A kínai központi bank hétfőn váratlanul, idén már másodszor csökkentette az irányadó kamatlábat, így kísérelve meg élénkíteni a hitelkeresletet a Covid által sújtott gazdaság támogatása érdekében - számolt be a Reuters.
Átvette a Sopron Bank fiókjait a MagNet Magyar Közösségi Bank, 2022 második felétől a Sopron Bank fiókhálózatával beolvadt a MagNet Bank Pest megyei fiókhálózatába.
Anshu Jain indiai származású befektetési bankár, a Deutsche Bank korábbi társ-vezérigazgatója, tegnap este elhunyt a rákkal vívott hosszú küzdelem után - jelentette be családja szombaton közleményben.
„Jelzálogot tetettem a házamra, és elutazgattam, elbuliztam a kölcsönt, még most is törlesztem” – esztelenül hangzik, igaz? Pedig a kétezres években óriási volt a kereslet a nem lakáscélú, hanem szabadon felhasználható, de jelzálogfedezetű kölcsönök iránt Magyarországon: egykor 400-500 ezer adósnak volt ilyen tartozása. Az igazsághoz tartozik, hogy főleg devizában vették fel ezeket a hiteleket, a többség viszont értelmesebben költötte el a fentinél: például lakásfelújításra, autóvásárlásra használták fel a milliókat. Megnéztük, mi maradt az egykor oly népszerű szabad felhasználású jelzáloghitelekből.
Júliusban a vártnál nagyobb mértékben esett vissza az új banki hitelezés Kínában, miközben a hitelállomány növekedése lassult. A koronavírus-járvány újabb fellángolása, a munkahelyek miatti aggodalmak és a mélyülő ingatlanválság miatt a vállalatok és a fogyasztók óvakodtak a további adósság-felhalmozástól – írja a Reuters.
Többségi tulajdont szerez a Gránit Bank az Equilor Befektetési Zrt.-ben, és ezzel belép a privátbanki és befektetési szolgáltatások piacára. Az Equilor változatlan menedzsmenttel folytatja működését, miután a Gránit Bank 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a befektetési szolgáltatóban - derül ki a Gránit Bank és az Equilor közös közleményéből.
Soha nem volt még olyan magas bevétele, működési eredménye vagy korrigált profitja az OTP-nek, mint az idei második negyedévben. Ehhez persze kellettek az elmúlt években végrehajtott akvizíciók is, de organikusan is szépen nő a bank, a teljesítő hitelállomány már közel 18 ezermilliárd forint, amin egyre többet keres az OTP, mivel most már a magasabb kamatkörnyezet is el kezdte éreztetni a hatását. Az ukrán és az orosz leánybank is nyereséges lett, az OTP mindkét operációt tovább működteti, igaz, utóbbival kapcsolatban minden opciót mérlegelnek, akár az orosz bank eladását is. A menedzsment az erős első félév után nem változtatott a korábban kitűzött célokon, a hitelállomány két számjegyű növekedését, a marzsok stabilizálódását, az orosz banktól nyereséget, és összességében európai viszonylatban kiemelkedő megtérülést várnak a bankcsoporttól.
Mintegy 6400 milliárd forint összegben jutott legfeljebb 2,5%-os fix kamatozású hitelhez 75 ezer hazai vállalkozás 165 ezer ügylet keretében a 2013-ban bevezetett jegybanki Növekedési Hitelprogram segítségével. Az MNB adatai szerint a GDP-hez 5,3 százalékponttal járult hozzá nyolc év alatt a program - hangzott el a "Hitelezési fordulattól a zöld átmenetig" című NHP-tanulmánykötet bemutató sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
Az egy évvel ezelőtti 31,7 milliárd forintról 4,4 milliárd forintra esett az idei első félévben a magyar Erste Bank nyeresége, többek között a 18,7 milliárdos banki különadó és számos más egyszeri tétel miatt. Jelasity Radován elnök-vezérigazgató bejelentette: 100 megfizethető bérlakás finanszírozását és tulajdonlását, kezelését tűzték ki célul 2025-ig.
Az OTP erőtől duzzadó számokkal jöhet elő csütörtök hajnalban, a bankcsoport bevétele, működési eredménye és korrigált adózott eredménye is új rekordot érhetett el, az eredményt azonban több mint 90 milliárd forintnyi korrekciós tétel is terheli, viszont még ezekkel együtt is nyereséges lehetett a bank.
Ami 5 éves kamatperiódus mellett egy évvel ezelőtt még átlagosan 3,6% volt, az most 8,4%. Ami pedig 10 éves kamatperiódus mellett egy éve átlagosan 4,1% volt, az most 8,0%. A Pénzcentrum kalkulátora segítségével megnéztük a bankok legfrissebb lakáshitel-ajánlatainak kamatát.
A kínai állami számvevőszék átfogó vizsgálatot folytat a 3000 milliárd dollárnyi vagyont kezelő kínai vagyonkezelői szektorban - jelentette kedden a Bloomberg News az ügyet ismerő személyekre hivatkozva.
A tegnapi Magyar Közlönyben megjelent hitelmoratórium és a gyorsított biztosítói aszálykár-kifizetés mellett a korábbinál még kedvezőbbé váló kamattámogatott hitellel is segíti a kormány az aszály sújtotta mezőgazdaságot – derült ki az Agrárminisztérium közleményéből.
A Scale Research új kutatása szerint 2022 júniusában a magyar lakosság 58%-a tervezte, hogy visszafogja kiadásait vagy elhalasztja nagyobb vásárlását a következő 1-2 hónapban, ez a márciusi értékeknél magasabb arány. 20% növelni szeretné megtakarításait vagy kockázatosabb befektetéseket választana, ez stabil arány márciushoz képest.
A hitelkereslet visszaesésére számítanak, és a hitelezési feltételek szigorítását jelezték előre a bankok 2022 második félévére az MNB második negyedéves Hitelezési felmérése szerint.
Meredeken emelkednek a lakossági hitelkamatok, így drámaian nő a tétje a hiteldöntésünknek is abból a szempontból, hogy a leginkább megfelelő hiteltípust választjuk-e célunk megvalósításához. Felértékelődik például a kamattámogatások és a jelzálogfedezet szerepe. 10 millió forint előteremtéséhez a bankoknál elérhető ötféle hiteltípust vizsgáltuk meg alaposabban.
A magyar piacon elsőként az egyik hazai nagybank új, zöld lakáshitelt vezetett be augusztus 1-jétől az energiafelhasználásukat csökkenteni kívánó hitelfevevőknek, egyedi megoldásként ugyanabban a szerződésben hitelezhető az ingatlan megvásárlása és felújítása is. A konstrukció kamata megegyezik a bank egyéb jelzáloghiteleinek kamatával.
A német Commerzbank szerdán reggel a vártnál nagyobb második negyedéves nettó nyereségről adott számot, ami a kamatbevételek emelkedésének és a megnövekedett jutalékbevételeknek köszönhető. Megerősítette a bank, hogy jó úton halad az idei nyereségcél teljesítése felé.
A növekedés lassulására, az új kihelyezések visszaesésére számíthatunk az év második felében a magyar hitelpiacon a még nagyon erős első félév után. A zivatarfelhők már júniusban megjelentek: a Zöld Otthon Program kvázi kifutása után 6%-kal kevesebb lakáshitelt, ezen belül 23%-kal kevesebb piaci lakáshitelt vett fel a lakosság, mint egy évvel korábban. A vállalati hitelpiacon is felszöktek a kamatok, de itt még huszáros hajrát produkált a héten szintén drágább változatban folytatódó Széchenyi Kártya Program. A betétállományok dinamikus növekedése is megállt, ami elsősorban a pénzügyi tartalékokat romboló infláció rovására írható.