aldi

Óriási fejlesztés az Aldinál - Ezeknek az újításoknak mindenki örülni fog

Óriási fejlesztés az Aldinál - Ezeknek az újításoknak mindenki örülni fog

Új, 8800 négyzetméteres hűtőraktárral bővítette biatorbágyi logisztikai kapacitását a pandémia alatt az Aldi, a beruházás 6 milliárd forintból valósult meg, és ezzel a lépéssel több mint 50 új munkahelyeket is teremtettek. A vállalat a jövőben további fejlesztéseket tervez, a boltokban található hűtőkapacitását és látványpékségét is új alapokra helyezi, erre 4 milliárd forintot fordítanak, idén nagyjából 50 boltot alakítanak át kitűzött standardjaik mentén.

Élre tört a Lidl Magyarországon - Nagy bajban a magyar üzletek

Élre tört a Lidl Magyarországon - Nagy bajban a magyar üzletek

A Magyarországon jelen lévő tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2020-ban az előző évihez képest 7,3%-kal, 5306 milliárd forintra növelte bruttó forgalmát - tudjuk meg a GKI legfrissebb elemzéséből. A piac így 2007-hez képest 96%-kal bővült, azaz majdnem megkétszereződött.

Olyat előzött a Lidl, amit még sokáig emlegetni fognak, miközben a Tescót a Spar is lenyomta

Olyat előzött a Lidl, amit még sokáig emlegetni fognak, miközben a Tescót a Spar is lenyomta

Hatalmasat előzött tavaly a Lidl, a Tescót lekörözve átvette a vezetést az FMCG kereskedelmi láncok között a 2020-as forgalmi adatok alapján - derül ki a Trade Magazin friss adataiból. A német diszkontlánc volt a járványos időszak nagy nyertese, mintegy 20 százalékos forgalomnövekedést ért el, de a Spar is szépen növekedett és szintén be tudta előzni a Tescót, a második helyre jött fel a rangsorban.

Napelemekkel telepítik be az ALDI üzletek tetejét

Napelemekkel telepítik be az ALDI üzletek tetejét

Az ALDI Magyarország még 3 évvel ezelőtt helyezte üzembe a soproni, majd a budaörsi üzleténél az első hazai háztartási naperőművét. A tapasztalatok azt mutatták, hogy kéthavi áramfogyasztást tudtak kitermelni, ami most újabb bővítésre ösztönzi a céget. Országszerte további 16 áruházánál helyez el az üzletek tetején napelemeket,  a vállalat számítása szerint mindegyik naperőmű az adott üzlet legalább kéthavi elektromosáram-igényét fogja fedezni.

Nyitnak a boltok: újra mehetünk az eMAG és az Extreme Digital üzleteibe, tovább lesz nyitva az Aldi

Nyitnak a boltok: újra mehetünk az eMAG és az Extreme Digital üzleteibe, tovább lesz nyitva az Aldi

Miután Orbán Viktor tegnap délután bejelentette, hogy elértük a 2,5 millió beoltottat Magyarországon, ami lehetővé teszi a nyitás első lépéseit, vagyis a boltok megnyitását, a szolgáltatások újraindítását és a kijárási korlátozás rövidítését, sorra jelentik be az üzletek a változásokat. Az Aldi hosszabbított nyitvatartással várja a vásárlókat és nyitnak az eMAG és az Extreme Digital üzletei is – derül ki a cégek közleményéből.

Átveszi a használt étolajat az Aldi

Átveszi a használt étolajat az Aldi

A használt étolaj visszagyűjtésére lesz lehetőség az Aldi néhány kijelölt üzletében. A Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően az Aldi 11 áruházánál indul tesztüzem.

A koronavírus-járvány nagy változásokat hozott az üzletekben

A koronavírus-járvány nagy változásokat hozott az üzletekben

Az élelmiszerek forgalma várhatóan decemberben is nő majd a tavalyihoz képest, de az elmúlt években tapasztalt év végi kiugrás visszafogottabb lesz - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. Az üzletláncok körében végzett körképből kiderül, mely bolthálózat mire számít az év végén és mivel készülnek az ünnepi rohamra.

Hatalmas újítás az Aldinál: indul az online vásárlás és a házhozszállítás

Hatalmas újítás az Aldinál: indul az online vásárlás és a házhozszállítás

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. együttműködést írt alá az online bevásárlási szolgáltatást nyújtó magyar startuppal, a Roksh-sal. A megállapodás értelmében a jövőben az Aldi kínálatából közel 3000 termék lesz online rendelhető a roksh.com weboldalon. A szolgáltatás Budapest területén vehető igénybe.

Karácsonyi roham az üzletekben: újra megindul a felhalmozás?

Karácsonyi roham az üzletekben: újra megindul a felhalmozás?

A járvány ellenére is karácsonyi rohamra számítanak a legnagyobb hazai üzletláncok. A Spar például már most azt ajánlja, hogy mindenki időben foglaljon házhozszállítási, vagy bolti átvételi időpontot. Bár a tavaszihoz hasonló, nagy felhalmozást még egyik mégkérdezett boltlánc sem tapasztalt, de a Lidl-nél például úgy számolnak, hogy a korlátozások akár újra elindíthatják a hullámot. Az Aldi is úgy látja, hogy a hagyományos karácsonyi szezon mellett a járvány is megdobja a forgalmat, hiszen még többen fognak otthonaikban főzni, sütni.

Itt vannak a friss adatok: még mindig a Tesco a legnagyobb Magyarországon, de gőzerővel robog felé a Lidl

Itt vannak a friss adatok: még mindig a Tesco a legnagyobb Magyarországon, de gőzerővel robog felé a Lidl

2019-ben a Tesco volt mind értékesítési bevétel, mind profit alapján a legnagyobb kiskereskedelmi lánc Magyarországon, azonban az elmúlt években gyors terjeszkedést bemutató Lidl már lassan megközelíti a brit óriást. A hazai kiskereskedelmi cégek többségénél folytatódott tavaly a bevételek növekedése, sőt, jellemzően kétszámjegyű dinamikát mutattak, ez alól egyedül a Tesco képezett kivételt - derül ki az éves beszámolókból. Az idei év különösen érdekes lesz a szektorban az online értékesítések felfutása miatt, hiszen nagyon különböző stratégiát alkalmaztak az egyes vállalatok a járványban.

Magyar szállodáknak segít piacra jutni az Aldi Utazás

A hazai idegenforgalmat segíti az Aldi Utazás: a hazai hotelek díjmentesen bekerülhetnek a kínálatukba, illetve az osztrák Eurotours rendszerébe, így több millió európai utazó számára jelenik meg kínálatuk - tájékoztatta a Portfolio-t az áruházlánc.

Kínai maszkot dobott piacra a magyar Aldi

Kínai maszkot dobott piacra a magyar Aldi

Kétmillió darab, egyszer használatos maszkot dobott piacra Magyarországon az ALDI - értesült a Pénzcentrum. A Kínából származó termék 10 darabos csomagban kerül a boltok polcaira, és 3999 forintért lehet megvásárolni.

Tesco, Spar, Lidl, Aldi - Nekik fájhat igazán a kormány új különadója

Tesco, Spar, Lidl, Aldi - Nekik fájhat igazán a kormány új különadója

A kormány oda nyúlt első körben a járvány elleni küzdelem finanszírozása érdekében, ahol pénzt lát: a kiskereskedelmi szektor legnagyobb szereplőit sújtja különadóval. A nem meglepő lépés mindenesetre érdekes: a teljes csomaghoz viszonyítva elenyésző összegnek tűnik a 36 milliárd forintos, kiskereskedelmi különadó-bevétel, a deficit ekkora mértékű elengedését várhatóan elbírta volna a költségvetés. Nem ez volt azonban a cél, inkább üzenet értéke van az extra tehernek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.