A JP Morgan Chase azt tervezi, hogy a következő három évben több mint 500 új fiókot nyit és 3500 munkavállalót vesz fel, további piacokon terjeszkedve – írja a Bloomberg.
Miközben a hivatalos közleményből kimaradt, zárt ajtók mögött arról beszélt tegnap Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter több mint két tucatnyi banki vezérigazgató körében, hogy jöhetnek még banki összeolvadások az Egyesült Államokban – tudta meg két forrásból a CNN. Ez lefordítva azt jelenti, hogy további bankmentésekre lehet még szükség, és az összeolvadások ezeket lennének hivatottak kezelni.
Az amerikai betétbiztosítási felügyelet (FDIC) vasárnapig adott időt a bankoknak arra, hogy megtegyék végső ajánlatukat a First Republic megvásárlására. A beérkező ajánlatokkal pedig az is eldőlhet, sikerülhet-e életben tartani a pénzintézetet állami segítség nélkül, vagy be kell avatkoznia az FDIC-nek.
Pénteken több mint negyven százalékos zuhanással zártak a First Republic részvényei, a CNBC információi szerint egyre valószínűbb, hogy az amerikai betétbiztosítónak (FDIC) kell átvennie a pénzintézet irányítását. A bank továbbra is elkötelezett, hogy folytassa a működést és megfelelő megoldást keressen a problémáira.
Olyan terveket készít elő az Európai Bizottság, amelyek erősítenék az adófizetők védelmét a bankcsőddel szemben, és szigorítja a bajba jutott hitelintézetekre vonatkozó szabályokat, erősítve az EU-s bankszanálási mechanizmus eddig elhanyagolt szerepét – írja a birtokába került tervezet alapján a Financial Times.
Eluralkodott a pánik a bankpiacon, így egyre többen sürgetik a pénzintézetek kötelező likviditási tartalékaival kapcsolatos szabályok szigorítását. A kérdés nemcsak az amerikai bankok esetében kerül elő, hanem a már most sokkal szigorúbb szabályozási környezetben működő európai bankoknál is. Hiába van azonban szándék a pénzügyi szektor rövidebb pórázon tartására, kétséges, hogy mindennek milyen hatása lenne, és valóban megvalósul-e.
A múlt hétvégén "egy nagy, több milliárdos összeget" kért a Credit Suisse Svájci Nemzeti Banktól likviditásának biztosítása érdekében – nyilatkozta Karin Keller-Sutter, az ország pénzügyminisztere szombaton az SRF svájci műsorszolgáltatónak.
Brutális hatósági beavatkozás, és megingott Svájc, mint pénzügyi központ tekintélye, így mostantól banánköztársaságként fogják kezelni – ilyen és ehhez hasonló markáns szakértői vélemények érkeztek vasárnap este annak láttán, hogy milyen rapid módon és milyen tartalommal menti meg a Credit Suisse (CS) bankházat a rivális UBS a svájci hatóságok döntései mellett. Az ugyanis világos, hogy ez egy kényszerházasság, amely még komoly hullámokat vethet világszerte, hiszen akár 10 ezer Credit Suisse dolgozó is utcára kerülhet, illetve a UBS elnöke vasárnap éjjel maga mondta: nagy kihívás lesz leépíteni a Credit Suisse befektetési banki pozícióit. Ráadásul a CS speciális kötvénytulajdonosai igencsak dühösek, mivel az összesen 16 milliárd franknyi névértékű papírjukat mind elbukták, így ez náluk is kiválthat további pozícióeladásokat a veszteségek fedezése érdekében. Nyilván nem véletlen, hogy amint bejelentették a UBS-CS kényszerházasságot, a világ hat nagy jegybankja egy külön összehangolt lépést is bejelentett a piaci feszültségek csillapítására.
A lengyel bankgarancia-alap megkezdte az összeomlással fenyegető Getin Noble Bank kötelező szerkezetátalakítását – számol be a hírről a Reuters.
A svájci felügyelet, a FINMA szerint a UBS és a Credit Suisse vészhelyzeti forgatókönyve is hatékony lehet egy esetleges újabb válság idején – írja a Reuters. Három másik bank jelentése viszont nem volt meggyőző.
Közel egymilliárd euróval segíti a Dél-Olaszország legnagyobb pénzintézeteként ismert Banca Popolare di Barit a római kormány a vasárnap késő esti bejelentés szerint.
A német kis takarékpénztárak, németül Sparkassék, a színfalak mögött már megegyeztek a bajba jutott NordLB pénzintézet megmentéséről - értesült a Financial Times.
Fontolóra veheti a tőkehiányos tizedik legnagyobb olasz bank, a Banca Carige megvásárlását az UniCredit, amennyiben állami támogatást kap hozzá - írja a Reuters.
Állami garanciát kér a bajba jutott Banca Carige készülő kötvénykibocsátásához, amivel elkerülhető lehet, hogy teljes állami kimentésre szoruljon a tizedik legnagyobb olasz bank - számol be a hírről a Financial Times.
Bejelentette tegnap az indiai kormány, hogy összeolvaszt három állami bankot: a Dena Bankot, a Vijaya Bankot és a Bank of Barodát. Ezzel egy 190 milliárd dollárnyi eszközállománnyal rendelkező pénzintézet jönne létre, amely az ország harmadik legnagyobb bankja lenne - írja a Quartz.
Gyűlnek a felhők az olasz Banca Carige felett: mint kiderült, az olasz hatóságok piacmanipulációs ügyben nyomoznak a banknál - írja a Reuters olasz lapértesülésekre hivatkozva. Mint tegnap kiderült, arra is kötelezték a bankot, bizonyítsák, hogy a minimum tőekövetelményt képesek teljesíteni.
Akár termelékenységi problémát is okozhat a kérdés nem megfelelő kezelése.
A Taurus rakéták Ukrajnának történő leszállításától eszkalációtól tartanak.
Két állampolgárukat vették őrizetbe.
A Donbasz után Kurszkban is megindultak az oroszok.
Fellendülőben az ökoturizmus.
Nem jók a húzóágazat kilátásai.
Kitörhet a forint abból a sávból, amelyben idén eddig mozgott?
Az elnökválasztási vitát értékeltük a Checklistben.