Új helyre költözött az Appeninn
Az Appeninn pénteki tájékoztatása alapján a társaság székhelye 1062 Budapest, Andrássy út 59.-re módosul, míg a vállalat új befektetői kapcsolattartója Székely Gábor lesz.
Az Appeninn pénteki tájékoztatása alapján a társaság székhelye 1062 Budapest, Andrássy út 59.-re módosul, míg a vállalat új befektetői kapcsolattartója Székely Gábor lesz.
Jót tett a tavalyi jogszabálymódosítás az ingatlancégeknek, egymás után alakulnak át a tőzsdén jegyzett vállalatok szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT), ami nem véletlen, komoly adóelőnnyel jár az új működési forma, cserébe viszont meg kell felelni néhány kritériumnak. A SZIT olyan vonzó lett, hogy csak emiatt sorban jöhetnek tőzsdére az ingatlancégek, a WestEnd is kacérkodik a gondolattal, Wáberer György BILK nevű logisztikai parkja pedig SZIT formában hamarosan meg is jelenik a BÉT-en.
Emelkedéssel kezdte a napot a magyar tőzsde, a kereskedés második felében azonban lefordult a BUX, a hazai részvényindex 0,7 százalékkal került lejjebb, amely nagyobb részben az OTP esésének volt betudható. Érdemes azonban kiemelni, hogy az OTP-ről ma került le az osztalékszelvény, a kifizetett osztalékkal korrigálva közel 1,3 százalékot esett volna a papír. Az Appeninn kiemelt támasz alá került ma, míg az Őrmester ezúttal is szárnyal.
Mérsékelt esés jegyében telik a pénteki kereskedés második fele az európai tőzsdéken, a kivételt ezúttal az olasz részvényindex jelentette, a milánói tőzsde nagyot esett, miután az elmúlt napok politikai bizonytalansága óvatosságra intette a befektetőket. Pénteken a magyar tőzsde is lefordult, a Richter részvényei nagyot estek, miután fontos hír érkezett a társaság fontos készítményével, az Esmyával kapcsolatban, az OTP is esett, a bankpapír ezzel ismét kiemelt támasz közelébe érkezett meg.
Június közepén közgyűlést tart a Konzum, ahol a részvényesek döntenek az új székhelyről, és részvényfelaprózásról is. A két témával kapcsolatban kérdeztük a Konzum vezetőit, és érdekes válaszokat kaptunk, nem csak azt tudtuk meg, hogy az Andrássy útra költözik a Konzum, de azt is, hogy akár már idén intézményi jegyzésre kerülhet sor a vállalatnál, de lakossági jegyzés lehetőségét is megvizsgálnák. A befolyó összegből pedig akvizíciókra, fejlesztésekre és adósság törlesztésére költhetne a társaság.
A BÉT vezérigazgatójának csütörtöki döntése alapján az Appeninn tőkeemeléséből származó részvényeket 2018. május 11-ével vezetik be a tőzsdei kereskedésbe.
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága mai végzésével elrendelte, hogy az Appeninn korábban bejelentett tőkeemelése közhiteles cégnyilvántartásba bejegyzésre kerüljön.
Az Appeninn keddi tájékoztatása alapján a társaság április 20-i közgyűlésén az új igazgatótanácsi tagok kinevezéséről döntött a közgyűlés.
Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix a Konzum PE Magántőkealap kizárólagos befektetői, miután tulajdonukba kerültek a zártkörű alap befektetési jegyei. Erről maguk az érintettek tájékoztatták a Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt.-t, felhatalmazva a társaság igazgatóságát, hogy nyilvánosságra hozzák a befektetők személyét.
Enyhe pluszban jár az európai részvényindexek többsége, míg ezzel párhuzamosan mérsékelt emelkedést mutat a magyar tőzsde is, s míg a hazai blue chipek csupán enyhe pluszban járnak kedd délelőtt, addig az Opus részvényei szárnyalnak és a Konzum papírjai is jelentős emelkedést tudhatnak maguk mögött ma.
Az Appeninn pénteken arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a társaság leányvállalata 18 kereskedelmi ingatlant vásárolt meg Erste két befektetési alapjától, összesen 14,5 millió euró értékben, az ingatlanokat a Spar Magyarország bérli majd.
Az Appeninn és a Konzum II. Ingatlanbefektetési Alap között szerdán létrejött megállapodással lezárul az a január 12-én bejelentett, összesen 4,6 milliárd forintos tőkeemelés, melynek eredményeként a Appeninn tulajdonába kerül az Ü48 Irodaház.
2017 óta hatalmasat emelkedtek a Konzum és az Opus részvényei, és igen jól teljesített a többi Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó részvény, az Appeninn és a CIG Pannónia is. Bár az elmúlt időszak folyamán az emelkedés megtorpant, azonban a 2018-as parlamenti választások eredményei után ismét előbújtak a vevők, és a részvények újra jelentős emelkedésbe kezdtek, a technikai képet közelebbről megvizsgálva pedig akár további jelentős emelkedés is elképzelhető.
A választások nyertesei eddig a Mészáros részvények tulajdonosai. A papírok limittel ugrott, és a hétfői vétellel tömött ajánlati könyvek alapján a hurráoptimizmus kedden is folytatódhat. A következőkben azt járjuk körbe, hogy mely akadályok állnak a további erősödés útjába, illetve hol lehet felugrani a robogó vonatra.
Tegnap nagyot emelkedett az Appeninn árfolyama, most már tudjuk, hogy ezt részben a Konzum vásárlásai okozták.
Április 20-án közgyűlést tart az Appeninn, ahol döntenek új igazgatósági tagok kinevezéséről és saját részvények visszavásárlásáról is.
A magyar tőzsde zárása után tette közzé közgyűlési meghívóját az Appeninn.
A BÉT határozata alapján 14:30-kor újraindult az Appeninn kereskedése.
A BÉT honlapján közzétett tájékoztatás szerint tőzsdén kívüli, illetve tőzsdei ügyletek révén összesen 5,92 százalékos tulajdont szerzett az Appeninnben az OTP Ingatlanbefektetési Alap.
Felfüggeszti a tőzsde március 12-én 08:31-től az Appeninn részvényének kereskedését.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.