Egyre több lehet a koronavírus-fertőzött itthon
Továbbra is emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Továbbra is emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Elkészítette a BKK a budapesti közösségi közlekedés járatainak animációját, ami egy átlagos hétköznap forgalmát mutatja be. A másfélperces videón felgyorsítva látszik, hogy változik napszakonként a metró, villamos, troli, nappali (5–298 járatszámú) és éjszakai (901–999 járatszámú) buszok, valamint a HÉV járatainak sűrűsége.
Világosan látszik, hogy Magyarország az EU-s soros elnöksége alatt Brüsszel feladatait fogja teljesíteni ahelyett, hogy saját nemzeti érdekeit követné – jelentette ki ma Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy sajtótájékoztatón, reagálva Orbán Viktor kijevi látogatására.
Az elmúlt évben Magyarországon a fürdőbelépők ára jelentős, 18-20 százalékos növekedést mutatott, amit az idei évben egy kisebb mértékű, 8-10 százalékos drágulás követett. Albel Andor, a Dél-Alföld Termálklaszter elnöke a Népszavának elmondta, hogy egyes esetekben az áremelkedés elérte a 18 százalékot is.
Aszfaltoznak az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán, Dunaharaszti térségében, ezért csaknem tíz kilométeres a torlódás - közölte az Útinform a honlapján kedd reggel.
Meglepetés látogatást tesz ma Orbán Viktor magyar miniszterelnök Kijevben – írta meg a Guardian három névtelen forrás alapján.
A Wizz Air W6 2386 járata, amely menetrend szerint ma reggel 9:10-kor indult volna, 4 óra 40 perces késéssel szállt fel Valenciából, a várakozás alatt az utasok semmilyen információt nem kaptak a késés okáról - számolt be az Utazómajom.
Budapest több kerületében és tizennégy vármegye 322 településén, csaknem 88 ezer hektáron gyérítik a héten a szúnyogokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel.
A budapesti dunai hajóforgalom a benyomások ellenére még messze nem annyira zsúfolt, mint akár a bécsi vagy a pozsonyi. Ettől függetlenül szakértők szerint jó lenne rendet tenni a kérdésben, főleg azért, mert kisebb-nagyobb „koccanások” most is előfordulnak hajók között. A koronavírus-járvány okozta leállás már rég a múlté: a Budapestre érkező turisták közül sokan kipróbálják a dunai hajózást is. Ennek biztonságosabbá tételéhez olyan fővárosi tervek valósulhatnak meg, amelyek a belvárosban a kikötők számának csökkentésére, míg a külvárosi részeken új kikötők kialakítására vonatkoznak.
Alkotmányjogi panaszt nyújtott be Vitézy Dávid korábbi főpolgármester-jelölt a június 9-ei választási eredmény miatt, szúrta ki a Telex az Alkotmánybíróság honlapján. A 17 oldalas panaszban Vitézy a Kúria döntésének alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól. A lapnak maga Vitézy is nyilatkozott írásban vasárnap délelőtt, és elmagyarázta, hogy mi zajlik éppen, hiszen a panaszról konkrétan nem írt eddig saját Facebook-oldalán sem.
A fővárosi átlagot is meghaladta a balatoni ingatlanok vásárlására fordított összeg idén a Duna House adatai szerint.
Budapest újra pályázhat a nyári olimpiai játékok megrendezésére, legalábbis erről folynak tárgyalások a háttérben a kormány és a Fővárosi Önkormányzat között – számolt be a VSquare alapján Telex.
Az Európai Unió csúcstalálkozóján újra találkozott egymással személyesen Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
19 órás késéssel érkezett meg egy Wizz Air járat Budapestre, az utasok nem kapnak kártérítést a társaságtól - írta meg az Utazómajom.
Az elmúlt években a járványnak és a home office térnyerésének köszönhetően alaposan megváltoztak az irodahasználati szokások, a bérlők a hazai piacon is egyre inkább a tudatos ESG-stratégiával épült vagy felújított, alacsony üzemeltetési költségű irodákat, üzleteket keresik. Az előnyös lokáció és a könnyű megközelíthetőség továbbra is kiemelt szempontoknak számítanak, azonban önmagukban már nem elegendőek: az új ingatlanberuházásoknál, különösen az irodaházak esetében azokra fog felfigyelni a piac, amelyek a korszerűség mellett valamilyen speciális fejlesztést is megvalósítanak. A Bel-Buda szívében elhelyezkedő egykori Radetzky-laktanya újjáépítésével 17 850 m2 irodaterülettel és 3050 m2 kiskereskedelmi területtel bővült a fővárosi irodapiac, a nemrég átadott BEM Center irodaház üzlethelyiségeinek kialakítása pedig most újabb fokozatba kapcsolt.
Félhavi csapadék zúdult a Dunakanyarra, az Időkép szerint downburst okozhatta a pillanatok alatt esett nagy mennyiséget.
Gratulálok Karácsony Gergelynek, hogy a Kúria elutasította az indítványát. A saját beadványának elutasítása után talán senki nem ünnepelte még úgy a független magyar bíróságokat, mint ahogy most ő teszi - kezdődik Vitézy Dávid közösségi média-bejegyzése azok után, hogy eldőlt: a Kúria helyben hagyta az NVB döntését.
A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését - jelentette be közösségi oldalán Karácsony Gergely. Vagyis marad az eredeti eredmény (a jelenlegi polgármester, Karácsony Gergely 41 szavazatos győzelme), nem lesz új választás a fővárosban. Időközben Vitézy Dávid is reagált Karácsony Gergely bejelentésére.
A tegnap esti 21:35-kor Rómából Budapestre induló Wizz Air járat 3 órás késést jelzett, amiért cserébe egy 5 euró értékű voucher-t kaptak az utasok. Később azonban üzenetben értesítették a várakozókat, hogy a járatot törölték és másnap, azaz június 23-án délután 4-kor küldenek mentesítő járatot - írja az Utazómajom.hu. Az utasok tehát már 18 órája várakoznak, hogy elindulhassanak Budapestre.
A péntek déli indulás helyett csak szombat reggel indult el Budapestről egy gép a török riviérára - írja az Infostart az utazomajom.hu-ra hivatkozva.
Vízummentességet is kaphat Örményország a schengeni övezetbe.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Kihívója akadhat az alelnöknek.
Sakk-matt helyzetben a vezetés
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.