Az orosz haderő taktikát váltott Avgyijivka körül: a város bekerítése helyett inkább véres utcai harcokba bocsátkoztak és megpróbálják utcáról utcára, házról házra elfoglalni a települést – írja friss elemzésében az Institute for Study of War (ISW).
Rövid időn belül jelentős területet foglalt el az izraeli hadsereg Gázában, friss térkép érkezett, melyen jól látható, hogy Gázavárost már szinte minden irányból körbevették.
Elhúzódó harcok végére tenne pontot az orosz haderő, átfogó rohammal foglalnák el az Avgyijivka északnyugati részén található koksz- és vegyiüzemet – számolt be a Kyiv Post.
Bár már a nyári offenzíva kezdetén is voltak próbálkozások Ukrajna részéről, hogy előrehaladást érjen el Bahmut térségében, az erőfeszítések az elmúlt hetekben felerősödtek, miközben a déli területeken alábbhagyott az orosz állások elleni szárazföldi támadások intenzitása. Kijev most jelenleg három területen próbálja meg áttörni az orosz védvonalakat, ebből az egyik cél pedig úgy tűnik, a pár hónappal ezelőtt elvesztett Bahmut bekerítése és visszafoglalása. Itt van 5 lehetséges magyarázat arra, miért váltott hirtelen irányt az ukrán haderő.
Hanna Maljar, Ukrajna védelmiminiszter-helyettes hétfőn bejelentette, hogy az ukrán fegyveres erők sikereket értek el Bahmut térségében, egyre szorosabbra húzva a hurkot a várost védő orosz csapatok körül. A helyettes ezen kívül azt is elárulta, mekkora területet szabadítottak fel az ukrán ellentámadás kezdete óta.
Talán elmondható, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezére jelenleg a Kreml legnagyobb, „házon belüli” kritikusa, most ismét nem spórolta a durva megjegyzéseket, amikor egy frissen, Telegram-csatornáján megjelent interjúban nyilatkozott.
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezetője csütörtökön kijelentette, nem látja reális esélyét annak, hogy az ukrán erők elhagyják Bahmut városát, de még ha így is lenne, több támogatásra lenne szüksége a reguláris hadseregtől, különben zsoldoshadserege képtelenné válik a további előretörésre - írta meg a Reuters.
Jelentések szerint az orosz csapatok folyamatosan törnek előre a Donyeck megyei Avdijivkánál, megkísérelve a város bekerítését. A brit védelmi minisztérium hétfői hírszerzési jelentésében azt írta, ez a város lehet a következő Bahmut, ennek nyomán pedig egy ukrán katonai szóvivő is „második Bahmutnak” nevezte a települést.
Elfoglalta a Wagner-csoport Dubovo-Vaszilivkát, egy apró települést Bahmut északkeleti részében - jelentette Telegram-csatornáján Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezére.
Az Institute for the Study of War (ISW) amerikai védelmi elemzőintézet tett közzé egy friss elemzést a Bahmutnál folyó harcok jelenlegi állásáról és arról, mi lehet mindennek a kimenete.
Az orosz erők az összes fontos magaslatot elfoglalták az ostromlott Artemivszk (Bahmut) város körül - jelentette ki Igor Kimakovszkij, az Ukrajnától Oroszország szerint elcsatolt donyecki régió megbízott vezetőjének tanácsadója csütörtökön a Szolovjov Live médiacsatornán.
Lényegében bekerítette az orosz haderő Bahmutot (oroszul Artemovszk), szinte teljesen elvágva a város utánpótlási vonalait - írja az orosz TASzSZ hírügynökség az "Ahmat" különleges műveleti csoport és a "Luhanszki Népköztársaság" milíciáinak közlésére hivatkozva.
Megszületett az eddigi legelképesztőbb magyarázat azzal kapcsolatosan, hogy miért nem tudják az oroszok legyőzni Ukrajnát és megnyerni a háborút: direkt nem akarnak gyorsan nyerni, hogy „szellemi mozgósítás” kezdődjön az orosz társadalomban, melyet most zajló, „forradalmi reformok követnek.”
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti videóüzenetében kijelentette, hogy a Donyec-medencében zajló harcokban a Wagner-zsoldoshadsereg által indított támadásokat visszaverő ukrán erők kitartása segített az országnak időt nyerni és megerősödni. Ennek ellenére a közösségi médiában terjedő hírek szerint az ukrán fegyveres erők megkezdték Szoledár kiürítését, miután bekerítés fenyegeti az ukrán csapatokat. Szakértők szerint Szoledár és Bahmut elfoglalásával csak nagyon korlátozott stratégiai előnyre tennének szert az oroszok.
Az elmúlt napokban egyre erősödött az összecsapások intenzitása a luhanszki régióban, Kreminna település közelében, ahol a kétirányú támadás hatására fennáll a bekerítés veszélye az orosz erőkre nézve.
Az orosz haderő elfoglalt egy Bahmuttól mindössze 700 méterre található ipartelepet – derül ki ez a régióban készült harcokat mutató felvételekről.
Egy-két nehezebb évet kell csak kibírni, aztán minden könnyebb lesz.
Szijjártó Péter jelentette ezt be.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.