A reggel iránykereséssel indult az európai tőzsdéken, a nap során azonban egyre jobban erősödtek a vezető börzék, a jó hangulat a zárásra is kitartott. A csütörtöki naphoz hasonlóan folytatódott az emelkedés a tengerentúlon is, az amerikai indexek végül 3% feletti pluszban zártak.
A keddi nagy emelkedést követően szerdán már újra nagyobb esés körvonalazódott az európai és az amerikai tőzsdéken, végül azonban a tegnapi amerikai jegybankelnöki beszéd fordulatot hozott, Powell beszéde után napon belül élesen felfelé kanyarodtak az amerikai benchmarkok, a nap végére már csak minimális mínuszban zártak. A reggeli nyitást megelőzően iránykeresés látszott a tőzsdéken, az európai nyitást követően azonban elromlott hangulat, és jelentős mínuszba kerültek a vezető európai börzék. Délutánra valamelyest javult a nemzetközi hangulat, az európai tőzsdék ennek ellenére mínuszban zártak, Amerikában pedig napon belül több fordulatot is láttunk, de végül pluszban fejezték be a napot a vezető indexek.
Az elmúlt időszakban a kriptovaluták piacán látott hatalmas mértékű esés mellett a növekvő energiaárak is jelentősen megnehezítik a bányászok életét, a növekvő költségek mellett pedig az eladói nyomás is fokozódik a piacon.
Újra alaposan megnőtt a volatilitás a világ tőzsdéin, ez látszik ma az amerikai piacon is, a vezető részvényindexek a hétfői szünet után kedden nagyot emelkedtek, ma viszont a nap elején már újra lefordulás körvonalazódott, de aztán megjöttek a vevők, és visszahúzták a vezető benchmarkokat.
A Binance, a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéjének amerikai leányvállalata bejelentette, hogy lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy kereskedési díj nélkül kereskedjenek bitcoinnal.
Ian Harnett, az Absolute Strategy Research társalapítója szerint a múltbeli kripto ralik azt mutatják, hogy a bitcoin általában nagyjából 80 százalékot esik a korábban mért csúcsokról. Ez alapján szerinte a kriptopénz árfolyama akár 13 000 dollárig, egy kulcsfontosságú támaszszintig is eshet, ami 40 százalékra van a mostani árfolyamtól.
Hétfőn nem volt kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, így onnan nem érkeztek impulzusok, ennek ellenére az európai részvénypiacokon egyfajta fordulat látszott, és emelkedtek az árfolyamok. Fontosabb makro adat sem idehaza, sem külföldről nem várható, folytatódhat a hangulat alapú kereskedés, a befektetők az inflációval kapcsolatos, a jegybankoktól érkező, és a háborús hírekre figyelnek. A tengerentúli tőzsdék jelentős, 2 százalék körüli pluszban nyitottak, az európai emelkedés azonban némileg megtorpant az amerikai nyitást követő percekben.
Salvador beírta magát a történelemkönyvekbe, mikor a világon első országként elismerte a bitcoint, mint hivatalos fizetőeszközt. Emellett az országméretű kísérlet részeként folyamatosan venni kezdték a kriptoeszközt, ami az ország elnökének aktív Twitter-használata miatt remekül nyomon követhető, viszont az is látszik belőle, hogy jelenleg több 50 százalékos mínuszban vannak a bitcoin-befektetésükkel. Bukele elnököt azonban szemmel láthatólag nem aggasztja a kriptopiaci lejtmenet, és nemes egyszerűséggel azt tanácsolja az ideges befektetőknek, hogy ne nézzék a grafikonokat, csak élvezzék az életet.
A tavaly novemberi 70 ezer dollárhoz közeli csúcs óta brutálisan beszakadt a bitcoin árfolyama, a hétvégén már 20 ezer dollár alá is benézett a legnagyobb kriptoeszköz egységenkénti ára. Arról, hogy mi áll az esés hátterében, illetve hogy mennyire volt jó ötlet, hogy El Salvador jelentős mennyiségű közpénzt váltott kriptóra, Kövesy Károlyt, lapunk Részvény rovatának elemzőjét kérdeztük a Portfolio Checklist hétfői adásában.
Jelentősen elromlott a hangulat az elmúlt hetekben, miután felerősödtek azok a befektetői aggodalmak, melyek szerint a jegybankok nem fogják tudni visszafogni az inflációt anélkül, hogy recesszióba taszítanák a gazdaságot. Hangulatjavulás jelei egyelőre nem látszanak a piacon, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű irány, és a határidős indexek állása alapján Európában is vegyes nyitás jöhet. Mindenesetre a kereskedési volumenek és a mozgások várhatóan csak mérsékeltek lesznek ma, hiszen az amerikai tőzsdék a juneteenth - ami a rabszolgaság eltörlésének emléknapja az Amerikai Egyesült Államokban - ünnepe miatt zárva tartanak ma. A reggeli nyitást követően visszafogott emelkedéssel indult a nap az európai börzéken, a mérsékelt emelkedés a délutáni órák folyamán tovább folytatódott, és a zárásig is kitartott.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétfői adása. A műsor első részében az Ukrajnában zajló háborúval foglalkoztunk, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint ugyanis eszkaláció várható a következő napokban, annak következményeként, hogy az Európai Bizottság a múlt héten támogatásáról biztosította Ukrajna tagjelölti státuszát. A témával kapcsolatban Palkovics Máté, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a Checklist vendége. Az adás második részében a kriptopiacról volt szó, mivel a legnagyobb kriptoeszköz, a Bitcoin árfolyama régen látott szint alá szakadt be a hétvégén. Ennek okairól és hátteréről Kövesy Károlyt, lapunk Részvény rovatának elemzőjét kérdeztük.
Az elmúlt hónapok hatalmas esése után ez a hét sem indult túlságosan jól a kriptovaluták számára. A kezdeti 7-9 százalékos mínuszt követően azonban a délelőtti órákban fordulat állt be, a túladottság pedig meghozta a vevőket.
Az elmúlt hónapokban jelentős esést láttunk a kriptovaluták piacán, melynek eredményeként a bitcoin árfolyama a hétvégén benézett 20 000 dollár alá, bár innen gyorsan jött a visszapattanás. Több tényező is áll a kriptopiac elmúlt időszakban látott gyengesége mögött, egyrészt a makrogazdasági környezet változása egy alapvetően is kockázatkerülő hangulatot teremtett a tőkepiacokon, másrészt kriptoipari hírek is érkeztek, amelyek rontották a hangulatot.
Mozgalmas napokon vannak túl a kriptoeszközök, a hétvégén, miközben a legtöbb tőkepiaci termékben szünetel a kereskedés, a kriptovalutákban nagy öntés volt, a bitcoin árfolyama 18 ezer dollár alá esett, a kisebb kapitalizációjú kriptók pedig még nagyobb esést szenvedtek el.
A Fed kamatdöntését követő mini rali után csúnya lefordulás jött csütörtökön a világ tőzsdéin, pánikszerű eladásokról egyelőre még nem beszélhetünk, de masszív eladói nyomás alakult ki a részvénypiacokon, az esés széles körű volt, gyakorlatilag minden szektort érintett. Az európai indexek vegyesen zártak, Amerikában pluszokat láttunk a kereskedési nap során, de zárásra a Dow már mínuszba fordult.
Az elmúlt időszakban ismét az infláció és a jegybanki kamatemelés került a befektetők figyelmének központjába. Tegnap este megvolt az amerikai jegybank kamatdöntése, amelyen végül 75 bázispontot emeltek a piaci várakozásoknak megfelelően. Erre aztán nagy rali indult az amerikai tőzsdéken, miután a jegybankelnök azt mondta, hogy a jövőben nem lesznek gyakoriak az ilyen magas emelések. A momentum azonban a mai napon már nem tart ki, sőt, nagyon csúnya esést szenvedtek el az európai tőzsdék, a magyar piac ehhez képest relatíve jól tartotta magát. Utóbbi azonban nem mondható el tengerentúli tőzsdékről, ahol durva mínuszban zártak a vezető indexek.
Az Allianz Hungária bejelentette: a blokklánc-technológiát és okosszerződéseket utasbiztosításaiban, repülőgépjáratok törlése esetén hasznosítják - derül ki a biztosító közleményéből.
Mérsékelten emelkedtek szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdeindexek a megelőző napok komoly esése utáni természetes visszapattanás jegyében, illetve az EKB rendkívüli mai döntése segítségével, amely az eurózóna periféria országok kötvénypiacait segítheti. A piacokon azért ezzel együtt alapvetően inkább kivárás volt a jellemző a ma este magyar idő szerint 8-kor megérkezett Fed-döntés előtt. Aztán a jegybank bejelentette, hogy tényleg meglépte a 75 bázispontos kamatemelést, amire csapkodás indult a részvénypiacokon, majd a jegybankelnöki tájékoztató kezdete óta mínuszból jókora pluszba lendültek az indexek.
A Pénzügyi Ágazati Szabályozó Hatóság (Financial Industry Regulatory Authority) azt tervezi, hogy növeli erőforrásait a kriptovaluták elemzése és nyomon követése érdekében, miközben a Wall Street-i felügyelet egyre több tagja kereskedik digitális eszközökkel - mondta Robert Cook vezérigazgató kedden.