A Spar bejelentette, hogy megnyitotta első áruházát Paraguayban, ami egyben azt is jelenti, hogy a kiskereskedelmi lánc belépett a Latin-amerikai piacra - írja az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Egyelőre maguk a boltok sem tudják, hogy fognak reagálni a kormány legfrissebb döntésére a kötelező akciók bevezetéséről – derült ki három kiskereskedelmi lánc reakciójából, amelyet a Telexnek küldtek.
Nem a magánvásárlók miatt kellett mennyiségi korlátozást bevezetni az árstopos termékek miatt, ugyanis sok étterem és cukrászda is rászokott arra, hogy például a Sparokban szerezze be a csirkehúst vagy éppen a cukrot - mondta Heiszler Gabriella, a Spar elnök-ügyvezetője, aki azt is elárulta, hogy a 2,8-as zsírtartalmú UHT tejek forgalma a négyszeresére emelkedett az árstop alatt.
Tovább csökkent márciusban az infláció Magyarországon, hiszen az előző havi 25,4 százalék után 25,2 százalékos áremelkedést mért a KSH. Ugyanakkor a csökkenés mértéke kisebb volt a vártnál, így nem esett 25 százalék alá az áremelkedési ütem, ami lassabb dezinflációt vetít előre.
Tovább bővíti 58 boltból álló hálózatát az EcoFamily kiskereskedelmi lánc, az idén öt új üzletet nyitnak - közölte az üzemeltető Napcsillag Kft. az MTI-vel.
A hűségkártyához járó árengedmény a legnépszerűbb bolti kedvezménytípus, és a többség már digitálisan szeret regisztrálni a törzsvásárlói programokba - derült ki az Impetus Research felméréséből. Az azonnali kedvezménynél nem tud kedvezőbbet ajánlani egy üzlet a törzsvásárlói számára, messze ez a leginkább preferált lehetőség a vásárlók megnyerésére. A döntő többség talál a maga számára vonzó lehetőséget különböző bolti kedvezmények kihasználására.
Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az Aldi Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható - derül ki a cég közleményéből.
Január óta Sabjányi László a Bolt hazai ügyvezető igazgatója, aki decemberben még a Wolt magyar leányvállalatát vezette. A dolog érdekessége, hogy bár itthon egy ideje már nem, de nemzetközi kontextusban a Bolt és a Wolt egymás versenytársai.
A vásárlók véleménye szerint Magyarország nagy FMCG áruházláncai közül a Lidl a legolcsóbb, a diszkontláncot sorrendben két vetélytársa, a Penny Market és az Aldi követi - derült ki a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felméréséből.
A pizza és a quiche árának emelkedéséről osztott meg adatokat az Eurostat annak kapcsán, hogy holnap lesz a nemzeti pizza nap (amelyet minden év február 9-én ünnepelnek az Egyesült Államokban és Kanadában) Spoiler: Magyarországon drágult a legnagyobb mértékben a pizza decemberben, éves bázison.
Horvátország, schengeni övezethez való csatlakozásával a magyarok is nagyon jól jártak, ugyanis könnyebben férnek hozzá az itthoninál lényegesen olcsóbb élelmiszerekhez. Bizonyos termékek feleannyiba kerülnek, mint itthon - idézi a Total Croatia News a poslovni.hr cikkét.
Az elmúlt egy évben online rendelők 56 százaléka is a személyes, bolti vásárlást részesíti előnyben, ugyanakkor nagy eltérés van ebben az egyes korcsoportok között - derült ki a Reacty Digital és az Olcsobbat.hu közös felméréséből.
Hamarosan – akár már ezen a héten – elfogadhatja az Országgyűlés azt a javaslatcsomagot, amely lehetőséget nyit a kiskereskedők előtt arra, hogy a havi kétszeri, legfeljebb 40 ezer forintig szóló ingyenes bolti készpénzfelvétel szélesebb körben terjedjen el segítségükkel Magyarországon. Úgy tudjuk, a bolthálózatok nyitottak a szolgáltatás bevezetésére, az első bolti pénzfelvételekre azonban 3-6 hónapot biztosan várnunk kell még, ugyanis a bankok és a kasszarendszerek fejlesztésére is szükség lesz, és persze arra is szükség van, hogy a kiskereskedők a szolgáltatás bevezetése mellett döntsenek.
Havonta két alkalommal, összesen legfeljebb negyvenezer forint értékben díjmentesen lehet készpénzt átvenni kártyás fizetés esetén kereskedőktől - a többi között ezt is tartalmazza a pénzügyi szektort érintő javaslatcsomag módosítása, amelyet pénteki ülésén fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A javaslat nem váratlanul érkezett, a GFM államtitkára, Turi Anikó már előre vetítette a lépést Future of Finance konferenciánkon.
A várakozásoknak megfelelően hatalmas volt az érdeklődés a Lidl egyik slágerterméke iránt, és zárt csoportokban már reggel arról írtak, hogy több boltban elfogyott az árucikk. Most megszólalt a Lidl Magyarország a helyzettel kapcsolatban.
A tojástermelők továbbra is teljes kapacitással dolgoznak és igyekeznek a karácsonyi csúcsszezonban is a lakossági igényeket kielégíteni – reagált a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) a tojásra is ársapkát bevezető kormányrendeletre. Ugyanakkor, ha a termelők nem tudják az önköltséget és a megélhetéshez szükséges árbevételt realizálni, számítani kell a termék hiányára – már közép távon is.
Vasárnaptól eltűnnek a boltokból, már csak a patikákban lesznek elérhetőek a koronavírus-fertőzés kimutatására szolgáló gyorstesztek – írja a Népszava.