Tőzsdére vezetik az Alteo kötvényét
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2020 január 24-től felveszi az Alteo NKP/2029 kötvényt a terméklistájára, olvasható a BÉT közleményében.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2020 január 24-től felveszi az Alteo NKP/2029 kötvényt a terméklistájára, olvasható a BÉT közleményében.
Tovább bővül az Alteo energetikai szolgáltatások divíziója, a vállalat rendkívüli tájékoztatást tett közzé a Bét honlapján melyben közölték, hogy 700 millió forintot meghaladó értékű szerződést kötött a társaság, melynek keretében egy hulladékégető üzemet fog felújítani. Ennek eredményeként 2020-ban 7 forinttal növekedhet az egy részvényre jutó EBITDA, azonban túlvetté vált az árfolyam, így érdemes lehet profitot realizálni a papírban.
Az MKB változtatott az Alteora vonatkozó modelljén a társaság Növekedési Kötvényprogramba való részvétele és a november 25-én a Portfolio klubon kihirdetett új stratégiájának következtében. A korábbi 1049 forintról 1070 forintra emelte célárát az elemző az Alteora vonatkozóan. Az eredeti közlemény a BÉT honlapján olvasható.
Ritka pillanat, amikor mind a fundamentális, mind a technikai faktorok egy irányba mutatnak egy részvény esetén, ráadásul még egy jó kockázat-hozam arány is elérhető lehet jelenleg az Alteo papírjaival.
Tegnap jelentette be az Alteo 5 éves stratégiai tervét, amelyben ambiciózus célokat tűztek ki. Ennek hatásásra az MKB elemzői ma a piaczárást követően a BÉT-en közölték: felülvizsgálat alá került a cégre érvényben lévő célárfolyamuk.
Ambiciózus célokat tűzött ki az Alteo, a vállalat EBITDA-ja a 2019-re előre jelzetthez képest 2024-re megduplázódhat. A társaság a következő 5 évben 20 milliárd forint befektetést tervez, akár pótlólagos tőkebevonás nélkül, derül ki a ma közzétett stratégiai prezentációból.
Az impact investmentnek, melyet hazánkban többek között az Alteo képvisel, hatalmas piaca van. Nagyon nehéz a pontos méretét megbecsülni, azonban a Világbank készített egy becslést, amely szerint a magánszektornak óriási az érdeklődése a fenntartható befektetések iránt, 2018-ban ez az érték meghaladta a 26 000 milliárd dollárt.
Napjainkban egyre növekvő érdeklődés tapasztalható a környezetileg és társadalmilag fenntartható befektetések iránt, sőt egyes pénzügyi intézmények már nem is finanszíroznak fosszilis alapokon nyugvó energiatermelési projekteket. A befektetők szemében nő a környezettudatosság szerepe, így az azonos kockázattal és hozamlehetőséggel rendelkező befektetések közül már gyakran a zöldebbet választják, többen még kisebb kompromisszumot is hajlandóak bevállalni a megtérülést illetően. Ebből az indíttatásból születtek meg a zöldkötvények, amelyek előtt óriási növekedési pálya állhat.
A Tesla 2017-ben Ausztráliában telepítette a világ legnagyobb lítiumion-akkumulátorát. Most azt tervezik, hogy 50 százalékkal megnöveik az akkumulátor-rendszer kapacitását.
Utánajártunk a manapság egyre divatosabb impact investment fogalmának, különösképpen a társadalmi és környezeti hasznosságot is hozó beruházások megtérülésének a fókuszával. Találtunk egy kiváló magyar példát is az Alteo személyében, és még olyan befektetési alapot is, amely a fenntarthatósági kritérium teljesítése mellett a hozamban sem marad alul az S&P 500 indexhez képest.
Az ALTEO 2022/II elnevezésű kötvény zártkörű forgalombahozatala 2019. június 7. napján megvalósult, 1.693.630.000 forint értékben. A tőzsdei bevezetésre várhatóan 2019. november 22-én kerülhet sor. Az eredeti közlemény a BÉT oldalán olvasható.
Hogyan fér össze a megújuló áramtermelés a gáztüzelésű erőművekkel? Hogyan térülnek meg a zöld befektetések? Milyen befektetési lehetőségek vannak a magyarországi energiaellátás zöld jövőjében? A Portfolio az impact investment irányairól, lehetőségeiről kérdezte ifj. Chikán Attilát, az Alteo vezérigazgatóját.
Szemünk láttára épülnek ki a különböző, társadalmi, környezeti és technológiai megatrendek a világban, aki élelmes és mer kockázattani, sok pénzt tud keresni azzal, ha az ezeket a trendeket meglovagoló befektetési alapokba fektet. Az Aegon Alapkezelő mai rendezvényén a szakértők elárulták, mi mozgatja majd a következő években a világot, miben másabb egy tematikus alap egy hagyományos részvényalaptól, és miért érheti meg szoros figyelemmel kísérni a társadalmi és technológiai változásokat, amelyek már most is meghatározzák az életünket.
Az irányadó európai részvényindexek felfelé kapaszkodtak a keddi kereskedés második felében, a vállalati gyorsjelentések mellett a befektetők Donald Trump beszédére vártak a nap folyamán. A magyar tőzsde a kezdeti iránykeresés után erősödni kezdett, a BUX végül 1,1 százalékos emelkedéssel zárt, míg a hazai blue chipek közül a Mol és a Richter teljesített a legjobban.
Az első kilenc hónapot tekintve az árbevétel 41 százalékkal, az EBITDA 140 százalékkal, a nettó eredmény pedig 20 százalékkal bővült. Az összes szegmens kivette részét a növekedésből.
A globális felmelegedés jóval drámaibb módon növelheti az óceánok vízszintjét, mint ahogy az a korábbi előrejelzésekben szerepelt - vélik ausztrál kutatók.
Összességében 6,3 milliárd forintnyi bankhitelt váltott ki az Alteo a Növekedési Kötvényprogram keretében kibocsátott kötvényekkel.
November 7-én rendezte meg a Portfolio az Energy Investment Forum rendezvényt, ahol neves előadóktól hallhattunk a klímaváltozás fontosságáról, annak az energetikai következményeiről, a magyar gázhelyzet lehetőségeiről és a különböző típusú erőművek jövőjéről előadásokat. A nap fénypontja a magyar energiavállalatok top menedzsereit felvonultató vezérpanel volt, mely új perspektívákat nyitott a hazai és globális energetika aktuális helyzetének megértéséhez.
Az irányadó európai részvényindexek minimális elmozdulás mellett felfelé kapaszkodtak kedden délután, a hazai részvényindex emelkedéssel zárta a hét második napját, míg a blue chipek közül a Mol és a Richter teljesített a legjobban.
Az elmúlt hónapokban sorozatosan érkeztek pozitív hírek az Alteo háza tájáról. Tavasszal lezárta korábbi befektetési programját, ezzel párhuzamosan pedig egy újat indított a társaság, amelyhez csaknem 3,5 milliárd forint friss tőkét vont be a tőzsdén keresztül, nyáron a hazai alapkezelők egyik kedvenc befektetési sztorijává vált, majd nemrégiben az is eldőlt, hogy a Növekedési Kötvényprogram keretében 9 milliárd forintnyi forrást tervez bevonni. Szeptemberben pedig lezárult a cég első, 1,1 milliárd forintos kutatás-fejlesztési programja. Annak érdekében, hogy a befektetők részletesen megismerjék az Alteo jövőbeni terveit, a Portfolio befektetői klubot szervez.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.