Az 1,09 dolláros elemzői várakozásnál magasabb, 1,20 dolláros egy részvényre jutó eredményt ért el az első negyedévben a Wells Fargo, így az elsőként jelentő JP Morgan után a második amerikai nagybank is jobban teljesített. A bank bevétele a várt 21,01 milliárd dollárnál szintén nagyobb, 21,61 milliárd dollár volt. A nyitás előtti kereskedésben 1,4%-os pozitív elmozdulást mutat az árfolyam.
Ma tartotta közgyűlését az OTP. A szokásos napirendi pontokon túl két érdekesebb pont is szerepelt az előterjesztések között, egyrészt a közgyűlés döntött az OTP osztalékáról, másrészt, a részvényesek megszavazták, hogy az igazgatóság elnöki és vezérigazgatói tisztségét külön személy tölthesse be.
Elsőként az amerikai nagybankok közül a JP Morgan jelentett, az elemzői várakozásoknál jobb számokat közzétéve. A várt 28,4 milliárd dolláros bevétel helyett 29,84 milliárd dollárt jelentettek, míg az egy részvényre jutó eredményük 2,65 dollár lett a várt 2,35 dollár helyett. Nyitás előtti kereskedésben 1,7%-os plusz elmozdulást mutatnak a bank részvényei.
Az árfolyamkockázat viselésével kapcsolatos tájékoztatás elmaradása, vagy nem világos, nem érthető megfogalmazása esetén érvénytelen a hitelszerződésnek az a rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli. Mivel ez a főszolgáltatás körébe tartozó szerződési rendelkezés, ennek érvénytelensége az egész szerződés érvénytelenségét eredményezi, aminek következtében a fogyasztó nem kötelezhető az árfolyamkockázat viselésére - állapította meg a Kúria Konzultációs Testülete. A testület a nyár elejéig azt a kérdést is megvizsgálja, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötések érvénytelensége milyen jogkövetkezményekkel jár, és annak alapján a felek közötti elszámolás milyen elvek szerint történik. Mindez megítélésünk szerint fordulat a Kúria gyakorlatában, ugyanakkor a bíróságoknak egyenként kell megvizsgálniuk a hozzájuk forduló adósok fentiekkel kapcsolatos panaszát, központi állami rendezés ezúttal nem valószínű.
Az OTP Bank lapunkkal közölte: a Bankszövetség azt javasolja az MNB-nek, az azonnali fizetési rendszer a kitűzött július elsejei induláskor csak pilot-üzemmódban induljon el, és maradjon is így mindaddig, míg "minden egyes rendszertag megbizonyosodik a saját rendszere biztonságos működését illetően". A Giro készen áll az indulásra, az MNB rövid válaszában annyit közölt, figyelik a piacot, a határidőt rendelet rögzíti, Matolcsy György jegybankelnök is ezt mondta el egy képviselői kérdésre. A többi nagybankot is megkérdeztük, hogy állnak a felkészüléssel, egyelőre nem tűnik drámainak a helyzet.
Ha a bankok nem készülnek fel időre, akkor az MNB meg fogja hozni a szükséges döntéseket az azonnali átutalás elindításával kapcsolatban - válaszolta Matolcsy György jegybankelnök a parlament honlapján egy írásbeli kérdésre. Az utóbbi hetekben a sajtóban egyre több hír jelent meg arról, hogy néhány bank nem fogja tudni bevezetni az új rendszer a júliusi indulásra.
Kétségei lehetnek az Európai Központi Banknak (EKB) azt illetően, hogy a Commerzbank és a Deutsche Bank összeolvadása után létrejövő hatalmas pénzintézet biztosabb lábakon állna - tudta meg a Bloomberg. Hetek óta pletykálnak a két legnagyobb német bank lehetséges házasságáról, de a jelek szerint még a felügyeletet is meg kell győzniük.
Nem valószínű a következő 2-3 évben a kereslet visszaesése, árcsökkenés és hozamemelkedés a magyar ingatlan- és benne az irodapiacon, a magas árszint azonban fékezi az akvizíciós tevékenységet - derült ki a Portfolio Hitelezés 2019 konferenciájának projektfinanszírozási panelbeszélgetéséből, amelyben a SZIT-ek és a kötvénykibocsátás előnyeiről-hátrányairól, az ingatlanalapok új szabályozásáról és a coworking koncepcióról is szó esett.
Több bank mellett az UniCreditet is azzal vádolják, hogy részt vett az eurózónabeli államkötvényekkel való jogszerűtlen kereskedésben 2007 és 2012 között - írja a bank közleményére hivatkozva a Reuters.
Elsősorban a vállalati hitelezésben vállalnak túlzott kockázatot a magyar bankok, különösen a projekthitelezésre kell odafigyelni, emellett a működési kihívások is jelentősek - értettek egyet a Porfolio mai Hitelezés 2019 konferenciáján a bankvezéri és vezérhelyettesi panelbeszélgetés résztvevői. A Budapest Bank vonzó (a panel visszatérő szóhasználatával élve "vadászati") célpont több magyar nagybank számára is, a Takarék, az Erste és a KBC mellett ma a Raiffeisen is az érdeklődők közé került. Egy közönségszavazás szerint 2 éven belül hármas Takarék-MKB-Budapest Bank fúzió jöhet.
A régiós piac széttöredezettsége miatt nagyon nehéz sikeres régiós bankot működtetni a térségünkben. A régiós szinergiák kihasználásának még csak az elején vagyunk, a konszolidáció azonban várhatóan fokozódni fog - mondta előadásában a Portfolio Hitelezés 2019 konferenciáján Juhász László, a BCG senior partnere és ügyvezető igazgatója.
A globális bankszektor egésze nem nyerte vissza a befektetők bizalmát, de Magyarország és a régiónk jól áll. Mégse kényelmesedhetnek el a magyar bankok: a hitelpenetrációnak duplázódnia, a szektornak konszolidálódnia kell, a drága termékeket el kell felejteni, radikálisan javítani kell a hatékonyságot és fokozni kell az innovációt, emellett zöld és családbarát működést kell kialakítani - határozta meg a szektor házi feladatait előadásában a Portfolio Hitelezés 2019 konferenciáján Nagy Márton, az MNB alelnöke.
Megállapodást kötött Mexikóvárosban a magyar Eximbank és Latin-Amerika legjobban működő fejlesztési bankja, a mexikói Bancomext a magyar vállalatok mexikói beruházásainak támogatására, az Eximbank alkalmazottai továbbképzésben részesülnek a mexikói állami pénzintézetnél - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán az MTI-t.
A banki alkalmazottak létszáma a tizedével, a bankfiókok száma a harmadával csökkent Magyarországon 2008 óta. Az elmúlt két évben azonban különváltak e folyamatok: 2016 óta ismét egyre több embert alkalmaznak a bankok, miközben a régi nagy fiókhálózatok visszatérésére semmi esély nincsen.
A törvényben meghatározott 15 munkanapon belül az OBA kiértesítette az NHB Bank 756 betétese közül a biztosítottsági jogosultsággal rendelkező (pl. nem adathiányos) ügyfeleket, valamint biztosította a betétesek számára a kártalanítási összegek hozzáférhetőségét - közölte a betétbiztosító.
Míg az európai bankok 41%-a nem teljesítette időben a PSD2-es sandboxokra vonatkozó elvárásokat, Magyarországon alig két bank mulasztott, a hiányosságaikat pedig ők is rövid időn belül pótolták. Ennek ellenére nem valószínű, hogy szeptember 14-én, mire a végső integrációt lehetővé tévő rendszereknek el kell készülniük, tolongani fognak az AISP / PISP szolgáltatók a bankok körül, hosszú távon viszont még az is előfordulhat, hogy minden digitális szolgáltató belekóstol a pénzügyek világába.
Csak Franciaországban 752, globális szinten pedig már 1600 embernek mond fel a Societe Generale, az elbocsátások legfőképp a befektetési banki üzletágat érintik - számol be a hírről a Bloomberg.