biztosító

MNB: 10 százalékkal drágultak a kötelező biztosítások

MNB: 10 százalékkal drágultak a kötelező biztosítások

Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést - állapította meg az MNB.

Tombol az infláció a magyar biztosítóknál, valami nagyon bűzlik a lakásbiztosításoknál

Tombol az infláció a magyar biztosítóknál, valami nagyon bűzlik a lakásbiztosításoknál

A biztosítók inflációkövető árazási gyakorlata fényében nem meglepő, hogy továbbra is két számjegyű növekedést mutat a magyar biztosítási piac. Az első félévet 11,8%-os, ezen belül a második negyedévet 15,5%-os díjbevétel-növekedéssel zárta a szektor. 26 milliárdos nyereséget értek el az első félévben a biztosítók, ami a nagy adóterhelés miatt ilyen kevés, de felülmúlja a tavalyi teljes évit. A márciusi lakásbiztosítási kampány az előzetes bejelentés szerint nettó 97 ezres szerződésszám-növekedést hozott a biztosítóknak, ehhez képest most csak 13 ezres féléves növekményt mutatnak a statisztikák. A szektor jövőjével is foglalkozunk a szeptember 17-ei Future of Finance 2024 konferencián, érdemes eljönni!

Biztosítanád a nyaralódat? Akár dupla díjat is fizethetsz!

Biztosítanád a nyaralódat? Akár dupla díjat is fizethetsz!

A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése jelentősen növeli mind a betöréses károk, mind a meghibásodások, illetve az elemi károk kockázatát. A károkra fedezetet kínáló nyaralóbiztosítások kötési folyamatát célszerű mielőbb megkezdeni, mivel a biztosítóknak 15 nap áll a rendelkezésükre, hogy eldöntsék, szerződnek-e az adott ingatlan védelmére. Ez idő alatt a biztosítás még nem nyújt védelmet – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Begyújtotta a rakétákat a CIG Pannónia, hány milliárdnál áll meg a nyereség?

Begyújtotta a rakétákat a CIG Pannónia, hány milliárdnál áll meg a nyereség?

Az első negyedévi szerény 14% után a félév egészében már 25%-kal növelte díjbevételeit a CIG Pannónia az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévben tehát kirobbanó növekedést érhetett el a biztosító. A társaság csütörtökön reggel megjelent gyorsjelentése szerint fél év alatt 2,5 milliárd forintos tisztított nyereséget termelt a biztosító, ami 84%-os ugrást jelent, egészen erősnek tűnik tehát a növekedés.

Átlépte a félmilliót a nyugdíjbiztosítások száma Magyarországon

Átlépte a félmilliót a nyugdíjbiztosítások száma Magyarországon

A nyári hónapokban átlépte az 500 ezret a nyugdíjbiztosítások száma, állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a most megjelent, 2023-as évkönyve. A konstrukciót 2014 óta az állam adójóváírással támogatja, azóta is töretlen a népszerűsége.

A világ túloldalán már tömegével kezdtek megfizethetetlenné válni a lakásbiztosítások a klímaváltozás miatt

A világ túloldalán már tömegével kezdtek megfizethetetlenné válni a lakásbiztosítások a klímaváltozás miatt

A klímakockázatok miatt az ausztrál háztartások egyre nagyobb része számára válik megfizethetetlenné a lakásbiztosítás, egyúttal több milliárd dollárnyi jelzáloghitel törlesztése is veszélyben van – írja a Reuters. Átlagosan mintegy félmillió forintnak megfelelő összeget költ egy évben egy ausztrál háztartás lakásbiztosításra, és a költség meredeken emelkedik.

Meglepte az elemzőket az Allianz, emelkedik az árfolyam

Meglepte az elemzőket az Allianz, emelkedik az árfolyam

A német Allianz biztosítóóriás a vártnál jobban, 7,5%-kal növelte nettó nyereségét a második negyedévben, és közölte, hogy jó úton halad az egész évre kitűzött cél elérése felé. A társaság részvényárfolyama emelkedik a hírre, 0,7%-os pluszban áll a nyitás előtti kereskedésben.

Cáfolja az olasz kormány a különadóról szóló híreket

Az olasz kormány pénteken hivatalosan is cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint új, váratlan adókat terveznének bevezetni a vállalati nyereségre. A hírek szerint ezek az adók a bankokat, biztosítókat, energiacégeket és luxuscikkeket gyártó vállalatokat érintették volna.

Keszthelyi Erik: változtatni kell az extraprofitadón, rosszul áll a biztosítási szakma, de nagy változások indultak

Keszthelyi Erik: változtatni kell az extraprofitadón, rosszul áll a biztosítási szakma, de nagy változások indultak

Egyszerűen nem söpörhetők szőnyeg alá a magyar biztosítási ágazat szereplőnek a kihívásai - mondta a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság hétfői sajtóeseményén, részletesen ismertetve a biztosítói és biztosításközvetítői szektor nehézségeit, kiemelten az extraprofitadót, amelyet szerinte optimalizálni kell. Beszélt Keszthelyi Erik az általuk elindított Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége első eredményeiről és kérdésünkre a Hungarikum új online lába, a biztositasipiac.hu lakásbiztosítási kampányban elért számairól is. A szakember a Portfolio szeptember 17-ei Future of Finance 2024 konferenciáján is előadást tart, érdemes mielőbb regisztrálni a teljes pénzügyi szektort megmozgató szakmai rendezvényre.

Kötelező biztosítás: a biztosítónak fizeted, de nehogy azt hidd, hogy ő keres rajta a legtöbbet

Kötelező biztosítás: a biztosítónak fizeted, de nehogy azt hidd, hogy ő keres rajta a legtöbbet

Tíz év alatt a másfélszeresére nőtt a kötelező biztosítással közlekedő gépjárművek száma Magyarországon, csak személygépkocsiból 4,3 millió biztosított jármű fut az útjainkon. A károk gyakorisága egyre kedvezőbb: tavaly a gépjárművek 2,2 százalékát érte olyan kár, amit bejelentettek a biztosítónak, ez a Covid legkevésbé forgalmas időszakához hasonló alacsony szám. A kárinfláció viszont tombol: az átlagos kár nagysága csaknem megduplázódott tíz év alatt, miközben a biztosítási díjak a 23%-os adó megjelenésével együtt is „csak” másfélszeresükre, az utóbbi időben az infláció alatt emelkedtek. Nem a biztosítók szedték meg tehát magukat a kedvező baleseti statisztikákon: tavaly mindössze 4 milliárdot kerestek a kgfb-n, és 123 milliárd ment a károkra, miközben az állam több mint 50 milliárd forintot szedhetett be adóként a kötelező biztosításokból.

Új egészségbiztosítást vezettek be a magyar focistáknak

Új egészségbiztosítást vezettek be a magyar focistáknak

Megállapodást kötött egymással a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Groupama Biztosító, ennek értelmében a hazai első, illetve másodosztályban szereplő hivatásos labdarúgók egy új, a sportbalesetek után segítséget nyújtó egészségbiztosítás szolgáltatásait vehetik igénybe.

Közlekedők, figyelem: holnap élesedik az új kötelező biztosítás!

Közlekedők, figyelem: holnap élesedik az új kötelező biztosítás!

Holnaptól mintegy 50 ezer e-rollerrel már csak kötelező biztosítással lehet közlekedni a hazai utakon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.