Idén már 280 esetben kénytelen volt működését kórházi osztály vagy szakellátás leállítani, Kunetz Zsombor egészségügyi közgazdász sokszor személyzethiány miatt, és ezek előfordulása egyre gyakoribb.
A vérrögképződést megakadályozó terápiás készítmények ára akár 450 százalékkal is emelkedhet októbertől - írja a Napi.hu, amely szerint az egészségbiztosító egy új, hatósági eljárást akar bevezeti a heparint tartalmazó készítményeknél, ugyanakkor emiatt a szakemberek szerint sokan nem tehetik majd meg az ellátást és az intézkedés a versenyt sem ösztönzi.
Volodimir Zelenszkijt vasárnap a háború kitörése óta első ízben látták a rezidenciáján kívül. Az elnök a közösségi médiában közzétett videofelvétel szerint sebesülteket látogatott meg egy kórházban.
Az elmúlt három nap összesen 45 407 új koronavírus fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 553 405 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az előző hétvégéhez képest 13%-kal több új esetet találtak, vagyis a járvány felfelé tart. Az elmúlt három napban elhunyt 176 beteg, így az elhunytak száma 41 405 főre emelkedett, írja a koronavirus.gov.hu. A halálozások száma is nőtt, az előző hétvégén naponta átlagosan 41 fő, most 59 fő vesztette életét.
Tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk. A negyedik oltásról azt mondta, hogy ahol már bevezették, ott elsősorban a hatvan éven felülieknek, a krónikus betegeknek, a daganatos betegeknek és az immunhiányosoknak adják - jelentette ki az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Összefogtak a dél-hollandiai Limburg tartomány kórházai, és szigorításokat követelnek a miniszterelnöktől, ugyanis a koronavírusos fertőzöttek miatt túltelítődött az egészségügy. Elmondásuk szerint a kórházak nem tudnak több beteget fogadni.
Újranyitották az intenzív osztályok tehermentesítésére szolgáló Covid-osztályokat Magyarországon, egy ilyen osztály adatai szerint a súlyos fertőzöttek 80%-a oltatlan, 40%-uk más betegségek miatt szorul ellátásra és senki nem fekszik benn, aki felvette a harmadik oltást.
A negyedik hullám a küszöbön áll, senki sem gondolhatja, hogy Hegyeshalomnál megáll majd a vírus, így erre fel kell készülnünk. A legjobb felkészülés pedig az oltás - mondta Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója a Magyar Nemzetnek.
A koronavírus kiváltotta gyulladásos folyamat aktiválhatja az érintettek szervezetében az Epstein-Barr vírust, állapították meg a tudósok – írja az Infostart.
Módszertani ajánlást készített az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a koronavírus-fertőzésen átesett emberek utógondozására - közölte Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Újabb szigorításokat tervez a horvát kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic belügyminiszter.
Tüdő, szív, agy, vese, emésztőrendszer – úgy tűnik, semmi sincs biztonságban, ha a koronavírusról van szó. A szakemberek folyamatosan kutatják, milyen hosszabb távú hatásai vannak az új vírusnak, de azt már most látni, hogy jelentős szövődmények maradnak fenn. Baktréiumbuborékoktól a tüdőben a szívrendellenességen át egészen az agykárosodásig mindenről hallani. Rossz hír, hogy az enyhébb lefolyás esetén is fennmaradhatnak szövődmények, és ez alól a fiatalok sem kivételek. Alábbi cikkünkben a koronavírus szövődményeiről szóló nagyobb kutatásokat szedtük össze.
Egyes szakemberek szerint számítani kell arra, hogy ha lesz is a közlejövőben koronavírus elleni vakcina, az nem lesz olyan hatékony azoknál, akik el vannak hízva.
Hajdú-Bihar megyében tegnap 10-zel nőtt az új koronavírusos esetek száma, 30-ról 40-re, a csütörtök reggeli 14 új eset nagy részét tehát ebben a megyében észlelték. Megkerestük a Koronavírus Sajtóközpontot, akik arról tájékoztattak, hogy egy zártkörű családi esemény lehetett a fertőzés gócpontja. A potenciális koronavírus-fertőzötteket elkülönítették, és koronavírus-tesztnek vetik alá őket.
Mindössze 1 embernél mutatták ki a betegséget az elmúlt 24 órában, ilyen alacsony számra utoljára márciusban volt példa. Ketten hunytak el a járvány következtében, mindketten idős, krónikus betegek voltak. Ismét csökkent az aktív megbetegedések száma.
Legújabban a WHO azt mondja, továbbra sem tudni, mennyire terjesztik a koronavírust azok az emberek, akik tünetmentesek, holott egy nappal ezelőtt még azt állították, hogy az ilyen jellegű fertőzés átvitel nagyon ritka – írja a Bloomberg.
Iránban körülbelül 15 millió ember kaphatta el a fertőzést, ez a szám a 81 milliós ország lakosságának mintegy 19 százaléka. Szakértők szerint azonban ezt az adatot óvatosan kell kezelni, mert ez csak a meggyógyult betegeken elvégzett szerológiai tesztek alapján végzett becslés.