Új befektetők jelentek meg az elmúlt hónapokban a magyar dollárkötvények piacán, mások viszont jelentősen csökkentették kitettségüket. Érdekesség a tajvani szereplők megjelenése, két befektetési cég is komoly tételben vásárolt a 2041-ben lejáró magyar papírokból.
Nagyon találó volt, amikor egy Star Wars hasonlattal kezdte a Financial Times azt a véleménycikkét, amely a MiFID 2 újragondolásával kapcsolatos aggályokat sorolta. Merthogy tavaly év elején lépett életbe, jövőre máris újragondolná a MiFID 2-es szabályokat az Európai Bizottság a befektetők és a nemzeti szabályozó hatóságok sorozatos panaszáradatát követően.
Idén három brókercégnek is megszűnt a tagsági jogviszonya a Befektető-védelmi Alapnál (Beva). Mindhárom esetben az MNB vonta vissza a cégek működési engedélyét.
A befektetővédelem erősítését célozza a január elején életbe lépő új uniós rendelet, a Priips, csakhogy az ebbe foglalt előírások miatt sok ügyfél hiheti tévesen azt, hogy egyes pénzügyi termékekkel több mint egymillió százalékos hozamot is kereshet egy év alatt. A piac szerint minél hamarabb lépnie kellene a felügyeleti szerveknek, mert ez előbb-utóbb nagy problémákhoz vezet az értékesítésben - számol be a hírről a Financial Times.
Tegnaptól él az erősebb befektetővédelmet és piaci szabályozást célzó új EU-s irányelv, a MiFID 2. Miután az élesedést követően is több nyitott kérdés maradt, sokan azt várták, nem lesz zökkenőmentes az első nap. A Bloomberg összeszedte az első tapasztalatokat.
Ma indul útjára a pénz-, tőke- és befektetési piaci szereplők életét felforgató uniós irányelv, a MiFID 2. A piaci szolgáltatóknak számos kihívással kell szembenézniük és még több elvárásnak megfelelniük, de a befektetők sem dőlhetnek hátra, az új szabályozás ugyanis több ponton is megváltoztatja az eddigi befektetési folyamatot. Mostani cikkünkben összeszedtük, milyen fontosabb változásokra készülhetnek mától a befektetők, és milyen fontosabb előírásoknak kell megfelelniük a pénzügyi és befektetési szolgáltatóknak.
Enyhítheti a globális olajpiacokra nehezedő nyomást.
Hiányolják a konkrét biztonsági garanciákat.
Kontinensünkön több mint 50 millió ember él 10 méternél alacsonyabban fekvő partmenti övezetekben.
Megkezdődött a palesztin foglyok szabadon engedése is.
Az elmúlt időszakban sokat erősödött a magyar deviza.
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk
A magyar tőkepiac dinamikus fejlődését is tükrözte az elmúlt év.