A francia rendőrök múlt héten felszámoltak egy Bitcoin-kereskedéssel foglalkozó csoportot, amire a pénzügyi hatóságok körében egyre nagyobb aggodalmat kiváltó virtuális fizetőeszköz esetében ez az első példa Európában.
Az amerikai fogyasztóvédelmi hivatal (Consumer Financial Protection Bureau) a korábbinál is nagyobb figyelmet szentel ezentúl a Bitcoinnak és más virtuális pénzeknek. Erre lapértesülések szerint a kongresszus egyik szerve utasította a fogyasztóvédőket egy bizalmas dokumentumban.
A virtuális pénzek kockázatosak, szabályozatlanok, visszaélések áldozatául eshetnek az ezeket használók - véli az MNB. A jegybanknál nem tartják reálisnak, hogy áttörést hoznak a fizetésekben, de legalább nem kívánják a Bitcoin és társaik halálát. Ez ugyanakkor nem sokat segít abban, hogy jogilag tisztázott, szabályozott környezetben terjedhessenek a virtuális pénzek Magyarországon.
A holland jegybank figyelmeztetést adott ki a Bitcoin veszélyeiről az ország bankjainak. Azt is meg fogják vizsgálni, a bankok mennyire aktívan tevékenykednek a területen - számolt be a Finextra.com.
Az Apple az App Store alkalmazásokat engedélyező és tiltó szabályozásában olyan változatást tett, amely szerint a legális virtuális pénzek appjai visszakerülhetnek az alkalmazás-áruházba - számolt be a Reuters. Egy másik jó hír is érkezett a cégtől az elektronikus fizetésekkel kapcsolatban: a tegnapi fejlesztői konferencián bejelentették, az ujjlenyomat olvasóhoz is hozzáférhetnek külsős fejlesztők.
Izgalmas elmélet hódít az interneten arról, mi zajlott valójában a világ sokáig legnagyobbként számon tartott Bitcoin-tőzsdéjén. Egy friss tanulmány szerint hatalmas átverést követtek el: automatikus kereskedési robotokkal ingyen vehettek Bitcoint, amit aztán drágán adtak el. Ez okozhatta a Bitcoin elképesztő árfolyamugrásait is, ráadásul feltételezések szerint mindezt bennfentesek, a tőzsde dolgozói hajthatták végre. A hamis tranzakciókkal ellopott összeg gyanúsan megegyezik azzal a 650 ezernyi Bitcoinnal (84 milliárd forint), aminek hiánya miatt csődbe ment a tőzsde. A tanulmány ma reggelre különös módon eltűnt az internetről, talán ez sem véletlen.
A virtuális pénzek lehetővé teszik, hogy fizikai közvetítőközeg nélkül valósuljon meg a fizetés a vásárló és a kereskedő között - mondta a Portfolio.hu-nak adott videóinterjújában a Bitcoin kapcsán Kóka János, a Cellum Global Zrt. vezérigazgatója. Rámutatott arra is, hogy az új fizetési megoldások egyre több szolgáltatás igénybevételét teszik kényelmessé és egyszerűvé.
Amerikában a tőzsdefelügyelet felhívása szerint a Bitcoin potenciális veszélyforrást jelent a befektetők számára, ugyanis az ügyfelek csalók célpontjaivá válhatnak. Az újdonság ereje miatt a az emberek kevésbé szkeptikusak, így minden további nélkül felhasználhatják a virtuális pénzt a csalók piramisjáték felépítésére. Mivel a Bitcoin nem törvényes fizetőeszköz, garanciát sem kaphatnak a befektetők, hogy legalább a pénzük egy részét viszontlátják - írja a MarketWatch.
Egy Bitcoin-startup olyan plasztikon dolgozik, amely a MasterCardot elfogadó üzletekben is lehetővé tenné a fizetést Bitcoinnal - számolt be a Finextra.com.
Saját állítása szerint nem Dorian Satoshi Nakamoto találta fel a Bitcoint, a Newsweek erről tévesen számolt be. Március elején az idős Nakamoto életét fenekestül felforgatta a lapban megjelent cikk, amelyben ezt állították róla. Azóta a Bitcoin-közösség 23 ezer dollár értékű szuperpénzt gyűjtött az öregúrnak kárpótlásul, aki ezért most Youtube-videóban mondott köszönetet.
Ma végleg eldőlt: egy bírósági döntés értelmében soha többé nem indul el újra az Mt Gox japán Bitcoin-tőzsde - számolt be a Financial Times. Az egykori legnagyobb BTC-tőzsde csődvédelembe menekülésekor még azt ígérte, ha tisztázták helyzetüket, újraindítják a kereskedést.
Mark Karpeles, az egykori legnagyobb Bitcoin-tőzsde alapítója nem hajlandó Washingtonba utazni, ahol bíróság előtt kellene nyilatkoznia cége csődbe jutásának körülményeiről - számolt be a Reuters hírügynökség.
Nem elég, hogy a legnagyobb Bitcoin-tőzsde becsődölt, és dollármillióknak inthetnek búcsút a befektetők, még bankok is belekeveredtek az ügybe. Egy svájci kiberbiztonsági cég nyomozói szerint több pénzintézet már jóval a csőd bejelentése előtt tudhatott a tőzsde várható bukásáról. Az érintett bankokról úgy tudni, hogy sok esetben nem írták jóvá a tőzsde számláira átutalt összegeket, eltitkolva ennek tényét az ügyfelek előtt. Vagyis úgy tettek, mintha a csőd után az ügyfelek keresztet vethetnének az átutalt pénzükre, pedig valójában a bankoknál parkol a pénz. Becslések szerint 120 millió dollár sorsa forog kockán.
A Bitcoin árfolyama közel 10 százalékot esett a hírre, hogy a kínai jegybank több mint 10 tőzsde számláit befagyaszttatta a bankokkal és más fizetési szolgáltatókkal - számolt be a CNBC.
Az amerikai adóhatóság több hónapos vizsgálat után úgy döntött, hogy a Bitcoin nem tekinthető hagyományos devizának, sokkal inkább egy vagyontárgynak. Ilyen formában a befektetőknek adózniuk kell a nyereség után, sőt az adóbevallásukba is szerepeltetniük kell bizonyos információkat. Nem beszélve arról, hogy a rendszer legtöbb tagjának (például kereskedőknek, bitcoin-bányászattal foglalkozóknak) egyéb előírásoknak is meg kell felelniük - írja a MarketWatch.
Még mindig tud meglepetést okozni a Bitcoin, ráadásul nem csak az árfolyam volatilis mozgásával, hanem a színesebbnél színesebb sztorikkal. A csődbe ment japán BTC-tőzsde, az MT Gox 200 ezer elveszett Bitcoinra bukkant egy elektronikus tárcában. A 116 millió dollárt (26 milliárd forintot) érő vagyon egy elfeledett számláról került elő, amiről azt hitték, teljesen üres - számolt be a BBC.
A Mizuho bank is dühös bitcoinosok célkeresztjébe került, ugyanis a japán bankóriás vezette az MT Gox becsődölt BTC-tőzsde számláit - írja a Finextra.com. A Mizuhót eddig két perben állítjották pellengérre emiatt, dollármilliókat követelnek rajtuk.
Gyakorlatilag piramisjátéknak nevezte a Bitcoin virtuális pénzeszközt Nouriel Roubini. A pesszimista jóslatairól híressé vált közgazdász professzor szerint vacak az értékmegőrző képessége a szuperpénznek.
A spekulatív virtuális fizetőeszközként számon tartott Bitcoinnal nem lehet sem az Amazonon vásárolni, sem jelzáloghitelt fizetni, viszont űrutazásra lehet vele jegyet foglalni - bizonyították be a Winklevoss-testvérek, akik korábban a Facebook-perek kapcsán szereztek hírnevet.