IMF: a bankok még legalább öt évig sínylődni fognak
Koronavírus ide vagy oda, a bankszektor 2025-ig nyomás alatt lesz – vélik az IMF elemzői.
Koronavírus ide vagy oda, a bankszektor 2025-ig nyomás alatt lesz – vélik az IMF elemzői.
Egyre nagyobb az esélye annak, hogy a kínai hitelintézeteknek csökkenő nyereségre kell számítaniuk 2020-ban annak ellenére, hogy az első negyedévben növekedtek a bevételek. A kínai központi bank szerint a koronavírus-járvány több szempontból is nagyot ütött a kínai bankszektoron - írja a Reuters.
Hiába nem zárták le a svéd gazdaságot a koronavírus miatt, a bankok készülhetnek arra, hogy nagyon komoly hitelveszteségeket szenvednek el – figyelmeztet a svéd jegybank, a Riksbank a napokban kiadott stabilitási jelentésben.
Letartóztatott az ukrán titkosszolgálat, az SzSzU egy Sanix álnéven tevékenykedő hackert, aki több milliárd belépési adatot és jelszót adott el Telegramon és hacker fórumokon - írja a ZDNet.
A bankoknak és az ügyfeleknek sem jó, hogy ilyen hosszan tart Magyarországon a hitelfizetési moratórium, sok magyar család ugyanis megszokja, hogy másképp néz ki most a családi cash flow és majd januárban jön a feketeleves. A magyar banki vezetők szerint könnyebbé kellett volna tenni azok számára a papírmunkát, akik a törlesztés mellett döntöttek. A Portfolio Hitelezés online konferenciájának panelbeszélgetésében szó esett arról is, hogyan térnek vissza a banki fiókhálózatok a normál üzletmenethez, valamint arról is, milyen nem teljesítő hitelállománnyal számolna a vezérek a közeljövőre nézve.
Romániában az elmúlt két hónapban 317 ezer jogi és magánszemély kérte hitelei törlesztőrészleteinek ideiglenes felfüggesztését, a kereskedelmi bankok eddig 265 ezret, vagyis a kérelmek 83 százalékát hagyták jóvá - közölte hétfőn a romániai kereskedelmi bankok egyesülete.
Olyan sok szó esik a megváltozó generációs fogyasztói igényekről, hogy már az inkumbens bankok is érzékelik, hogy digitalizálódniuk kell, de sajnos rengeteg fintechekkel alkotott partnerség végződik csúfos bukással. A Capgemini szerint érdemes tanulni a piacon már sikeresen működő néhány példából, de felvázoltak legfrissebb tanulmányukban egy útitervet is arra vonatkozóan, hogy lehet sikeres szinergiát kialakítani az inkumbensek és a digitális szereplők közt.
Az indiai bankok nem hiteleznek, hiába kéri őket erra a kormány annak érdekében, hogy megmentse a gazdaságot – írja a Bloomberg.
238%-kal növelte a bankokat célzó kibertámadások számát a koronavírus – derítette ki a VMware Carbon Black kiberbiztonsági vállalat.
A banki informatikában évtizedes trend, hogy a bonyolult és rendkívül szigorúan szabályozott tevékenységük IT-támogatását külső cégek veszik át a belső csapatoktól. Az egyik ilyen fontos terület a bankok illetve a kártyatársaságok és a POS-hálózat összekötése, amelyet úgynevezett payment processor cégek végeznek el. A feladat kiszervezésével jelentős költségmegtakarítást érhetnek el a pénzintézetek, illetve, mivel válságidőszakokban egyre több bank fotolhatja meg, hogy erre az útra lép, a banki konszolidációk is felgyorsulhatnak.
Bizonyára sokan megbánták, hogy tavaly jelentős pénzeket súlyoztak át részvényekből kötvényekbe, mert így lemaradtak a nagy részvénypiaci felívelésről. Az ICI friss tanulmánya szerint pedig pontosan ez történt: milliárdok hagyták ott a részvényalapokat, hogy helyette kötvényalapokat vegyenek. A tanulmány kitér arra is, hogy bár Japán ebben messze leköröz minket, azért az európaiaknak sem kell a szomszédba menni egy kis kockázatkerülésért: az Európai Unión belül élő lakosok pénzügyi vagyonuk közel harmadát bankban parkoltatják, ehhez képest a befektetési alapokban tartott megtakarítások csak elenyésző részt képviselnek. Lenti cikkünkben a tanulmány érdekesebb meglátásait foglaltuk össze.
13 amerikai bank kilátásait rontotta az S&P Global Ratings negatívra stabilról; olyan pénzintézetek esetében léptek, amelyek a koronavírus által leginkább érintett szektoroknak hiteleztek – írja a MarketWatch.
Hétfőn élesedett a Bounce Back Loans hitelprogram, mellyel a britek a kkv-szektort szeretnék kisegíteni, egy nap alatt mintegy 100 ezer kérelmet küldtek be a bankoknak az ügyfelek – írja a BBC.
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy Panama, a Bahama-szigetek, Mauritius és kilenc további országot a komoly pénzügyi kockázattal bíró országok listájára vesz fel, legfőképp a pénzmosásra és a terrorizmus finanszírozása hivatkozva - egy dokumentumtervezet alapján, amit várhatóan csütörtökön hoznak nyilvánosságra, írja a Reuters.
A járvány következtében csökken a készpénzforgalom, és akár az is előfordulhat, hogy minden eddigi erőfeszítés szárba szökken, és végképp kimegy a divatból a sárga csekk. A jegybank a PIN-kód mentes fizetési limit megemelésével támogatja a folyamatot, és ott van az új lehetőség, az azonnali fizetések rendszere is. Ez utóbbi nagy segítség lenne a megugró kiszállítói forgalomban, ám elterjedéséhez még fejlesztések kellenek - írja elemzésében Székely András, a KPMG pénzügyi szolgáltatásokért felelős tanácsadója.
Bár az amerikai kisvállalati mentőprogram kiosztásában az ország nagybankjai eleinte kisebb szerepet játszottak, az újabb körben magasabb fokozatra kapcsoltak a pénzintézetek – írja a Bloomberg.
A Fitch Ratings becslése szerint a központi bankok világszerte 90 milliárd dollárhoz való hozzáférést biztosítanak a befektetési alapok számára, hogy ezzel támogassák őket a koronavírus idején. Európában azonban nem nagyon állnak rendelekzésre ilyen lehetőségek.
A COVID-19 előtt a bankszektor egy sikeres átalakulás kellős közepén járt. A bankok jó válaszokat adtak a változó ügyfélelvárásokra, a nem hagyományos banki szereplők (fintechek, neobankok) által támasztott kihívásokra, az új évezred technológiai változásaira. Jól látható ütemterv mentén haladt a szektor a banki termékek és szolgáltatásnyújtás digitális átállításában. Tiszta volt a banki vízió és misszió, valamint annak megvalósítása is - véli Szegedi Zoltán, az IFUA Horváth & Partners partnere. CIKK MENTÉSE
A koronavírus-járvány alaposan felforgatja a banki világot: a digitalizáció felpörög, az adatainkat szívesebben megosztjuk a bankokkal, az állam még évekig meghatározó szerepben marad a szektorban. Az ING elemzői hat pontban szedték össze, mi mindenre számíthatunk. A COVID-19 bankszektorra gyakorolt hatásáról lesz szó május 6-ai konferenciánkon, ahol pénzintézeti csúcsvezetők osztják meg gondolataikat. Regisztráció itt!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több, egymást kiegészítő döntést hozott annak érdekében, hogy a jegybanki eszköztár minél szélesebb köre álljon a befektetési alapok rendelkezésére - írja az MNB közleményében. A befektetési alapok monetáris transzmisszióban betöltött érdemi szerepéhez illeszkedve egyrészt a Növekedési Kötvényprogram és az állampapír-vásárlási program partnerkörében helyet kaptak a 10 legnagyobb, magyarországi székhellyel rendelkező befektetési alapkezelő által kezelt nyilvános és nyílt végű értékpapíralapok, másrészt a befektetési alapok számára minden futamidőn elérhetővé vált a fedezett jegybanki hitelfelvétel, ide értve a 3 és 5 éves tenort is, harmadrészt a jegybank az elfogadható fedezetek körét kibővítette a forintban denominált értékpapír és ingatlanalapok befektetési jegyeivel.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?