Elmondta a Fed, mikorra várják a munkaerőpiac helyreállását
Mary Daly , a San Francisco Fed elnöke magyar idő szerint szombaton úgy nyilatkozott, hogy az amerikai munkaerőpiac jövő év végére érheti el a válság előtti szintet.
Mary Daly , a San Francisco Fed elnöke magyar idő szerint szombaton úgy nyilatkozott, hogy az amerikai munkaerőpiac jövő év végére érheti el a válság előtti szintet.
A vártnál nagyobb mértékben bővült a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, de a munkanélküliségi ráta emellett is nőtt júniusban. Az adat kiemelt figyelemnek örvend a Fed részéről.
Az Egyesült Államokat továbbra is magas munkanélküliség sújtja, miközben egyszerre van jelen a munkaerőhiány is. Ez azért lehetséges, mert sok munkavállaló önszántából nem akar még dolgozni. Egy friss felmérésből kiderült, mi ennek az oka.
Csökkent Joe Biden amerikai elnök támogatottsága, elsősorban a demokraták körében, miközben kormányzata a kongresszussal csatározik a kampányígéretek teljesítése érdekében, és egyre több amerikai aggódik az egyenlőtlen gazdasági fellendülés miatt - derül ki Reuters/Ipsos közvélemény-kutató szerdán ismertetett felméréséből.
A vártnál nagyobb mértékben javult, a koronavírus-válság előtti szintre emelkedett vissza júniusban a Conference Board (CB) gazdaságkutató intézet fogyasztói hangulatindexe az Egyesült Államokban.
Közös hadgyakorlatra készül az Egyesült Államok és még 30 szövetséges ország Ukrajnával a Fekete-tengeren és Ukrajna déli részén – írja a Reuters. Oroszország a tervezett gyakorlat lefújására szólította fel a feleket.
Az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc folytatására sürgette az Egyesült Államok szövetségeseit Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn Rómában a Washington vezette, 83 államból és nemzetközi szervezetből álló terrorellenes koalíció tanácskozásán.
Bosszúval fenyegetőzött hétfőn az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezete, a Népi Mozgósítási Erők (al-Hasd as-Saabi), miután az Egyesült Államok a hét végén légicsapást hajtott végre Irak és Szria területén a szervezet több csoportja ellen.
Megszületett a megállapodás az 1200 milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztésről, amelyben végül az előzetes hírekkel ellentétben magas lesz az új források aránya - írja a Reuters. Az elnök maga jelentette be az alkut republikánus és demokrata szenátorokkal az oldalán.
Nőtt az amerikai feldolgozóiparban a tartós javakra leadott megrendelések értéke májusban, de a vártnál enyhébb ütemben, az üzleti beruházások fokmérőjének tekintett kategóriában pedig enyhe csökkenést mértek.
Törölték az amerikai adatbázisból a koronavírus legkorábbi mintájából származó génszekvenciák adatait Kína kérésére – számol be a hírről a Bloomberg.
A koronavírus elleni vakcinák kifejlesztésében résztvevő hét kutató, köztük Karikó Katalin nyerte el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat tudomány és technológia kategóriában - hozta nyilvánosságra a döntését a zsűri szerdán Oviedóban.
Moszkva felfigyelt arra, hogy Joe Biden amerikai elnök "hipotetikusan" lehetségesnek tartja Ukrajna belépését a NATO-ba, ami új álláspont, mivel korábban Washingtonban ilyen nyilatkozatok nem hangzottak el - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán, néhány órával az amerikai és az orosz elnök genfi találkozója előtt.
"Ne jöjjetek! Ne jöjjetek!"- ezt az üzenetet küldte Kamala Harris Latin-Amerika lakosainak Guatemalában tett látogatása alkalmával. Az amerikai alelnök ezzel az Amerikára nehezedő és fokozódó illegális migrációs nyomásra kívánta felhívni a figyelmet, amely sosem látott mértéket öltött és talán a Biden-kormány legnagyobb kihívása. Az amerikai vezetés egyelőre kétszintű stratégiát alkalmaz: egyrészt különböző fejlesztési programokon keresztül igyekszik javítani a migráció forrásaként funkcionáló országokban uralkodó életszínvonalon, másrészt pedig megerősített határellenőrzés útján próbálja meg elejét venni az illegális bevándorlási hullámoknak. A hatékony válaszlépések érdekében azonban szükséges jól definiálni a migráció megjelenési formái közötti különbségeket, amelyekre egyaránt hatnak természetes folyamatok és kiszámíthatatlan események.
Jelentősen javult az Egyesült Államok megítélése a nemzetközi porondon, amióta Joe Biden az elnök a Pew Research Center mérése szerint - írja az NBC.
Elsöprő többséggel fogadott el tegnap az amerikai Szenátus egy törvénytervezetet, mellyel az Egyesült Államok chipgyártási és mesterséges intelligencia-fejlesztéssel foglalkozó képességeit növelnék – írja a Guardian.
Három amerikai szenátor látogat vasárnap Tajvanra, ahol Tsai Ing-wen tajvani elnökkel biztonsági és egyéb ügyekről fognak egyeztetni - írja a Reuters. Szinte biztos, hogy a látogatás mélyen irritálja majd a kínai vezetést, amely hevesen kiáll minden hasonló lépés ellen.
Hatályon kívül helyezte pénteken egy amerikai szövetségi bíró a támadófegyverek birtoklásának három évtizede érvényben lévő kaliforniai tilalmát arra hivatkozva, hogy az sérti a fegyverviselés alkotmányba foglalt jogát.
Áprilisban egy éve az első alkalommal csökkentek a gyáripari megrendelések az Egyesült Államokban a kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteki jelentése alapján.
A kapitalista rendszer jelentős reformokra szorul az Egyesült Államokban, hogy az amerikai álom továbbra is megvalósítható maradjon – mondja az egykori bankár, Darren Walker, a Ford Foundation elnöke.
Kiegészítik vele a meglévő rendszert.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Kijev lenullázta Oroszország képességeit.
Csökkenteni kellene az árakat.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.