FONTOS Fordulóponthoz érkezett Izrael háborúja: teljesítették a nagy ígéretet, de sosem volt még ennyire közel a nagy közel-keleti összecsapás

bankok

Rendkívüli közgyűlésre készül az UniCredit

Az UniCredit december negyedikén új javaslatokkal áll közgyűlése elé. A részvényesek az 5 százalékos szavazati plafon eltörléséről, valamint arról döntenek, hogy az igazgatóság tagjai saját jelölteket állíthassanak az igazgatói pozíciókba - írja a Reuters.

Minden idők egyik legnagyobb orosz bankmentése jön

Kiderült, 6 milliárd dollárnak megfelelő összeg hiányzik az orosz B&N Bankból, amelynek állami tőkeinjekcióval való megsegítését tegnap jelentette be a jegybank. Ez csak kissé marad el minden idők legnagyobb, 6,9 milliárd dolláros orosz banki tőkehiányától, amelyre csak három hete derült fény.

Végre Kína is keményen odalép Észak-Koreának

A kínai jegybank arra utasította az ország bankjait, hogy szigorúan implementálják az ENSZ Észak-Koreát célzó szankcióit a Reuters forrásai szerint. Ezzel némelyest enyhülhetnek az amerikai aggályok annak kapcsán, hogy Kína nem tesz eleget a nemzetközi szankcióknak való megfelelés érdekében.

Együttműködést kötött a Sopron Bank és a Cofidis

Együttműködési megállapodást kötött a Sopron Bank Burgenland és a Cofidis, a megállapodással a Cofidis egyes személyi kölcsönei már hagyományos módon, 13 bankfiókban elérhetőek.

Tőzsdei befektetők kezében köthet ki a Budapest Bank

Hazai nagybankok külföldi tulajdonosai és belföldi, kormányközeli üzletemberek is komolyan érdeklődtek az utóbbi években az állami kézben lévő Budapest Bank iránt, valami azonban mindig hibádzott. A pénztárca mellett ma már az idő is szorít: kellemetlen lenne 196 milliárd forintnál kevesebbet kapni a bankért (ennyit fizettünk a GE Capitalnek), miközben az EBRD felé tett vállalás alapján jövő februárig dönteni kell az értékesítésről. A gordiuszi csomót a tőzsdei bevezetéssel lehetne átvágni, amelyre ma már végre Varga Mihály is utalt. Megnéztük, mit tud manapság a Budapest Bank, és mennyit érhetne a tőzsdén.

Összeolvadásról szóló pletykákra szárnyal a Commerzbank

Bár az olasz UniCredit érdeklődik a legaktívabban, nem az olasz bankcsoporttal, hanem inkább a francia BNP Paribas-val olvasztaná össze a Commerzbankot a német kormány - értesült a WirtschaftsWoche.

Egyesülne a legnagyobb olasz bank az egyik legnagyobb német bankkal

Az olasz UniCredit érdeklődését fejezte ki a német kormánynak a második legnagyobb német bankkal, a Commerzbankkal való egyesüléssel kapcsolatosan a Reuters ügyhöz közelálló forrásai szerint, akik hozzátették, hogy a terv csak középtávon valósulhat meg.

Egyre jobb formában a szlovén bankszektor

A Bank of Slovenia beszámolója szerint az év első hét hónapjában a szlovén bankok összesített nettó nyeresége 287,6 millió euróra növekedett, ez az előző év ugyanezen időszakához képest 15 millió eurós javulást jelent. A bővülés elsősorban a nem teljesítő hitelállomány képzett céltartalék csökkenésének köszönhető - írja a Reuters.

Erste: a citibankosokkal együtt sikerült félévet ismételni

A bevételek egyöntetű növekedésének és a céltartalék-visszaírásoknak köszönhetően a tavalyihoz hasonló, 31,2 milliárd forintos első féléves adózás utáni eredményt ért el az Erste Bank Magyarországon, az év első hat hónapjában ugyanis még jelentősen nőttek a költségek is. A Citibank lakossági üzletágának megvásárlásával együtt is csak 2%-kal nőtt a társaság hitelállománya.

Önti a pénzt az állam a bojkottól szenvedő öböli ország bankjaiba

A katari kormány támogatást nyújt az ország bankjainak, azért, hogy ellensúlyozzák a külföldi ügyfelek pénzének kiáramlását, mivel úgy tűnik, hogy az öböli emírség és a szaúdi-szövetség közti feszültség egyáltalán nem enyhül.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.