bankok

Erős negyedév a K&H tulajdonosánál

A 681 millió eurós Reuters-konszenzusnál kissé magasabb, 692 millió eurós második negyedéves adózott nyereséget ért el a KBC. Bejelentették, hogy Írországban 1,9 milliárd eurós rossz minőségű hitelportfóliót adtak el a Goldman Sachsnak.

Egyházak "zaklatják" a német bankokat a pénzükkel

Egyre több egyház keresi fel a német bankokat azzal a feladattal, hogy jövedelmező befektetésekbe fektessék a több száz milliárd euróra rúgó vagyonokat, egyesek még az illikvid befektetésektől sem riadnak vissza - számol be a hírről a Bloomberg.

Alaposan meglepte a piacot a Raiffeisen (2.)

A vártnál több mint harmadával magasabb, 357 millió eurós adózás utáni nyereséggel örvendeztette meg részvényeseit a második negyedévben a Raiffeisen Bank International. Az osztrák bankcsoport elsősorban azzal lepte meg az elemzőket, hogy nettó céltartalék-képzése lényegében nulla volt, valamint díj- és jutalékbevételei is szépen alakultak. A magyar leánybank 12 millió eurós profitot ért el, így idén már 26 millió eurónál, vagyis több mint 8 milliárd forintnál jár.

A kirúgott banki dolgozók és a bezárt bankfiókok országa lettünk

Egy-két bank kivételével véget ért a tömeges fiókbezárások és létszámleépítések időszaka a magyar bankszektorban. Így is látványos a változás, ami végbement: a Portfolio friss gyűjtése alapján a 10 legnagyobb lakossági bank fiókszáma 28%-kal (több mint 420 egységgel), alkalmazotti létszáma pedig 10%-kal (több mint 3100 fővel) csökkent egy évtized leforgása alatt. Mára szétvált a két trend: a banki dolgozók létszáma tavaly óta ismét nő az üzleti aktivitás növekedésének köszönhetően, a fiókszám viszont tovább csökken Magyarországon, többek között a digitalizáció és a takarékszövetkezetek konszolidációja miatt.

Nagyot szakított a Commerzbank, jöhet az osztalék

A Reuters 227 millió eurós elemzői konszenzusát jócskán meghaladó, 272 millió eurós adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben a Commerzbank. Bár a működési költségek most nőttek, a társaság közleménye szerint jól haladnak a 2020-ig szóló költségcsökkentési programmal, és várható osztalék is az idei év után.

Magához tért Európa legnagyobb bankja, de sokba kerül a terve

Közel 6 milliárd dollárnak megfelelő adózás előtti nyereségről adott számot az Európa legnagyobb bankjának számító HSBC, ezzel valamennyivel felülmúlta az elemzők által várt 5,8 milliárdot. Júniussal bezárólag pedig az adózás előtti eredménye 10,7 milliárd dollárt tett ki, szemben az előző év azonos időszakában mért 10,2 milliárddal, ami így 4,6%-os növekedésnek felel meg. A bank részvényei a hongkongi tőzsdén 0,7%-os erősödést mutatnak.

Új országba lép be az OTP, és piacvezető lesz egy másikban

Jó úton halad az OTP, hogy megvalósítsa a menedzsment célját, 2 év alatt 5 bankot venne a magyar pénzintézet, a tavaly megvett szerb bankkal eddig 3 megvan az 5-ből (a román bankvásárlást az ottani jegybank megakadályozta). Megnéztük, mit is vesz pontosan Bulgáriában és Albániában az OTP.

Bolgár és albán bankot vesz az OTP

Igaznak bizonyultak a tegnapi híresztelések, az OTP adásvételi szerződést írt alá a SocGen bolgár érdekeltségeinek megvásárlásáról és megveszi a francia bank albán leányvállalatát is. A tranzakciók a negyedik negyedévben zárulhatnak.

Meglepte az elemzőket a CIB anyabankja

Az elemzők által vártánál jobb, 927 millió eurós nettó eredményről adott számot második negyedéves gyorsjelentésében a CIB anyabankja, az Intesa Sanpaolo.

Nagyon közel áll ahhoz az OTP, hogy újabb bankot vegyen

Bulgária második legnagyobb pénzintézete az OTP, a magyar bank pedig még nagyobbra nőne, a Reutersnek nyilatkozó források szerint a magyar bank közel áll ahhoz, hogy megvásárolja a hetedik legnagyobb bolgár bankot, a Societe Generale ottani leánybankját, az Expressbankot. De más is kiderült, állítólag az albán bankpiacra is belépne az OTP. Ezekkel a bankvásárlásokkal szépen haladna azon az úton az OTP, amit a menedzsment korábban kijelölt, Csányi Sándor tavaly arról beszélt, hogy az OTP két éven belül 5 bankot vásárolhat meg.

Komoly akadály gördült el a fintechtitánok útjából

Egy új amerikai szabályozás szerint a techcégeknek is kérelmezhetnek az ország egészét lefedő pénzügyi jogosítványt ahelyett, hogy minden egyes államban, ahol működnek, külön kellene kérniük engedélyt - számol be a Bloomberg.

"Új Dunkirkre" készülnek a britek - még a hadsereget is mozgósítanák?

Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az unió és a britek közt nem lesz megállapodás a Brexitet illetően (vagyis hard Brexit lesz), a britek pedig egyre komolyabb eszközökkel készülnek erre az eshetőségre. A legnagyobb bankok jelentős mennyiségű hitellel támogatnák meg a brit vállalatokat hard Brexit esetén, amit az egyik bank vezére "új Dunkirknek" nevezett. De a helyi sajtóban szóba jött az is, hogy a hadsereget is mozgósítanák, hogy ételt és gyógyszert szállítson a lakosságnak - Theresa May ezt az értesülést viszont hamisnak nevezte.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.