A tavalyi év után az idén is az Allianz nyerte Az év internetes biztosítója Magyarországon címet, melyet tegnap osztottak ki az Index, a HP, a PSZÁF és a BABIKSZI által szervezett egész napos konferencia után.
Az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza-Szeged közötti szakaszának építésére fordíthatja a gazdasági és közlekedési tárca a Postabank eladásából származó bevételt, ha az idén sikerül az ÁPV Rt.-nek értékesítenie a hitelintézetet - közölte Csillag István csütörtökön Budapesten, a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.
Németország legnagyobb bankja, a Deutsche Bank az orosz piacra való visszatérését fontolgatja. A pénzintézet részesedést vásárolhat az első számú orosz befektetési bankban, az United Financial Groupban - írja a Wall Street Journal.
Josef Ackermann vezérigazgató az elmúlt időszakok jelentős veszteségei ellenére optimista jövőképet vázolt a részvényesek számára a tegnapi közgyűlésen. Megítélése szerint kifejezetten jó eredményeket ért el Európa legnagyobb bankja áprilisban és májusban is (az első negyedéves veszteséget a leírások és nem az alaptevékenység okozták). A menedzsment elsődleges céljai között szerepel a költségcsökkentés folytatása.
A Raiffeisen Bank vezetői közül Felcsuti Péter, a bank első embere kivételével mindenki adott el a mindössze egy hete bejelentett Raiffeisen törzsrészvényeiből.
A PSZÁF ma publikált határozatában jóváhagyta a Bayerische Landesbank (BLB) valamennyi, tulajdonában nem levő, szavazati jogot biztosító MKB részvényre tett nyilvános vételi ajánlatát.
A PSZÁF frissen készített tanulmánya az EU csatlakozás a pénzügyi szektorra gyakorolt hatásait veszi górcső alá, az elemzést változatlan formában közöljük.
Az EU csatlakozásra való felkészülés jegyében a PSZÁF áttekintette a magyar pénzügyi szektor jövőjét az Unióban. Dr. Szepesi László főosztályvezető felhívta arra a figyelmet, hogy óriási változásokra nem kell felkészülni, de a szektor folyamatos változás előtt áll.
Ma szimbólikusan Medgyessy Péter nyitotta meg csengőszóval a kereskedést a BÉT-en. A miniszterelnök a csengőszót követő beszédében hangsúlyozta, hogy a Kormány a takarékosság politikáját vallja annak érdekében, hogy a gazdaság a nehéz külső körülmények között is meg tudjon felelni az elvárásoknak.
A SANPAOLO IMI Internazionale S.p.A. a Magyar Tőkepiac mai számában közleményt jelentetett meg az Inter-Európa Bank Rt. feletti feltételes, kilencven százalékot meghaladó befolyásszerzésről.
Nagy külföldi szakértők kis magyarországi botladozásainak sorába tartozhat az a Dow Jones kommentár is, mely a hírügynökség a HVB Bank Postbankra tett ajánlatának kifigurázásáról szól, s mely pillanatok alatt lelkesedve terjedt el a magyar elektronikus sajtóban. A szakértő azt állítja, hogy a HVB Csoport tetemes veszteségei miatt nem lehet reális a HVB Hungary Postbank ajánlata, hiszen a csoport éppen portfóliót tisztít, s BA-CA részesedést visz tőzsdére tőkehelyzetének konszolidálására. Mindez igaz, csupán a helyi sajátosságok nem kerültek figyelembe vételre - az alábbi indokok mellett távolról sem hisszük, hogy HVB viccelődne.
2003. május 29-én a BNP Paribas Hungária Bank Rt. és a Magyarországi Volksbank Rt. megállapodott arról, hogy a Volksbank átveszi a BNP Paribas-tól a Budapest II. és XII. kerületében, a Törökvész és az Istenhegyi úton található bankfiókjainak üzemeltetését, azok lakossági és kisvállalati üzletágával, ügyfeleivel és az ott dolgozó munkatársakkal együtt.
Most már biztos, hogy a BB, Erste, OTP és K&H mellett a HVB is a Postabank pályázók között van.
Öt év szünet után újra csökkennek a személyi jövedelemadó kulcsai jövőre. A kormánypártok között konszenzus van a tekintetben, hogy az idei 20-30-40%-os adókulcsokat jövőre 18-26-38%-ra csökkentsék. Mindezek tetjébe az adósávok is szélesedni fognak jövőre: az idei 650 ezer Ft-os alsó határ 800 ezer Ft-ra, a felső pedig 1.35 m Ft-ról 1.5 m Ft-ra emelkedik
Második elnöki periódusára készül Svetoslav Gavriiski, a bolgár jegybank vezetője, azonban annak ellenére, hogy a jövő héten lejár a mandátuma, a miniszterelnök még nevezte meg jelöltként. Bulgáriában a jegybank elnökét a parlament választja egyszerű többséggel.
Az uniós követelményekkel összhangban nagyobb mértékben és a hitelintézeti megtakarítások szélesebb körében védi a betéteket 2003-tól az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). Ennek pénzügyi alapja erősödött 2002-ben, amelynek végén mintegy 42 milliárd forint vagyon állt a betétbiztosítás rendelkezésére.
A Konzumbank privatizációs tanácsadó kiválasztására a tulajdonos MFB megbízásából az ÁPV Rt. által kiírt tendert a Raiffeisen Értékpapír Rt. nyerte el.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?