A Moody's nemzetközi hitelminősítő intézet D+-ról D-re rontotta a K&H pénzügyi erő osztályzatát. Az új minősítés kilátása stabil.
A következő három évben be kíván szállni a német banküzletbe a Credit Suisse. A svájci pénzügyi konszern középtávon jelentős akvizíciót kíván végrehajtani - írja a Handelsblatt a társaság társvezérigazgatójára, Oswalt Grübelre hivatkozva.
A ma közzétett BÉT forgalmi statisztika alapján szeptemberben 356 mrd Ft-os forgalmat bonyolítottak részvényekben a brókercégek. Mindez 88%-os növekedést takar a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, melyből 13%pont a MOL teljes saját részvény állományának átkötésének köszönhető. Az első három negyedévben 25%-kal emelkedett a részvényforgalom.
A brókercégek versenyében változatlanul az Erste áll az élen, míg a MOL önkötést (24 mrd Ft) lebonyolító ING a második helyre ugrott.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából mondott beszédet az önkormányzati szakemberek országos szakmai konferenciáján.
104 millió koronás kártérítésre kötelezte a szlovák bíróság az OTP szlovákiai leánybankját, az OTP Banka Slovenskot. A pernyertes a Voss Slovakia reklámügynökség.
Számos amerikai befektetési bank a kereskedési aktivitás határozott növekedéséről számolt be az elmúlt hónapokban. A day-tradernek minősített ügyfelek tranzakciói 15-30%-kal emelkedtek az idei évben 2002-höz viszonyítva. Bár a 2000-es csúcstól (a buborék kipattanása előtti szinttől) még igen távol van a piac a kereskedési aktivitást illetően, azonban a brókercégek között hatalmas verseny indult a legnagyobb bevételt generáló ügyfélkör elhódításáért csökkenő brókerdíjakon keresztül. A JP Morgan diszkont bróker üzletágánál már 5 USD fix díjért is meg lehet kötni egy tranzakciót - derül ki a WSJ összeállításából.
A K&H botrány ügyében tegnap Medgyessy Péter miniszterelnök találkozóra kérte a nyomozását végző hatóságok vezetőit. A Népszabadság értesülése szerint Medgyessy kérte a meghívottakat, hogy a gyorsabb és hatékonyabb nyomozás érdekében fokozottan működjenek együtt.
A Magyar Hírlap mai számának értesülése szerint pénteken a rendőrség lefoglalta az ÁAK azon 4.2 mrd Ft-ját, melynek zár alá vételét a K&H Bank még augusztusban kérte az ORFK-tól.
A kormányoldal példa nélküli sikertörténetnek nevezte a Postabank privatizációját, az ellenzék szerint azonban az elmúlt hónapok gazdasági mutatói nem sok okot adnak a kormánynak az ünneplésre - derül ki a Postabank privatizációt értékelő mai parlamenti felszólalásokból.
Bár a Postabank értékesítése során az eladás - a Magyar Nemzet hétvégi számában megjelent állításokkal szemben - teljesen törvényes volt, mégsem biztos, hogy pont kerülhet év végéig a legnagyobb értékű hazai bankprivatizáció végére.
Gulácsi Ferenc, a PSZÁF főosztályvezetője ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott annak apropójából, hogy az adatvédelmi biztos lezárta PSZÁF-nél folytatott vizsgálatát.
Az adatvédelmi biztoshoz május végén érkezett beadvány szerint a PSZÁF új biztonsági rendszere lehetőséget biztosít a dolgozók széleskörű megfigyelésére. Gulácsi elmondása szerint egyébként érdekes egybeesés, hogy a beadvány fogalmazása szinte szó szerint egybecseng a PSZÁF ellen készített máig ismeretlen eredetű vádirattal.
Nem befolyásolja az Erste hitelminősítését a Postabank megvásárlása - jelentette be ma a Standard &Poor's, nemzetközi hitelminősítő intézet.
Nekilendült a román privatizáció. A három nagy, veszteséget termelő gépjárműgyártó vállalat (Tractorul, Roman, Aro) szakmai befektetőnek történő eladása mellett a román kormány eladta a legnagyobb román bank, a BCR 25%-át plusz két részvényt az IFC-nek és az EBRD-nek. További 8%-ot pedig a BCR dolgozói vehettek meg, a bankban így az állami tulajdonrész 37%-ra csökkent.
A Magyar Nemzet hétvégi számának írása szerint nem volt törvényes a Postabank privatizációja, mert a Tpt. szerint "nyilvános részvénytársaságban csak nyilvános ajánlattétellel lehet döntő befolyást szerezni". A Pénzügyminisztérium még szombaton kiadta közleményét a cikkel kapcsolatban, melyben a PM leszögezi, hogy a tranzakciót lebonyolító ÁPV Rt. a törvényes játékszabályokat maradéktalanul betartva járt el, az ügyletet többször is egyeztetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével.
A Postabank rekord összegű értékesítésében a felfokozott vevői érdeklődés mellett kétségkívül szerepe volt az eladási folyamat minden korábbi várakozást felülmúlóan sikeres megtervezésében és lebonyolításában.
A Postabank értékesítése során az ÁPV Rt. pénzügyi tanácsadója a Concorde volt
"Jól kiegészíthette volna itteni leányvállalatunkat a Postabank, de nem akármilyen áron"
A Postabank privatizáció eredmény hirdetését követően sokakat érdekelhet, hogy milyen mozgást produkáltak a bécsi tőzsdén az Erste Bank papírjai a hatalmas összegnek tűnő, 101 mrd Ft-os ajánlattétel után.
101.3 milliárdot ajánlott az Erste a Postabankért, ezzel az osztrák bank nyerte meg a lakossági bankért folytatott versenyfutást. A Postabank csaknem ugyanaz a pénzintézet, amelyért nemrég az OTP még 25 milliárd forintot kínált. Indokolható-e a 101 milliárdos vételár, vagy az Erste nagyon mellényúlt.
A mai napon László Csaba pénzügyminiszter kihirdette a Postabank privatizációs pályázatának végeredményét. A Postabank-tender nyertese az Erste Bank Rt. lett.
A National Bank of Greece személyében egy görög kereskedelmi bank vásárolta meg a Banca Romaneasca részvényeinek 81.6%-át. A 25 fiókkal rendelkező román bankért korábban az OTP is érdeklődött.
Masszívan nyereséges volt az év első felében a Vinci.
Az EKB továbbra is óvatos maradhat.
Kiterjeszthetik az alkalmazását.
A Reuters értesülései szerint.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.