Budapest ne adja át ingyen az államnak a mintegy 390-400 milliárd forintos víziközmű vagyonát, így tehát az augusztus végére elkészülő előterjesztésben várhatóan erre tesz majd javaslatot a városvezetés – jelezte a Népszavának Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.
Az MTI készített friss képeket arról, milyen a Duna a jelenlegi vízállása Budapestnél: a folyó a csapadékhiány matt rendkívül alacsony szinten van.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kilőtték az első példányt.
Jó rejtekhelyet választott az ukrán katona.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.