autópálya

Mostantól meg lehet úszni, ha elfelejtettünk fizetni az autópályán

Mostantól meg lehet úszni, ha elfelejtettünk fizetni az autópályán

Ügyfélbarát egyszerűsítésekkel csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztrációs terhei az útdíjfizetési rendszerben. A jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott pótdíjak a fizetési felszólítást követően kiválthatóak lesznek az éves országos matrica megvásárlásával - írja közleményében az ITM. A 2018-ban bevezetett pótdíjmaximalizálás a jelenlegi háromhoz képest már két eset után is megengedetté válik. Az új pótdíjamnesztia 180 napos ügyintézéssel, hat pótdíjnak megfelelő összeg ellenében mentesít a felhalmozódott, akár több százezer forintos követelés megfizetése alól. A kapcsolódó rendeletmódosítások az idén megépült gyorsforgalmi szakaszokkal bővítik a személyautók számára díjköteles hálózatot, és rögzítik a díjak inflációkövetésének szabályait is.

Hol nyílnak az új McDonald's-ok? Tovább terjeszkedik az étteremlánc Magyarországon

Hol nyílnak az új McDonald's-ok? Tovább terjeszkedik az étteremlánc Magyarországon

A turizmus mellett a vendéglátóipar szenvedte el a legnagyobb visszaesést a vendégek elmaradásával, de ahogy minden iparágban, úgy itt is voltak olyan szereplők, amelyek ellenállóbbnak bizonyultak a válság hatásaival szemben. A Progress Étteremhálózat Kft. egy gödöllői étterem mellett két további Mekit is nyitott, utóbbiakat egy speciális helyszínen, az osztrák határnál az M1-es autópálya mentén. A Portfolio a cég tulajdonosát, Scheer Sándort kérdezte arról, miért nem egyszerű gyorséttermet nyitni autópályapihenőknél, hogyan alakította át terveiket a 2020-as év, és milyen területeken terjeszkednek tovább a következő hónapokban.

Üzent a Magyar Honvédség: katonai konvojok jelennek meg az utakon

Üzent a Magyar Honvédség: katonai konvojok jelennek meg az utakon

Nemzetközi gyakorlatokat tartanak Magyarországon szeptember 7. és október 7. között a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterének (Újmajor, Hajmáskér, Körös-hegy, Bakonykút és Újdörögd) térségében. A gyakorlatok miatt a megszokottnál nagyobb katonai gépjárműforgalomra kell számítani Pápa, Veszprém, Tata, Székesfehérvár, és Szolnok városokban, illetve a térségek főútjain, és az autópályákon.

Fontos autópályaszakaszt adtak át Kelet-Magyarországon

Fontos autópályaszakaszt adtak át Kelet-Magyarországon

Átadták a Magyarország és Románia közötti második autópálya-határátkelőt pénteken a magyar és a román külügyminiszter, valamint a román szállításügyi miniszter jelenlétében. A Nagykereki-Bors II. autópálya-határátkelőhely a magyarországi M4-es autópályát köti össze a romániai A3-as autópálya 5 kilométeres szakaszával.

Berobbantak az agglomerációs vasútfejlesztések - Itt jöhetnek a legnagyobb változások

Berobbantak az agglomerációs vasútfejlesztések - Itt jöhetnek a legnagyobb változások

Korábban számos alkalommal hangsúlyozta Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója azt, hogy Budapest csak akkor lesz élhető, ha az elővárosi kötöttpályás vonalak, a vasút és a HÉV versenyképessé válik az autóval szemben. Az elmúlt hetekben úgy tűnik, el is indultak az ilyen irányú fejlesztések, ugyanis volt, hogy naponta jöttek a bejelentések egy-egy fejlesztés elindításáról. Az alábbiakban ezeket gyűjtöttük össze.

Most kiderült, hova utaznak nyaralni a magyarok

Most kiderült, hova utaznak nyaralni a magyarok

A megyei autópálya-matricák iránt erősödő kereslet azt mutatja, hogy idén nyáron a lakosság a koronavírus-járvány első hullámának lecsengése után inkább a belföldi utazásokat, főként a balatoni nyaralást részesíti előnyben a külföldi kikapcsolódással szemben - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. első féléves adatai alapján.

Koronavírus: kevesebben haltak meg a magyar utakon a korlátozások miatt

Koronavírus: kevesebben haltak meg a magyar utakon a korlátozások miatt

Az új koronavírus okozta járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások következtében csökkent a közúti járműforgalom, amivel összefüggésben a hazai közutakon 2020 I. negyedévében 8,3%-kal kevesebb, 2880 baleset történt az előző év azonos időszakához viszonyítva - írja a KSH. A halálos balesetek száma ötödével (106-ról 85-re), a súlyos sérüléssel járóké 12, a könnyű sérüléses balesetek száma 6,2%-kal esett vissza.

Elkezdődött: fellélegezhet Budapest, és új autópályát kap a Balaton az új félgyűrűvel

Elkezdődött: fellélegezhet Budapest, és új autópályát kap a Balaton az új félgyűrűvel

Egy tavaly májusi kormánydöntés és novemberi közbeszerzés után elindult az a folyamat, amelynek célja, hogy Budapest elkerülésével, azaz az M0 déli szektorának kihagyásával kössék össze az M1-es és az M5-ös autópályát és így tudja minél hamarabb átszelni az országot a tranzitforgalom. Ez fellélegzést okozhat Budapest déli térségének közlekedésében, és közben a Balaton keleti sarkáig is új autópálya épülhet. A folyamat fontos első fázisa az, hogy kiválasztotta a tervezőt a Komárom és Sárbogárd közötti gyorsforgalmi út fejlesztéséhez a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő.

Elkészült az M15, végig autópályán mehetünk Budapestről Pozsonyba

Elkészült az M15, végig autópályán mehetünk Budapestről Pozsonyba

Tavaly december óra használhatják emelt, 130 km/h sebességgel az M15 autópálya négysávosra bővített szakaszát az autósok. A 14,5 kilométeres szakaszon az elmúlt hónapokban a befejező munkák zajlottak. A fejlesztéssel teljes hosszban megvalósult az autópályás összeköttetés Budapest és Pozsony között - közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Óriási mértékben esett vissza az üzemanyag-értékesítés Magyarországon

Óriási mértékben esett vissza az üzemanyag-értékesítés Magyarországon

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára 25 százalékos gázolaj fogyasztás-csökkenésre, míg 30 százalékos benzin kereslet-mérséklődésre számít április folyamán. A Mol korábban a benzin esetén 40 százalékos visszaesését várt áprilisra, a gázolaj esetén 20-30 százalékot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.