Kedvező számokat közölt a MÁV: körültekintőbbek lettek az autósok, csökkent a balesetek száma
Az idei baleseti statisztika szerint körültekintőbben és szabálykövetőbb módon közlekednek az autósok a vasúti átjárók közelében - közölte a MÁV.
Az idei baleseti statisztika szerint körültekintőbben és szabálykövetőbb módon közlekednek az autósok a vasúti átjárók közelében - közölte a MÁV.
Az augusztus 1-jén hatályba lépő, az építőipar jövőjét is erősen meghatározó állami beruházások rendjéről szóló törvényről beszélt ma Lázár János, építési és közlekedési miniszter. A törvény ismertetése mellett azonban újságírói kérdésre a közúti közlekedés biztonsága kapcsán is elmondta elképzeléseit, többek között kiemelte, hogy a KRESZ felülvizsgálatára lenne szükség és a B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételeit is felül kell vizsgálni.
Az év első hat hónapjában több mint 200 ember vesztette életét közlekedési balesetben Magyarország útjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szombaton a police.hu oldalon.
Az Európai Unió ismételten elbukni látszik azt a célkitűzését, hogy jelentősen csökkenteni tudja a közúti halálozások számát. Magyarország a rosszabbul teljesítő országok között van - derül ki az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) friss jelentéséből, a PIN Reportból.
Az orosz kormány május 30-án - egy héttel a gátszakadás előtt - rendeletet tett közzé, amely megtiltotta a hatóságoknak, hogy kivizsgálják a hidrotechnikai építményeket érő baleseteket - írja a Sky News.
A Stanford egyetem egy kutatócsoportja létrehozott egy mesterséges bőrt, amely sérülés esetén képes összerendeződni, tehát a gyógyulni. Az elektronikus bőrt robotokra húznák fel, hogy ebben a tulajdonságukban is hasonlítsanak az emberre – írja az Interesting Engineering.
A kínai hadsereg szerdán közölte, hogy egy amerikai felderítő repülőgép május 26-án szándékosan behatolt a haditengerészet gyakorlóterületére, hozzátéve, hogy a lépés súlyosan aláássa a térség békéjét és stabilitását.
Ma is közzétette a napi jelentését a brit védelmi minisztérium, amelyben ezúttal az orosz tengeri hajózás egy sajátos motívumára világított rá.
A román légierő kivonta hétfőn az utolsó, orosz gyártmányú, izraeli segítséggel felújított MiG-21 Lancer típusú vadászrepülőgépeit is a szolgálatból, ezentúl az amerikai gyártmányú F-16-os harci gépeivel és a NATO-szövetségesek támogatásával fogja légterének védelmét biztosítani - közölte a román védelmi minisztérium (MAPN)
Párizsban megszavazták az elektromos rollerek betiltását. A vasárnap leadott szavazatok csaknem 90 százaléka szólt a tiltás mellett, de a jogosultak kevesebb mint 8 százaléka ment csak el szavazni – írja a BBC.
Becslések szerint mintegy 650 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak 300 ezerre kötnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően átlagosan 7-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.
Egy készülőben lévő EU-s módosítás szerint a közeljövőben új szabályok vonatkozhatnak az idősebb sofőrökre - írja a Paraméter. Ha valaki meg szeretné tartani motorgépjárműre érvényes jogosítványát 70 év felett is, annak meg kell majd ismételnie bizonyos teszteket. A módosítás célja, hogy növeljék a biztonságot az utakon.
Aki szokott autópályán vezetni, az tudja, hogy az utak tele vannak kamerákkal. Ezek akár arra is alkalmasak lennének, hogy átlagsebesség-mérésen keresztül tegyék biztonságosabbá a sztrádán való közlekedést. Magyarországon ilyen rendszer mégsem működik. Ezt a kérdést járjuk körbe Kovács Kázmér ügyvéddel, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnökével és Csörgő László vezetéstechnikai szakértővel.
Éjjel-nappal működő traffipaxok elhelyezése legalább 100 helyszínen, a 30-as zónával vagy lakó-pihenő övezetekkel védett lakóterületek kiterjedésének megduplázása, alacsonyabb sebességhatárok a belvárosban, zebramegújítási program, intézményi együttműködés és lakossági szemléletformálás. Ezek a Közlekedésbiztonsági Stratégia rövid távú javaslatai a budapesti halálos közúti balesetek visszaszorítása érdekében - írja a Főpolgármesteri Hivatal.
Bőven van mit lefaragnia Magyarországnak a halálos közúti balesetek számából, ugyanis az egymillió főre vetítve 10 fővel magasabb, mint az uniós átlag. A sereghajtók között zömmel a régiós országok vannak - derül ki az EU friss adataiból, amelyet az Eureporter dolgozott fel.
Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát - írja a Facebookon Karácsony Gergely annak kapcsán, hogy a hétvégén életét vesztette egy 23 éves lány, miután elsodorta egy villamosmegállóba sodródó autó.
Beváltotta a hozzáfűzött reményeket a sebesség csökkentése Londonban: jelentősen mérséklődött a balesetek száma az érintett utakon.
Csökkent a nem ember provokálta cápatámadások száma 2022-ben az egész világon a nemzetközi cápatámadás-adatbázis (International Shark Attack File, ISAF) szerint.
Csupán Szlováki előzte meg Magyarországot a halálos vasúti balesetek számában 2021-ben - írja az RTL az Eurostat adataira hivatkozva. A MÁV közlése szerint tavaly a balesetek és a halálos áldozatok száma is nőtt a korábbi évhez képest.
Médiajelentések beszámoltak arról, hogy csütörtökön, az éjszaka folyamán kigyulladt egy raktárépület Moszkvában. Egy nappal korábban, a fokozódó ukrán csapások hatására Pancír légvédelmi egységekkel rakták körbe az orosz fővárost.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.