Megkapta a jóváhagyást a Konzum az Appeninn-tranzakcióhoz
A gazdasági versenyhivatal jóváhagyta, hogy a Konzum és társkérelmezői az Appeninn felett közvetlen közös irányítást szerezzenek.
A gazdasági versenyhivatal jóváhagyta, hogy a Konzum és társkérelmezői az Appeninn felett közvetlen közös irányítást szerezzenek.
Nagyot esett az elmúlt napokban a Mészáros-cégek árfolyama, összegyűjtöttük, milyen tényezők állhatnak az esés mögött.
Miközben az európai és tengerentúli részvénypiacokon kedvező volt a hangulat és a magyar tőzsdeindex látványosan menetelt, addig a Mészáros Lőrinchez köthető tőzsdei társaságok árfolyama kedden is mélyrepülésben volt és rég nem látott mélységekbe estek. Az Opus háza táján lehet keresni a válaszokat.
2017 nagyrészt a kispapírokról szólt a magyar tőzsdén, a Konzum és az Opus vezetésével nagyot raliztak a kis- és közepes kapitalizációjú magyar tőzsdei cégek részvényei. Ma ennek az ellenkezőjét látjuk, szinte válogatás nélkül adják a részvényeket, de most is a Mészáros-papírok járnak az élen. Az Opus és az Appeninn közel 8 százalékot esett, de ütik az FHB-t, a Rábát, a Masterplastot és az Alterát is.
A Konzum-csoport berobbant az ingatlanpiacra. Még hivatalosan nem is az övék az Appeninn többségi tulajdona, de már elindult az ingatlanos birodalom szisztematikus építése, a stratégia megtervezése, a portfóliótisztítás előkészítése, és az egyre inkább jövedelem termelő ingatlanok akvirálása. Az ügymenetnek már csak formális akadályokon kell átjutnia (a GVH jóváhagyása szükséges), és onnantól minden tekintetben nyitott az út az ingatlanportfólió stratégiai átalakítására és a terjeszkedésére. A jövőbeli tervekről, a 18 Spar által bérelt ingatlan megvásárlásáról, az A kategóriába történő nyitásról és a külföldi terjeszkedésről beszélgettünk Fekete Péterrel, a Konzum vezérigazgató-helyettesével és Székely Gáborral, az Appeninn Holding Nyrt. igazgatótanácsának tagjával, operatív vezetőjével.
Megállapodást kötött az Appeninn Holding Nyrt. az Andrássy út 59. szám alatt található egykori Andrássy-palota, mai nevén Dávid ház megszerzésére - áll a cég, Portfolio számára eljuttatott közleményében. Az 'A' kategóriás irodaház, a Plaza House Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásával kerül a tőzsdei társaság tulajdonába. A vételár közel 2,2 milliárd forint (7 millió euró).
Spar-üzleteket vásárol az Appeninn, összesen 18 ingatlant vesznek meg 4,5 milliárd forintért az Erste két befektetési alapjától. A hírre szárnyalni kezdtek az Appeninn-részvények a magyar tőzsdén.
200 ezer forintra bírságolta az Appeninn Nyrt-t az MNB a nyilvános tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása miatt.
Nagyot mentek tavaly a kispapírok, a ralinak még nincs vége, csak most más nevekkel kell megismerkednünk, mint tavaly.
Átfinanszírozási megállapodást kötne az FHB Kereskedelmi Bankkal és a Takarékbankkal az Appeninn a leányvállalatait terhelő hitelek kiváltására. Ezzel a társaság stratégiai finanszírozójává válna az FHB Bank és a Takarékbank a már meglévő Erste Bank mellett.
Bankbetéten még bukni is lehet, az állampapírhozam egy vicc, jó lenne évente legalább 10-20 százalékot keresni, de a pénzt megduplázni, na az lenne az igazi! Vagy meghatvanszorozni? Aki jól választott idén befektetőtársat, és Mészáros Lőrinccel kötötte össze a jövőjét, annak idén ez is sikerült.
Az Appeninn bejelentette, hogy fontos személyi változások lesznek az igazgatótanácsában, valamint a cég audit bizottságában. Továbbá több helyen is változik a vállalat alapszabálya a rendkívüli közgyűlés határozatainak értelmében.
Az Appeninn bejelentette, hogy a Lehn Consulting AG tulajdonában álló Appeninn törzsrészvények mennyisége 2017. december 15.-én 7 044 832 darabra változott, ezzel összefüggésben részesedésének mértéke küszöbérték átlépése nélkül 17,70%-ra növekedett.
Az Appeninn Vagyonkezelő Holding közölte, hogy a társaság adásvételi szerződést írta alá CPI Retail On Kft.-vel a 1051 Budapest, Mérleg utca 4. szám alatt található irodaház értékesítésére vonatkozóan.
Ázsiós alaptőke emelésről döntött az Appeninn igazgatósága. A határozat értelmében a Takarék Invest Befektetési és Ingatlankezelő Kft. az Andrássy út 105. alatt műemléki környezetben fekvő ingatlant apportjával emeljen tőkét a tőzsdei társaságban.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze december 21-re a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. és ma tette közzé a tőzsde honlapján az akkori esemény napirendjén szereplő előterjesztéseket és határozati javaslatokat.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.