adóelkerülés

Leleplezték a gazdagokat, ők rejtegetik a legtöbb pénzt

Leleplezték a gazdagokat, ők rejtegetik a legtöbb pénzt

Most először jött ki olyan tanulmány, amely arra próbál rávilágítani, hogy nemzeti összehasonlításban mely országokban a legmagasabb az adóelkerülés, tehát mely nemzethez tartoznak azok a gazdagok, akik a legtöbb offshore vagyont rejtegetik. Érdekes adatokra derült fény.

Működik a NAV új fegyvere az adócsalások ellen

Százmilliókban mérhető hasznot hajthatott már az első hónapokban a kormányzat legújabb és egyben legegyszerűbb, feketegazdaság elleni lépése, az úgynevezett adótraffipax március óta működik és lényegében nem más, mint egy interneten elérhető hírlevél arról, hogy az adóhivatal mikor, kiket és hol ellenőriz - közölte a Magyar Idők pénteki száma.

Emberrablásba és zsarolásba fulladhat a banktitok feloldása

Jövőre Svájc is beáll azon országok sorába, amelyek a banktitkot feloldva információkat küldenek a banki ügyfelek számláiról az érintett nemzeti adóhatóságoknak. De a svájci privátbankok tartanak attól, hogy ezek az információk rossz kezekbe kerülnek, ez pedig könnyen emberrablásba vagy zsarolásba fulladhat - írja a CNBC.

Az adóelkerülő multik óriási veszteséget okoznak: négy ábrán az igazság

Az adóelkerülő multik óriási veszteséget okoznak: négy ábrán az igazság

Évente mintegy 500 milliárd dolláros kárt okoz a multinacionális vállalatok adóelkerülő tevékenysége a világ kormányainak, ezáltal pedig közvetve az adófizetőknek is - állapítja meg az ENSZ kutatóintézetének (UNU-WIDER) legújabb tanulmánya. Abszolút értelemben a legnagyobb vesztesek többsége fejlett ország, a legtöbb kárt mégis a szegény országokban okozza a jelenség.

Milliókat spórolnak adóparadicsomokban a bankok

Az Oxfam International adatai szerint Európa legnagyobb bankjai 25 milliárd eurót forgattak meg adóparadicsomokban 2015-ben, ez nagyjából az összesített profitjuk negyede. A 20 legnagyobb európai bank az adóparadicsomokban keletkezett 383 millió eurós profitjuk után semmilyen adót sem fizetett - írja a Bloomberg.

Menekülnek az adóelkerülők Svájcból, és inkább törlesztik a tartozásukat

2016-ban a svájci bankok vagyonosabb ügyfelei 30 milliárd dollárnyi adózatlan eszközt menekítettek ki a világ három legnagyobb privátbankjaiból: a UBS-ből, a Credit Suisse-ből és a Julius Baerből. Az ügyfelek elsősorban azért veszik ki a pénzüket, mert a különféle amnesztia-programok keretein belül kifizetik belőlük azt az adót, amit az elmúlt években megpróbáltak a svájci bankokon keresztül elkerülni és inkább hazaviszik a pénzt.

Mostantól a svájci bankok is kiadják a gazdag ügyfelek titkait

Január 1-től már él a szabály, miszerint a svájci bankoknak évente ki kell adniuk a magánszemélyek náluk vezetett bankszámláinak adatait. Korábban Svájc csak bizonyos esetekben adott ki ilyen információkat az országok egy szűk körének, mostantól viszont hivatalosan is vége a banktitok korszakának - írja a CNBC.

Eddig nem ismert részleteket árultak el a magyar csodafegyverekről

Az EKÁER és az online pénztárgép-rendszer működéséről értekezett a Nemzetgazdasági Minisztérium adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára és Leszek Skiba, lengyel pénzügyminiszter-helyettes Budapesten, ami kapcsán a minisztérium több érdekes statisztikát is kiadott a két rendszerről.

300 közgazdász együtt fakadt ki az offshore paradicsomok ellen

Háromszáz neves közgazdász, köztük Jeffrey Sachs, Thomas Piketty és Angus Deaton tett közzé nyílt levelet, bírálva benne az adóparadicsomként működő országokat egy hónappal az után, hogy a panamai offshore-botrány több mint 200 ezer gyanús adóelkerülési ügyet tárt fel.

Tállai: jogszabályba kerülnek az adózók jogai

Gyökeresen átalakul az adózó és az adóhatóság kapcsolata, az erről szóló jogszabály az ősszel kerül az Országgyűlés elé - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős államtitkára, Tállai András csütörtökön Debrecenben.

Így bukkanna az adócsalók nyomára az EU

Az EU legújabb tervei szerint a legnagyobb európai alapkezelőknek bővebb információkat kell szolgáltatniuk az adózási ügyleteikről. Az adóelkerülés és adócsalás megakadályozása céljából a nagyvállalatoknak, köztük az alapkezelőknek is be kellene számolniuk arról, hogy melyik országban mennyi adót fizettek be - írja a Financial Times.

A németek sejtik, mennyi európai vagyon pihen svájci bankszámlákon

A német hatóságok birtokába jutott információk szerint európai magánszemélyek és vállalatok összesen 101 milliárd svájci frankot (28,5 ezer milliárd forintot) helyeztek el svájci bankszámlákon, feltehetően adóelkerülés céljából - közölte szerdán Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője.

Világméretű hajtóvadászatot indíthat be a Panama-ügy

A Panama-papírok kapcsán kiszivárgott többmillió dokumentum a világ legnagyobb offshore-botrányává tette az ügyet, ismét a globális figyelem középpontjába hozva a vagyonos magánszemélyek és a nemzetközi vállalatok adóelkerülő magtartását. Egyes becslések szerint a világ összevagyonának 8%-a lehet offshore-számlákon, ami komoly adóbevételektől fosztja meg az országokat, ráadásul ennek a pénznek a nagy része nem is létezik hivatalos statisztikákban. A legésszerűbb megoldásnak a nemzetközi információcsere erősítése, szigorúbb regisztrációs és átláthatósági szabályok, illetve egy nemzetközi szinten harmonizált adórendszer kialakítása tűnik, melyekben az utóbbi hetekben látható elmozdulások történtek, köszönhetően az ügy nagy nyilvánosságának.

A Facebookon üzletelőkre is rászáll a NAV

Az adóhatóság a közösségi oldalak adok-veszek csoportjait és a garázsvásárokat is igyekszik ellenőrizni, írja a Népszabadság. A NAV állítása szerint nem az alkalmanként kisebb tételben, használt holmikat árulók, hanem a rendszeresen feketén kereskedők kerülnek a célkeresztbe.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.