Vételre javasolja az ING az OTP-t
Az OTP Bank részvényére vonatkozó korábbi tartás ajánlatukat vételre módosították az ING Barings elemzői, Vilics Ildikó és Várkonyi Gergely.
Az OTP Bank részvényére vonatkozó korábbi tartás ajánlatukat vételre módosították az ING Barings elemzői, Vilics Ildikó és Várkonyi Gergely.
A globális fúziók és akvizíciók értéke öt éve nem látott mélységekbe süllyedt 2002 első félévében és a pangás várhatóan folytatódik az év második felében is - mondták befektetési bankárok a Bloomberg nemzetközi hírügynökségnek nyilatkozva.
Az alábbiakban a Kárpótlási Jegytulajdonosok Érdekvédelmi Egyesületének a közleményét tesszük közzé:
A drámaian alacsony elmúlt heti külföldi részvényforgalom (kevesebb mint 700 m Ft egy hét alatt) már nem jelent újdonságot a hazai befektetők külföldi részvénypiaci aktivitását nyomon követők számára. A negatív trend érdekessége, hogy a múlt héten a teljes forgalom több mint 2/3-ában eladási megbízásokat teljesítettek a brókerek, azaz a hazai befektetők úgy tűnik "kivonulnak" a külföldi részvénypiacokról.
Július 1-jétől az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel juthatnak hitelhez a megtakarítási idő alatt a Lakáskassza ügyfelei, hiszen akik ettől az időponttól igénylik az Áthidaló Kölcsönt, már 12.5%-os éves kamattal vehetik azt fel. Ez a korábbi 14.9%-os kamatszinthez képes jelentős - 2.4%-os - csökkentést jelent. Az igénylőknek változatlanul nem kell kezelési költséget fizetniük, csupán az egyszeri, 1.5 százalékot jelentő hitelbírálati díjat kell megfizetniük.
Február elején még pozitív szenzációnak volt tekinthető, hogy az OTP átlépte a 2,000 (azaz akkor még a split előtti árfolyamon a 20,000) Ft-os határt egy rohamléptékű emelkedést követően. Ma azonban már negatív hírnek számít az, hogy a legnagyobb hazai bank papírjai ismét becsúsztak 2,000 Ft alá.
A Postabank mai közgyűlésén a részvényesek elfogadták a bank tavalyi beszámolóját, amely 365 mrd Ft-os mérlegfőösszeg mellett 3.3 mrd Ft veszteséget tartalmaz. A július 19-i rendkívüli közgyűlés egyetlen témája a személycserlék lesznek.
Nicholas Kabcenell személyében új regionális igazgatót nevezett ki Közép- és Kelet-Európában működő csoportjának élére a Dresdner Kleinwort Capital (DKC) - jelentette az OTS Cégvonal.
Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) alapján készült konszolidált pénzügyi kimutatások szerint 2001-ben 12.073 milliárd forint adózás előtti profitot ért el, 2.5 százalékkal többet az előző évi 11.779 milliárd forintnál - írta az MTI a bank most megjelent éves jelentésére hivatkozva.
Részvényei 10%-nak 2003 szeptemberéig történő visszavásárlását jelentette be ma reggel a Deutsche Bank múlt hónapban kinevezett új vezérigazgatója, Josef Ackermann.
A Magyar Tőkepiac mai számában megjelent tájékoztatás szerint a PSZÁF jóváhagyta a Microbroker és a Concorde között május 31-én létrejött ügyfélállomány átruházási szerződést.
A Prágai Értéktőzsde a mai napon jóváhagyta az Erste Bank részvényeinek bevezetését a tőzsde fő piacára. Ezen felül feltételesen jóváhagyta az Erste Bank közeljövőben kibocsátandó részvényeinek bevezetését is, amennyiben azok a jegyzés során teljes mértékben ki lesznek fizetve.
Josef Ackermann, a Deutsche Bank két hónappal ezelőtt hivatalba lépett új vezérigazgatója most először lépett a nyilvánosság elé és fogalmazta meg elképzeléseit a bank jövőjével kapcsolatban. Az új vezető a korlátozott növekedési lehetőségek miatt a költség megtakarításra és a részvényportfólió tisztításra helyezi a hangsúlyt. Ez utóbbival kapcsolatban az őszi parlamenti választások után feltehetően megszűnő adókedvezmény miatt a gyorsított cselekvés híve Ackermann.
A részvény 2%-os emelkedést mutat.
Az Erste Bank 9.21 millió új részvényt fog tőkeemelés formájában kibocsátani, mely a jelenlegi részvényállomány 18%-át teszi ki.
Egy kötelességtudó Skála részvényes bejelentése következtében egymillió Ft bírsággal sújtotta egy hónappal ezelőtt a PSZÁF a Skálát rendkívüli tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt. A Felügyelet azonban ezzel nem elégedett meg, hanem vizsgálatait tovább folytatta, melynek eredményeként újabb egymillió Ft-os bírságot szabott ki a társaságra.
A Budapesti Értéktőzsde partnerkeresési törekvései úgy tűnik, hogy célba értek. Erre utal, hogy információink szerint a hazai brókerek a BÉT és a Deutche Börse szervezésében Xetra vizsgát tettek, illetve tanfolyamon vettek részt az elmúlt hetekben. Puszi alapon aligha képzelhető el, hogy a BÉT egy másik tőzsde kereskedési rendszerének használatának megtanulására ösztönözné a hazai brókereket, s ennek elősegítésére még meg is szervezné a vizsgát és az oktatást is.
A régió legnagyobb idei privatizációjának az egyes számú román bank, a Banca Comerciala Romana (BCR) idei privatizációja tűnik. Az alábbiakban néhány adattal és mutatóval kívánjuk bemutatni a roman nagybankot olvasóinknak.
A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint számos nagy globális alap csökkentette idén az USA súlyát portfólióiban.
A PSZÁF engedélyezte az Otthon Lakástakarék-pénztár állományának átruházását a Lakáskassza Lakástakarék-pénztár részére.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.