Valami történt: ismét nő a bankcsődök száma
Hét bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, miután tavaly öt.
Hét bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, miután tavaly öt.
Az elmúlt hetekben az olasz pénzintézetek hatalmas nyomás alá kerültek az EKB hitelezési céltartalékképzés szabályozási terve miatt. Pár befektető ugyan - és persze a bankok - a szabályok enyhítését kéri, nem úgy, mint a világ legnagyobb alapkezelője, a Bridgewater, amely a Bloomberg információi szerint több mint 700 millió dolláros short pozíciót épített ki olasz pénzintézetek papírjai ellen.
Nem véletlen, hogy a mesterséges intelligencia (AI), a gépi tanulás (machine learning) és a blockchain a pénzvilág új hívószavai. Használatukkal a pénzügyi szolgáltatások hatékonysága jelentősen nőhet a következő években - írja a Business Insider.
A várt 1,03 dollárnál valamelyest magasabb, 1,04 dolláros egy részvényre jutó eredmény ért el a harmadik negyedévben a Wells Fargo. A bevétel a várt 22,395 milliárd dollártól azonban elmarad, 21,926 dollár lett. A nyitás előtt 3,13%-os mínuszban van a nagybank árfolyama.
Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója Bruno Le Maire, francia pénzügyminiszterrel való találkozása során megerősítette, hogy a Brexit után munkahelyeket helyezhetnek át Londonból a francia fővárosba - írja a Financial Times.
Az elemzői várakozásoknál jobb bevételi és egy részvényre jutó nyereségről számolt be a Bank of America a harmadik negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. A bank 22 milliárd dollárt meghaladó bevételről és közel 50 centes EPS-ről adott számot. A tőzsdei nyitás előtt a bank részvényárfolyama közel 1,5%-os mínuszban tartózkodik.
Hiába számolt be a JP Morgan és a Citigroup is a vártnál jobb harmadik negyedéves eredményről tegnap, mindkét bank részvényárfolyama eséssel reagált: előbbié 0,85%-kal, utóbbié 3,4%-kal került lejjebb csütörtökön. A neves bankelemző, Dick Bove elmagyarázta, miért reagáltak így a befektetők.
Nincs időkényszerben a német állam, hogy eladja részesedését a Commerzbankban - közölte csütörtökön a német pénzügyminisztérium.
Esik az olasz bankok részvényárfolyama az EKB hitelezési céltartalékképzés szabályozási terve miatt. Pár befektető a bankok mögé állt és a szabályok enyhítését kéri - írja a Bloomberg.
Falnak ütközött a gyorsuló brit lakossági hitelezés, ahogy nő a bankok félelme a fedezetlen kölcsönök bedőlésétől - írja a Bloomberg.
A top vállalati ügyvédek óradíjának közel kétszeresét kérné el a Morgan Stanley azoktól, akik részvényelemzőivel beszélgetnének a jövőben - írja a Bloomberg.
Különösen az egy részvényre jutó eredmény szempontjából haladta meg a Citigroup harmadik negyedéves gyorsjelentése az elemzői várakozásokat: az EPS 1,32 dollár helyett 1,42, a bevétel pedig 17,16 milliárd dollár helyett 17,90 milliárd dollár lett. A nyitás előtti kereskedésben jelenleg 0,3% körüli pluszban van a bank árfolyama. A JP Morgan is a vártnál kedvezőbb számokat közölt a nagybanki gyorsjelentési szezon első napján:
A várt 1,67 dolláros érték helyett 1,76 dolláros egy részvényre jutó eredményt ért el 2017 harmadik negyedévében a JP Morgan, a bevételük pedig 25,23 milliárd dollár lett, amely összhangban van az elemzői várakozásokkal. A nyitás előtti kereskedésben 0,9%-ot esett a bank részvényeinek árfolyama.
Kilenc olyan nagybankot azonosított friss elemzésében a Nemzetközi Valutalalap, amelynek gondja lesz a nyereségtermeléssel. Köztük van a Deutsche Bank, az UniCredit és a Citigroup is.
A következő gazdasági lassulást, esetleg válságot a bankszektoron kívüli kockázatok okozhatják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint. Figyelmeztettek: a G-20-as gazdaságok pénzügyi szektoron kívüli adóssága már magasabb szinten van, mint a válság előtt volt.
Jelentős tőkeemelésre szorulhatnak egyes európai nagybankok, hogy csökkentsék tőkeáttételüket - írja a Financial Times. Ha az amerikai bankok tőkével való ellátottságát vesszük alapul, az európai bankrészvények piacán még nagy hígítással járó részvénykibocsátásokra lehet szükség.
Ma új intézkedések bevezetését javasolta az Európai Bizottság, miután két éven keresztül sikertelenül egyeztetett Európa tagországaival arról, hogy miként lehetne megerősíteni az EU bankszektorát a jövő válságai ellen - írja a Reuters. Végre megszülethet az egységes európai betétbiztosítási rendszer (EDIS) új koncepciója is.
Jim Cramer, a CNBC Mad Money című pénzügyi műsorának házigazdája kifejtette, hogy szerinte az amerikai bankszektort agyonnyomják az Obama-kormány válságkezelése alatt bevezetett szigorú szabályozások, de ez hamarosan változhat - írja a CNBC.
A jövő év második negyedévétől papírmentes számlanyitást tesz lehetővé minden fiókjában az Erste Bank - jelentette be Harmati László vezérigazgató-helyettes a bankcsoport innovatív koncepciója szerint felújított újbudai egységének bemutatóján. A bank a következő hónapokban egy új fióki modell magyarországi működését teszteli, a teljes fiókhálózat átalakításáról a tesztidőszak lezárása után, 2018-ban döntenek.
Franciaország legnagyobb bankja, a BNP Paribas szerdán bejelentette, hogy nem fog olyan vállalatokkal üzletelni, amik elsősorban palaolaj vagy olajhomok kitermelésével vagy kereskedelmével foglalkoznak. A pénzintézet célja, hogy ezzel is támogassa a megújuló energia projekteket - írja a CNBC.
A június 21. és július 1. közötti járatindulások kapcsán.
Hamarosan kezdődnek a bontási munkálatok.
Az érkező repülőket továbbra fogadják.
Két éve nem volt ilyen rossz hónapja a részvénynek.
Várjuk a felpattanást.
Engedi ezt a költségvetés?
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?