Az energiaválság súlyos szakaszába lépett, az EU-nak meg kell fontolni a gázárak ideiglenes korlátozását, továbbá a villamosenergia-termeléshez felhasznált gáz árplafonjának bevezetését - írta Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke az uniós tagállamok vezetőinek szerdán küldött levelében.
Az idei Energy Investment Forum első szekciójának záró előadójaként Szabó Gergely, a MET Central Europe regionális elnöke beszélt, előadásnak fókuszában a földgázpiaci helyzet volt. Múltidézéssel kezdte beszédét a szakember, aki a Portfolio tavalyi energetikai konferenciáján, akkor megawatt-óránkénti 80 eurós gázárkörnyezetben beszélt a várható piaci trendekről, a mai előadásán pedig, amit a Neoton Família "220 felett" című klasszikusa köré épített fel, azt hangsúlyozta, hogy bár már tavaly is nehéz volt az energiapiac helyzete, idénre azonban elképesztő mértékben romlott a környezet.
Az új brit kormány ígéretéhez híven grandiózus csomagot jelentett be a lakosság és a vállalatok rezsiszámlájának mérséklésére. A brit költségvetés számára a mentőcsomag nagyon költséges, de a döntés gazdaságpolitikai szempontból érthető - nem úgy az a gigantikus adócsökkentés, amelyet ezzel párhuzamosan kormányfő és pénzügyminisztere szintén bejelentett. Liz Truss jó thatcheriánusként a növekedés beindulását várja a lépéstől, de az adócsökkentések fogadtatása nemhogy hűvös, hanem egyenesen viharos volt: a jegybank, az IMF és a Moody's is aggodalmát fejezte ki, szakadt a font, rakétáztak a kötvényhozamok. Miért keltett ekkora riadalmat a bejelentés, és mennyire indokolt maga az adócsökkentés jelenleg?
„Pusztító” következményei lesznek annak Oroszországra nézve, ha az orosz hadvezetés nukleáris fegyvereket használ Ukrajnában, a NATO hamarosan hivatalosan is megüzeni Moszkvának, hogy mi lesz a válaszlépés erre az esetre – mondta Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter az amerikai NBC hírcsatornának.
Lejárt a feltétlen bizalmon alapuló együttműködés ideje Pekinggel, amelynek egyre határozottabb törekvései a kelet- és délkelet-ázsiai térségben összehozták a hasonlóan gondolkodó nemzeteket - jelentette ki a Tajvanra látogató Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter kedden.
Oroszország senkit sem fenyeget atomfegyverrel - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken a kubai rakétaválság 60. évfordulója alkalmából a moszkvai Diplomáciai Akadémián rendezett nemzetközi tudományos konferencia résztvevőihez intézett videoüzenetében.
A világ legnagyobb vállalatainak több mint 90 százaléka rendelkezik legalább egy olyan eszközosztállyal, amely a következő évtizedekben pénzügyileg ki lesz téve a felmelegedő bolygó hatásainak, például a raktárakat és az adatközpontokat fenyegethetik majd az erdőtüzek és az árvízbalesetek.
Oroszország 2014 óta mintegy 300 millió dollárt (117 milliárd forintot) költött külföldi befolyásszerzésre több mint kéttucat államban, a moszkvai vezetéssel szimpatizáló pártoknak, tisztségviselőknek és politikusoknak juttatva pénzt - közölte kedden amerikai külügyminisztérium egyik magasrangú tisztségviselője hírszerzési jelentésekre hivatkozva.
Az Európai Unió értékpapír-felügyelete hétfőn közölte, hogy ritkán látott lépést fontolgat annak érdekében, hogy megkönnyítse az energiavállalatok helyzetét, amelyeknek nehézséget okoz, hogy elegendő készpénzt biztosítsanak a pozícióik fedezésére - írja a Reuters.
Pénteken jelentette be Oroszország, hogy az előzetes várakozásokkal szemben, állítólagos olajszivárgás miatt nem indítja újra a gázszállítást az Északi Áramlat-1 vezetéken, ennek hatására óriásit ugrott a gázár ma reggel. Már érkeznek is az első javaslatok a helyzet kezelésére, a cseh vezetőség többek között az energiaigény csökkentését, valamint a megújuló energiaforrásokra, az atomenergiára és a szénre vonatkozó árplafonok bevezetését javasolja.
Nem a gáz, hanem az árampiacon javasol árplafont bevezetni az Európai Bizottság, de ott is csak a megújuló, nukleáris és lignites alapú áramtermelők értékesítési árára és az így beszedett plusz pénzt a kiválasztott fogyasztói csoportok energiaköltségeinek támogatására szánná – derült ki abból a 23 oldalas anyagból, amelyet a Politico birtokába jutott. Az anyag azt is jelzi, amelyről nyilvánosan is beszélt egy tegnapi EP szakbizottsági meghallgatáson az energiaügyi főigazgató-helyettes, miszerint a gázhoz hasonlóan az árampiacon is javasol a Bizottság egy közös uniós fogyasztáscsökkentési tervet, hogy ez is lefelé húzza az elképesztő magasságokba emelkedő áramárakat. Arról egyébként, hogy a 15%-os közös uniós gázfogyasztás csökkentési terv hogyan valósul meg és végső esetben a tagállamok közötti kisegítés mennyire reális terv, éppen a ma megjelent exkluzív Portfolio interjúban beszélt Horváth Péter János, az Energiahivatal elnöke.
484 milliárd forint, ekkora eredményt szállított a Mol egy negyedév alatt, ez duplája az egy évvel korábbinak, és közel háromszorosa annak, amit a cég (szó szerint) békeidőben tud. Hogy mi kellett a bődületes új rekordhoz? Elsősorban az, hogy a Mol még mindig hozzájut az olcsó orosz olajhoz, miközben a világpiaci olaj- és gázár elszállt, a cég pedig termékei nagy részét magas áron tudja értékesíteni, emiatt korábban soha nem látott szintre tágultak ki az árrések. Még úgy is nagyon jól megy a Molnak, hogy a szabályozott kis- és nagykereskedelmi árak és az extraprofit adó negatívan hat. Az első félév erős számait látva a menedzsment optimistább lett, a korábbinál magasabb eredménnyel és pénzárammal számolnak.
Kutatásunkban az egyéni reziliencia potenciálra (a lelki ellenállóképességre), mint védőfaktorra koncentrálunk. A reziliencia potenciál komplex működésmód, mely a személyes erőforrásokkal együtt a nehéz életkörülmények ellenére (például magas stresszhatás) is hozzájárul a helyreálláshoz. Eredményeink szerint eddig a magyar lakosok eltérő mértékben, de reziliens módon reagáltak a COVID járvány kihívásaira, azonban a különböző csoportok között jelentős eltérést találtunk. A kifáradás, majd a kimerülés lehetőségével kell számolni azokban a csoportokban, ahol magas a stresszszint és alacsony a reziliencia potenciál. Ma úgy látjuk, a kifáradás és a kimerülés megállítása és az erőforrások támogatása sürgető feladat, hogy a kiégés súlyos állapota elkerülhető legyen. Különös tekintettel arra a tényre, hogy a COVID járvány nem ért véget, ahogy annak negatív hatásai sem.
A fehérorosz haderő készültségét ellenőrző hadgyakorlatot indított az ország katonai vezérkara – írja ukrán katonai parancsnoki forrásokra hivatkozva a Kyiv Independent.
Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőház-elnökének látogatása kapcsán ismét komolyan aggódni kezdett a nemzetközi közvélemény amiatt, hogy a Kínai Népköztársaság támadást indít Tajvan ellen, főleg, hogy Peking nemrég nagyszabású hadgyakorlatot is bejelentett a Tajvani-szoros szárazföldi oldalán. Bár a kínai haderő papíron a világ egyik legjobbja, nukleáris fegyverek alkalmazása nélkül nagyon komoly kihívás lenne a Népi Felszabadító Hadseregnek (PLA) egy Tajvan ellen folytatott invázió; nem véletlen, hogy nem is tett eddig komoly kísérletet Peking az offenzíva lebonyolítására. Nézzük, miért.
Az aszályhelyzet halasztást nem tűrő megoldást követel az európai mezőgazdaság súlyos helyzetére és talajnedvesség rekonstrukciójára - figyelmeztetetnek az ELTE kutatói, akik aszálytérképükön mutatják be Európa legkritikusabb területeit, amelybe Magyarország is beletartozik.
A hét elején becsapott egy amerikai gyártmányú Switchblade 300-as kamikaze-drón egy ukrán határtól 2 kilométerre, Oroszország területén található határátkelő-állomás területére. A támadásnak legalább egy halálos áldozata van, egy moldovai állampolgár. Moszkva korábban többször is fenyegetőzött, hogy hadüzenetnek fogja venni, ha amerikai fegyverrel lőnek a területükre, de egyelőre még nem volt érdemi reakció a támadásra a Kreml részéről. Itt van három forgatókönyv, melyet elővehet az orosz vezetés, hogy a helyzetet rendezze.
Nyilvánosan hozzáférhető hivatalos dokumentumok részletesen írnak arról, hogy milyen intézkedések és korlátozások lépnek életbe, ha veszélybe kerül az ország földgázellátása - írja a G7.
Szlovákia, Csehország és Magyarország a legjobban kitettek a kelet-közép-európai országok közül egy esetleges orosz gázszállítás-leállítás következményeinek - állítja a Fitch Ratings. Lengyelország, Litvánia és Románia kevésbé tűnnek sérülékenynek.
Hosszas huzavona után úgy döntött Joe Biden amerikai elnök, hogy rakéta-sorozatvetőket küld Ukrajnába, hasonló döntést röviddel ezután Ben Wallace brit védelmi miniszter is bejelentett. A Kreml kifejezetten ellenséges hangnemben fogadta a bejelentéseket, mind Vlagyimir Putyin elnök, mind Dimitrij Medvegyev nemzetbiztonsági tanács alelnök kétértelmű, de óvatosnak aligha nevezhető fenyegetésekkel reagált.