Mintegy 30-40 ezer éves mamutcsontokra bukkant egy osztrák borász a borospincéje felújításakor Gobelsburgban.
2022 nyarán nevezték ki nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztosnak Rókusfalvy Pál borászt, kommunikációs szakembert, korábbi rádiós és televíziós műsorvezetőt. A hazai borágazat ismerői szerint a feladat könnyűnek semmiképp sem nevezhető: az elmúlt évtizedekben több próbálkozással találkozhattunk már, stratégiák születtek és tűntek el szinte nyomtalanul, miközben sokszor még borrégiókon belül sincs egységes marketing, a pincészetek jóval kisebb kérdésekben sem jutnak egységes álláspontra.
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint tavaly jelentősen emelkedtek a belföldön termelt borok árai, ám az exportpiaci áremelkedés továbbra is mérsékelt maradt.
A St. Andrea borászat története annyiban mindenképpen sajátos, hogy egy elsőgenerációs borász vezeti, akinek saját bevallása szerint az üzleti ismereteit elsősorban a vállalkozói lét formálta. A generációváltás a pincészetnél emiatt nem megoldandó problémaként, hanem inkább lehetőségként, a fejlődés következő lépcsőfokaként jelenik meg, hiszen a fiatalok bevonásával a borászati -, a szőlészeti - és a menedzsment-ismeretek együttesen jelennek meg a napi munkában és a döntéshozatalban. A sikeres folyamatban szerepet játszott a kényszer mellőzése, a közös döntéshozatal, valamint az is, hogy az új generáció elképzeléseit el tudta fogadni és támogatandónak tartja a pincészet pénzügyi partnere, az MBH Bank.
A világ bortermelése idén 60 éve a legalacsonyabb lehet a déli féltekén és néhány vezető európai országban visszaeső termelés miatt - közölte a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) kedden első becslésként.
A magyar bor „sztoriját” kellene megtalálni ahhoz, hogy a hazai pincészetek sikerrel szerepeljenek az exportpiacokon, és magasabb árakat tudjanak elérni az értékesítés során – mondta el Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzője az Alapvetés Podcastban.
Októberben jelenik meg a 2023-as Tokaj Guide: a 2014 óta magyarul és angolul is kiadott kalauz független kiadványként jelenik meg, és vonultatja fel hazánk talán legismertebb borvidékének értékeit. Heti podcastünkben a szerzővel, Ripka Gergely borszakíróval beszélgettünk.
Kövesdi Zsófia az "Év Nemzetközi Női Borásza 2023" Németországban: a legnagyobb német internetes borértékelő portál, a selection-online.de tüntette ki a Jammertal Borbirtok vezető borászát.
Az Agrárminisztérium 1,6 milliárd forintos keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok számára védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására a borpiaci nehézségek kezelése érdekében - közölte a minisztérium.
Magyarország a világ 16. legnagyobb bortermelője, 2022-ben 2,9 ezer hektolitert állítottunk elő. Tavaly kiugróan nagy volt a magyar borexport, de mely országokba kerül a legtöbb magyar bor? Ennek járt utána a Pénzcentrum.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében azt jártuk körbe, hogy tényleg egy gazdaságszerkezeti átalakulás kellős közepén vagyunk-e és elkövetjük-e azokat a hibákat, amelyeket az ország 1950-es és 70-es években elkövetett az erőltetett iparosítással. Vendégünk volt Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. A második részben arról volt szó, hogy miért kerül válságba a magyar borágazat és egyáltalán mennyit lehet kérni a kiskereskedelemben egy elfogadható minőségű borért. Erről Braunmüller Lajost az Agrárszektor főszerkesztőjét kérdeztük.
A kormány a borászok kérését figyelembe véve, a rendkívül kiélezett borpiaci versenyben való eredményes helytállásuk elősegítése érdekében csökkenti a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díjtétel mértékét, ami nem fog nagyobb anyagi terhet jelenteni az ágazat szereplői számára az eddig fizetett termékdíjnál - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A visszaeső fogyasztás és az erős tavalyi termés mellett komoly többlet alakult ki Európában borból – írja a Bloomberg. A folyamatra már az Európai Bizottság is figyelmeztet.
"Fontos feladatnak tekintjük megértetni a fogyasztóval, hogy az alacsonyabb árfekvésű, nagyobb volumenben készülő bor is lehet finom és minőségi. A milliós tételben készülő francia champagne-ok esetében a nagy mennyiség senkit nem rettent el: remélem eljutunk egyszer ide a magyar borok esetében is" – mondta a Portfolio-nak Soltész Gergő, az egyik legnagyobb magyar borászatnak számító Ostoros Családi Pincészet tulajdonos-ügyvezetője. A cégnél jelentős fejlesztések zajlanak, a hiányzó munkaerőt masszív gépesítéssel próbálják pótolni. Nem véletlenül: rendkívüli ütemben növekszik az eladott palackok száma, de érdemi változást tapasztalnak a magyarok kedvenc fajtáinál is. Az idei évi berlini borverseny aranyérme után, két hete az egyik legrangosabb francia borverseny legjobb fehérborának választották az Irsai Olivér borukat 96 ponttal.
A világ egyik legismertebb borkritikusa, Robert Parker alapította „The Wine Advocate" a villányi Jammertal Borbirtok Cassiopeia CF∗CIH 2015 és a Cassiopeia MCF∗CAPH 2015 tételeit 90 pontra, a Koh-I-Noor Merlot 2019 -et 91 pontra, míg a Koh-I-Noor Cabernet Sauvignon 2017 -et 92 pontra értékelte ez év januárjában. A The Wine Advocate ezt írja a 90-95 pontos értékelésről: "Röviden, ezek fantasztikus borok".
A szőlészet-borászat azon ritka területek egyike, ahol a klímaváltozás kedvező hatásokkal is jár, Magyarországon több borvidék esetében is tapasztalható már néhány előny, amely az éghajlat átalakulásával egyre jellemzőbbé vált az elmúlt években. Az összkép így sem egyértelmű: a szélsőségessé váló klíma a régi termesztési és borkészítési gyakorlatok újragondolására kényszeríti a borászokat, egyre problémásabb a szüret megfelelő időzítése, és komoly gondot okozhatnak a különböző borbetegségek is. Ezek a kihívások ugyanakkor egyelőre kezelhetők, cserébe pedig finomabb érés, részletgazdagabb ízvilág és elegánsabb, zamatosabb tételek jelentik az odafigyelő borászok jutalmát.
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Bevetették a "Sárkány leheletét"
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?