Fontos adózási határidő közeleg, nagyon fontos lépés vár a vállalatokra

Fontos adózási határidő közeleg, nagyon fontos lépés vár a vállalatokra

Ugyan az első, globális minimumadóra vonatkozó bevallást még sokára kell benyújtaniuk az érintetteknek, már most is van egy fontos teendőjük. December 31-ig kell bejelenteniük, ha a GloBe kiegészítő adó alanyai, amivel együtt be kell mutatniuk vállalatcsoportjukat is. A 2024-es első bejelentés határideje még idén december 31., melyet ezentúl évente kell majd ismételni.

Lecsapott a NAV Ferihegyen: nagyot fogtak

Lecsapott a NAV Ferihegyen: nagyot fogtak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Hollandiából érkezett küldeményben 1718 luxuskarórát találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Eddig elnéző volt a NAV, de jövőre tízmilliós bírságok röpködhetnek a cégeknek

Eddig elnéző volt a NAV, de jövőre tízmilliós bírságok röpködhetnek a cégeknek

Tavaly óta új adatszolgáltatási kötelezettség terheli a kapcsolt vállalkozással rendelkező közép- és nagyvállalatokat, már a társasági adóbevallásukban is szerepeltetniük kell bizonyos, a transzferár dokumentációban is szereplő adatokat, amely a Niveus Consulting Group adószakértői szerint akár 10-20 ezer céget érinthet. Ehhez képest tavaly, a Pénzügyminisztérium statisztikái szerint mindössze 5512 cég nyújtott be transzferáras adatszolgáltatást, vagyis sokan nem tettek eleget – időben vagy egyáltalán – kötelezettségüknek, ennek ellenére egyelőre elmaradtak a jelentős bírságok. Ez annak köszönhető, hogy a NAV támogatólag lépett fel az ellenőrzések során és jellemzően csak hiánypótlásra szólította fel a cégeket, azonban több jel is arra mutat, hogy jövőre már elillanhat ez a jóindulat.

Bekeményít a NAV, sorra szórják ki a bírságokat

Bekeményít a NAV, sorra szórják ki a bírságokat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzési akciója során számos szabálytalanságot tártak fel, és a szabályszegők most még nagyobb kockázatot vállalnak, mivel augusztus 1-jétől duplázódott a mulasztási bírság, amely akár kétmillió forintra is rúghat. A NAV pénteken kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy különösen szigorúan lépnek fel a be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatása és a nyugtaadás elmulasztása esetén.

Így működik a NAV: több bátorítás, több szigor

Így működik a NAV: több bátorítás, több szigor

Idén is megjelent az adóhatóság évkönyve, amely érdekes tendenciákra mutat rá. Megtudhatjuk például, hogy miközben az adóhatóság egyre inkább az önkéntes jogkövetésben hisz, addig a büntetések nem látott magasságokba emelkedtek. De az is kiderül a statisztikákból, hogy továbbra is érdemes bírósághoz fordulnunk, ha nem érezzük jogosnak a NAV megállapításait.

Furcsa adószámokat kezdett kiadni a NAV, itt a magyarázat

Furcsa adószámokat kezdett kiadni a NAV, itt a magyarázat

Az új egyéni vállalkozók és adószámos magánszemélyek 9-essel kezdődő adószámot kapnak március 14. óta - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán. Hozzátette: az új, 9-es kezdetű adószámok kiadása nem változtat az adószám képzésének szabályain és az adószám ellenőrizhetőségén.

Idén még több adóellenőrzést indít a NAV - Mi áll a háttérben?

Idén még több adóellenőrzést indít a NAV - Mi áll a háttérben?

Már tavaly is megfigyelhető volt, hogy többéves csökkenés után ismét egyre többet ellenőriz az adóhatóság: 2022-ben 6,2%-kal emelkedett a revíziók száma az előző évhez képest. A tapasztalatok alapján ez a tendencia idén még erőteljesebben folytatódik. Az ellenőrzések legnépszerűbb adóneme ugyanakkor továbbra is az áfa.

Lecsap a Balatonra a NAV

Lecsap a Balatonra a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023. június 26-tól átfogóan ellenőrzi a Balaton és a Velencei-tó környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit - jelentette be az adóhatóság.

Kiderült, kik kerülnek a NAV célkeresztjébe

Kiderült, kik kerülnek a NAV célkeresztjébe

Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy az adóhatóság gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak.

Hatalmas változás az adóperekben! – Szorul a hurok a NAV ellenőrzési gyakorlata körül?

Hatalmas változás az adóperekben! – Szorul a hurok a NAV ellenőrzési gyakorlata körül?

Az Európai Unió Bírósága közelmúltbeli magyar vonatkozású döntései korlátok közé szoríthatják a NAV, számlabefogadó felelősségét objektivizáló ellenőrzési gyakorlatát. Az EUB megállapításai nyomán az adózók számára világosabbá válhat, hogy a cégek mely partnerellenőrzések után helyezhetik nyugodtan levonásba az áfát és mely mulasztások vezetnek terhelő megállapításhoz, pervesztességhez.

Megvan, kikre utazik idén a NAV

Megvan, kikre utazik idén a NAV

A közzétett ellenőrzési terv alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szigorúan fogja vizsgálni a kisvállalkozások tételes adóját (kata) választó adózókat és munkáltatókat, hogy feltárja a bújtatott foglalkoztatást - írta az MTI-nek kedden elküldött elemzésében az EY.

"Digitális nomád vagyok, sehol sem adózom" - Mikor eshetünk ki tényleg a magyar adózás alól?

„Szlovák lakcímkártyám van, ezért Magyarországon nem kell adót fizetnem…” „Csak arra kell figyelnem, hogy 183 napnál ne töltsek itthon többet!”. „Digitális nomád vagyok, sehol sem adózom.” Nagyon sok hasonló tévhit kering Magyarországon az adóilletőség szabályai és joggyakorlata kapcsán. Az adószabályozásoknak ennél azonban egyszerűen sokkal „több az esze”. A hamis illúziókban élő érintettek pedig sok esetben akár büntetőjogi kockázatnak is ki lehetnek téve.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.