A Berkshire Hathaway alelnöke, a Warren Buffett "jobb kezeként" is emlegetett Charlie Munger már régóta szkeptikus a kriptopénzekkel kapcsolatban, most az FTX kriptotőzsde becsődölése apropóján azt mondta, hogy a digitális valuták a csalás és a téveszme rosszindulatú kombinációi.
Legfrissebb energiapiaci fejleményként Ursula von der Leyen nemrég úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió készen áll arra, hogy árplafon bevezetésére törekedjen az orosz olajra, az árszintről azonban még nem született döntés. Eközben Hszi Csin-ping kínai államfő a G20-csúcs előtt először találkozott Joe Biden amerikai elnökkel utóbbi hivatalba lépése óta, a találkozóra ma kiemelten figyelhetnek a befektetők. A találkozó során Biden többek között hangsúlyozta, hogy elkötelezett amellett, hogy nyitva tartsák a kommunikációs csatornát egymás között és hogy a két ország együtt tudjon dolgozni a sürgős globális kérdésekben. Újságírói kérdésre Biden úgy fogalmazott, hogy nem lesz új hidegháború, szerinte Kína nem fogja lerohanni Tajvant. Az európai börzéken óvatos emelkedést láthattunk, a magyar tőzsde is jól teljesített, míg a tengerentúlon vegyes mozgások látszottak, a korábbi emelkedésből végül lefordulat a tengerentúli börzék.
Nem mondhatjuk erre az évre, hogy könnyű lenne a tőzsdei befektetők számára, de a kriptopiacra különösen rájár a rúd, hiszen amellett, hogy számos eszköz az értékének nagyrészét elveszítette idén, az iparági szereplők közül sokan bedobták a törölközők likviditási problémák miatt. A legújabb áldozata a kriptopiaci lavinának a héten az FTX kriptotőzsde volt, amelynek problémái az egész piacon hullámokat keltettek. A hét elején az ügyfelek azzal szembesültek, hogy nem tudják kivenni a pénzüket a tőzsdéről, majd a megmentőként jelentkező Binance inkább elengedte a céget, miután belenézett cég kimutatásaiba, és a pont az i-re végül azzal került fel, hogy a világ egyik legnagyobb és legismertebb kriptotőzsdéjének számítió FTX csődöt jelentett.
Csütörtökön masszív ralit láttunk a tőzsdéken, miután az Egyesült Államokból a vártnál kedvezőbb inflációs adatok érkezetek októberről, ami a dollár zuhanását és a részvénypiacok meredek emelkedését váltotta ki, miután a befektetők kevésbé szigorú jegybanki politikát kezdtek árazni az adatok hatására. Ezek után Ázsiában raliztak péntek hajnalban a tőzsdék, ráadásul az optimizmusra rátett egy lapáttal, hogy a Hong Kong-i kormány lazított a járványügyi korlátozásokon. Ami Európát illeti, pénteken is folytatódott az emelkedés, bár visszafogottabb mozgásokat lehetett látni. A tengerentúli tőzsdék szintén mérsékeltebb emelkedésekkel zártak, a Nasdaq volt pénteken kiemelkedő. Közben a kriptókat ismét bedöntötték a befektetők, miután csődeljárást jelentett az FTX kriptotőzsde.
A mai műsor első részében, a Magyarország ellen indított jogállamisági eljárás miatt egyelőre befagyasztott EU-s forrásokról, a kormány eddigi vállalásairól, és az azokra adott EU-s reakciókról lesz szó. A EU-s pénzek kifizetésének lehetséges forgatókönyveiről Weinhardt Attilát, a Portfolio makro elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében a kriptopiac 2022-es évéről, és a napokban kirobbant kriptotőzsde botrány hatásairól kérdezzük Kövesy Károlyt, a Portfolio részvényelemzőjét. A kriptopiacról szóló interjút még azelőtt rögzítettük, hogy az FTX kriptotőzsde csődöt jelentett volna.
Lassan pont kerül a kriptotőzsde-botrány végére, Sam Bankman-Fried vállalata, az FTX ugyanis csődeljárást jelentett be, derül ki a cég Twitteren közzétett közleményéből. Bankman-Fried a vezérigazgatói posztról is lemondott, helyét John J. Ray III veszi át.
A BlockFi kriptopénz hitelező platform közölte, hogy szünetelteti a kifizetéseket és korlátozza a tevékenységet a platformján, ezzel a legújabb áldozata lett Sam Bankman-Fried kripto-birodalmának hirtelen összeomlásának - írja a Wall Street Journal.
Az elemzői konszenzushoz képest meglepetésre kisebb mértékben nőttek az árak Amerikában: az előző év azonos időszakához képest mindössze 7,7 százalékos volt a növekedés, ami alacsonyabb a várt 8 százalékos értékhez viszonyítva, emellett szeptemberről októberre is lassult az árnövekedés üteme, valamint a maginflációs adatok is kedvezően alakultak. Az adatok publikálását követően zuhanni kezdett a dollár, és elképesztő szárnyalás indult a vezető tengerentúli tőzsdéken, amely a zárásra csak fokozódott. Rendkívüli nap volt ez a legtöbbet figyelt piaci termékekben, hiszen hatalmas változások zajlottak le pár óra alatt.
A kriptopiacok az FTX.com kriptotőzsde válságának következményei miatt hetekig tartó adósság leépítéssel nézhetnek szembe, ami a JP Morgan stratégái szerint a bitcoin árfolyamát akár 13 000 dollárig is lenyomhatja - írja a Bloomberg.
Az FTX-et megbuktató likviditási válság azt mutatja, hogy a hitel mérgező a kriptopénzek számára, és a befektetőknek nem szabadna tőkeáttételt halmozniuk a rendkívül volatilis eszközökre – állítja William Quigley a Tether társalapítója.
A Roubini Macro Associates vezérigazgatója, a 2008-as válságot előre jelző és Doktor Végzet néven elhíresült Nouriel Roubini szerint a tény, hogy a Binance kriptotőzsde visszalép a likviditási problémákkal küzdő FTX felvásárlására vonatkozó terveitől azt jelzi, hogy az egész kriptopiac egy nagy piarmisjáték.
Kétéves mélypontra ütötték a bitcoin árfolyamát tegnap, miután a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéjével, az FTX-szel kapcsolatban likviditási problémák merültek fel. Olaj volt a tűzre, hogy a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének számító Binance először bejelentette, hogy megmenti (felvásárolja) a céget, majd egy nappal később visszavonták az ajánlatot. A híráram hatására a bitcoin árfolyama a héten már 25 százalékos mínuszban is járt, majd ma megérkeztek a vevők és valamennyire visszahúzták a legnagyobb értékű kriptopénz árfolyamát.
A Binance visszalép az FTX felvásárlására vonatkozó terveitől, közölte a vállalat szerdán, így Sam Bankman-Fried kriptoimbirodalma a teljes összeomlás szélére került - számolt be a CNBC.
Európában és Amerikában is negatív irányú korrekcióban voltak ma a vezető börzék, az amerikai befektetőket a félidei választások mellett a holnap délutáni amerikai inflációs jelentés tartja lázban. Idehaza ma került publikálásra az októberi inflációs adat: a szeptemberi 20,1 százalékról októberben 21,1 százalékra emelkedett a magyar inflációs ráta, emellett pedig az árstopok kiterjesztéséről is döntés született.
Néhány héttel ezelőtt Sam Bankman-Friedra még úgy tekintették, mint kriptovilág egyik legismertebb, legbefolyásosabb, és legvagyonosabb szereplője, aki hajlandó hatalmas vagyonát az iparág megmentésére fordítani. A 30 éves férfi olyan projekteket támogatott, mint a BlockFi, a Voyager Digital és a Celsius, de befektetett a Robinhoodba is, felvetve a spekulációkat, hogy felvásárolhatja a kereskedési alkalmazást. Tavaly még azt mondta, hogyha az FTX nevű kriptotőzsdéje elég nagy lesz, akkor elnyeli a CME Groupot vagy a Goldman Sachs-t. Úgy tűnt, hogy vagyonát - ami 26 milliárd dollárra rúgott a csúcson - a világ átalakítására fogja felhasználni, milliókat adományozott a demokratáknak, és megígérte, hogy egy nap az egészet politikai- és jótékonysági célokra adományozza majd. Ezek a tervek azonban finoman szólva is megkérdőjeleződtek a napokban.
Európában minimális elmozdulásban vannak a vezető részvényindexek, Amerikában kisebb elmozdulásban nyitottak a tőzsdék, a befektetők egyértelműen kivárnak a ma kezdődő félidős választások előtt, az előzetes felmérések szerint a demokrata pártra a kongresszusban súlyos vereség, a szenátusban pedig szoros harcok várnak.
Jelentős mínuszban vannak a kriptovaluták, miután a befektetők aggódnia kezdtek az egyik legnagyobb kriptotőzsde, az FTX likviditásával kapcsolatban. A vállalat alapítója, Sam Bankman-Fried igyekezett cáfolni a felmerült híreket, szerinte az aggodalmak alaptalanok, és egyszerű pletykákról van szó.
A héten csütörtökön érkezik az amerikai inflációs adat, illetve holnap lesz esedékes az Egyesült Államokban a félidős választás, amely meghatározza a kongresszus összetételét és a tőzsdékre is hatással lehet. Elsősorban ezekre várnak feszülten a befektetők, gazdasági adatok szempontjából viszont a mai nap viszonylag csendesen zajlott, külföldön a német ipar alakulására volt érdemes odafigyelni, ami az előző havihoz képest a vártnál nagyobb mértékben tudott nőni. Többek között ennek is köszönhetően az európai piacokon többnyire jó volt a hangulat, a magyar tőzsde pedig kiemelkedett a mezőnyből, a hazai blue chipek remeklésének köszönhetően.
A hét korábbi részében ismét elromlott a hangulat a tőzsdéken, elsősorban az újabb amerikai kamatemelés és a Fed üzenetei miatt, melyek szerint a kamatszint a vártnál magasabban tetőzhet, és még koránt sincs vége a kamatemelési ciklusnak. Ezek után ma az ázsiai tőzsdéken csak vegyes kép látszott, bár a kínai tőzsdék nagyot raliztak, miután olyan hírek jelentek meg, hogy Peking enyhítheti a járvány miatti korlátozásokat. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt délutánra jelentős rali alakult ki, igaz ez a magyar tőzsdére is, ahol a Mol volt ma a figyelem középpontjában, miután ma hajnalban publikálta friss számait a cég. Az amerikai tőzsdéken kezdetben nagy volt a csapkodás, miután megérkeztek a friss munkaerőpiaci adatok: kezdetben komoly emelkedésbe kapcsoltak a tőzsdék, majd a néhány órával később szinte teljesen visszaadták a korábbi emelkedést. A nap második felére aztán ismét magára talált a tengerentúli részvénypiac, így a fő indexek emelkedéssel zártak.