Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában - közölte Kormányos László a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese, hozzátéve, hogy a június "fekete héttel" zárult: öt baleset történt, az egyik három halálos áldozatot követelt.
Július 1-jén hatályba lépett az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezetének (IMO) új rendelete, amely megtiltja a nehézolajok használatát és szállítását a sarkvidéki vizeken - tudósított a Reuters.
Több nagy autógyártó, köztük a General Motors, a Toyota Motor és a Volkswagen, közösen fordultak a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalhoz (NHTSA), hogy vizsgálja felül az új szabályozást, amely szerint 2029-ig szinte minden új személygépkocsinak és teherautónak fejlett automatikus vészfékező rendszerrel kell rendelkeznie.
A tavalyi év végén a hazai autópark átlagéletkora már közel 16 év volt - az elöregedő autókban komoly veszélyforrás bújik meg, ugyanis egy régi, korrodált kocsival karambolozni sokkal veszélyesebb, mint egy modern modellel, írja a Pénzcentrum.
A Fighterbomber Telegram-csatorna, amelyet az orosz védelmi minisztériummal jó kapcsolatot ápoló, nyugalmazott orosz pilóta szerkeszt, felfedte azt az ukrán taktikát, amely az orosz gépek baráti tűzben történő megsemmisüléséhez vezethet.
Ausztria új törvénye szerint a gyorshajtók autóit elkobozhatják és eladhatják, ha 60 km/h-val túllépik a sebességhatárt. Az intézkedés célja a halálos balesetek csökkentése, melyek száma az elmúlt években emelkedett - írja a Bloomberg.
Egy kutatás szerint az egyre növekvő hőmérséklet nagy kihívás elé állítja a sportrendezvények, különösen a jövőbeli olimpiák szervezőit – írja a Medical Xpress.
Érdekes statisztikát közölt a napokban a VisualCapitalist, amely most azt rangsorolta, hogy melyik a 10 leghalálosabb állat a világon az évente megölt emberek száma alapján.
Az FAA új légialkalmassági irányelvet javasolt a Boeing 777-es repülőgépek elektromos hibájának kezelésére, amely potenciálisan üzemanyagtartályok gyulladását és robbanását okozhatja, érintve többek között a United és az American Airlines flottáit is - tárta fel a Daily Mail.
A Teslának július 1-ig van ideje arra, hogy részletes adatokat szolgáltasson az Autopilot nevű vezetéstámogató rendszerének használatával kapcsolatos balesetekkel kapcsolatban az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalnak (NHTSA) - közölte a Bloomberg.
Az M1-es autópályán, a komáromi csomópont közelében, a Budapest felé vezető oldalon, a 71-es és a 81-es km között terelést építenek ki, a külső sávot lezárták. A torlódás meghaladta a 6 km-t - írja az
Tűz volt a moszkvai Avangárd védelmi ipari üzem területén – írja az ukrán RBK hírcsatorna.
Április elseje és október vége között üzemel a viharjelzőrendszer a nagyobb magyarországi tavakon. A katasztrófavédelem a Balatonon, a Velencei-, a Fertő- és a Tisza-tavon működtet viharjelző állomásokat.
Heves reakciót váltott ki a Ryanair cégvezéréből, Michael O'Leary-ből Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter támadó megnyilvánulása a Boeing biztonsági rendszerével kapcsolatban, O'Leary egész pontosan "ostoba politikusnak" nevezte őt, és "butának és meggondolatlannak" titulálta megjegyzéseit - írja a Politico.
Egy hétig tartó országos közúti ellenőrzés jön Magyarországon, a rendőrség elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi, írja a Police.hu.
Megszűnt a forgalomkorlátozás az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Velencénél, ahol korábban több baleset is történt, amelyek egy ember halálához és 18 sérüléséhez vezettek. A balesetekben összesen 15 jármű volt érintett.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.