Így adózunk 2020-ban: olyan adóváltozás jön, amilyen még soha
A tavaly nyáron elfogadott 2020-as adócsomag mellett tavaly ősszel is döntött a parlament az új évet érintő adóváltozásokról. Most ezeket gyűjtöttük össze egy cikkbe.
A tavaly nyáron elfogadott 2020-as adócsomag mellett tavaly ősszel is döntött a parlament az új évet érintő adóváltozásokról. Most ezeket gyűjtöttük össze egy cikkbe.
Összességében 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz, hogy az Országgyűlés pénteken elfogadta a 2020-as központi költségvetést, valamint a jövő évi adóváltozásokat - nyilatkozta a Magyar Nemzet szombati számában Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az Országgyűlés pénteken megszavazta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatát, amely a család- és gazdaságvédelmi akciótervek több elemének megvalósítását is segíti különböző adócsökkentő és adóegyszerűsítő lépésekkel.
A 2020-as költségvetés beterjesztésével egy időben a kormány benyújtotta a jövő évi adócsomagot. A legfontosabb változásokat gyűjtöttük egy cikkbe.
A kormány két részletben terjesztette be idén a 2019-re vonatkozó adóterveit. Most ezeket gyűjtjük egy csokorba, kiemelve a legfontosabb változásokat, legérdekesebb könnyítéseket és legmeghatározóbb újításokat.
Kedden elfogadta a kormány új adócsomagját az Országgyűlés, amelynek többek között fontos része az is, hogy csökkentették a 7,5 tonna össztömeg feletti járművekre vonatkozó, úgynevezett kereskedelmi gázolaj után visszaigényelhető adó mértékét. A döntés szerény hatással lesz a Waberer's EBITDA-jára is - jelentette ki a vállalat megkeresésünkre.
Elfogadták a nyugdíjpénztári szektort is érintő adócsomagot, az egyik legfontosabb változás, hogy jövőre a dolgozók pénztári tagságához adott munkáltatói hozzájárulások ugyanolyan mértékben adóznak majd, mint a bérek, de adójóváírást lehet utánuk igénybe venni. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének mai sajtótájékoztatóján szó volt arról, hogy az önkéntes pénztárakban lévő vagyon növekedésével az egy főre jutó vagyon már 1,2 millió forint.
Az Országgyűlés ma szavaz a kormány legfrissebb adócsomagjáról, amely egyrészt megemelné az alanyi adómentesség határát, valamint kitolná az új lakások áfakedvezményét.
A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek - jelentette be Varga Mihály szerda reggeli közleményében. A pénzügyminiszter közölte, az építőipari szakértők kérésére megfogalmazott módosító javaslatot a héten nyújtják be az Országgyűlésnek a Törvényalkotási Bizottságon keresztül.
Benyújtott pénteken egy új, jövő évre vonatkozó adócsomagot a Pénzügyminisztérium - ezzel a másodikat a nyári után -, amelyben az eddig már kommunikált várható változások mellett számos új intézkedés is megjelenik. Utóbbiakra példa, hogy minimálisan tovább csökken a bankadó, olcsóbb lesz a bankszámla és a kincstári számla közötti ide-oda pénzutalás, hogy ilyen értelemben is ingyenesen lehessen lakossági állampapírt venni. Emellett jócskán csökken a kutatók foglalkoztatási költsége, tisztázzák a kedvezményes lakásáfa kivezetése körüli főszabályt, és számos adóadminisztrációs kedvező lépés is jönni fog. Ráadásul azok a cégóriások, akik eddig ezt nem tették meg, az új szabályok alapján hozzá fognak majd járulni a közterhekhez.
Szerdán délután megjelentek a parlament honlapján a folyamatban lévő törvényjavaslatokhoz csatolt, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatok. Az adócsomag összesítő módosítójában például szerepel egy könnyítés a vállalatoknak.
2019 második félévétől csökkenhet a szociális hozzájárulási adó jelenlegi 19,5%-os mértéke 17,5%-ra - szúrta ki az mfor a 2019-es adótörvényekből.
A most ismert cafeteria-rendszerre 2019-től rá sem fogunk ismerni, ha megvalósul a kormány 2019-es adócsomagja. Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére, mit gondolnak a javaslatról.
Egyszerűsítés. Ezt igyekszik üzenni a gazdasági élet szereplőinek a kormány a kedden beterjesztett 2019-es adócsomaggal. Lesznek ugyan érdekes és váratlan adócsökkentések és emelések, de ezek nem nagy horderejűek, illetve már korábban ismert elemei voltak az adórendszernek. A hangsúly ezúttal valóban az egyszerűsítésen van, mind az adminisztráció, mind pedig az adók száma tekintetében. Bemutatjuk és értékeljük a jövő évi adóterveket.
Az írmagját is ki kellene irtani a cafeteriának. Az egyetlen megfontolásra érdemes terület a vidékfejlesztés jegyében az üdülési csekk, amivel a turizmushoz lehet forrásokat csoportosítani - írtuk egy 2009-es véleménycikkünkben. 2019-ben a kormány friss adócsomagja alapján lényegében megvalósulhat mindez.
Eltörli a kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) 30%-os baleseti adóját, amelyet eddig közvetlenül az autósoknak kellett fizetniük. Nő azonban a biztosítók adóterhe, hiszen 15, illetve 20 százalékos biztosítási adót kell fizetniük kgfb-díjbevételeik után, amit ha tudnak, részben biztosan az autósokra fognak áthárítani. Egyértelműen jó hír viszont a lakosságnak, hogy a 20 ezer alatti lakossági átutalások mentesülnek az eddigi 0,3%-os tranzakciós illeték alól, így ezek esetében nem lesz mit díjként továbbhárítaniuk a bankoknak.
A kormány javaslata szerint bevándorlási különadót kell fizetnie a bevándorlást segítő szervezeteknek, ezt is tartalmazza az Országgyűlés elé ma kerülő adótörvény - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) közleményében.
37 milliárd dolláros ajándékot kapott Warren Buffet cége Donald Trumptól, a Berkshire Hathaway ugyanis ekkora megtakarítást ér el a decemberben elfogadott adócsomaggal - írja a CNBC.
Lényeges változások léptek életbe ma a hazai adózásban és nemcsak azért, mert több fontos adókulcs is változik. Elég csak az adózás rendjéről szóló törvény módosítására gondolni, de az online számlázás élesítése még fontosabb mérföldkőnek számít, a NAV életében is.
Több hétig tartó szavazási eljárás után ma a Képviselőház is megadta a végső felhatalmazást az évtizedek óta legátfogóbbnak mondott amerikai adócsomagra, így most már csak Donald Trump elnök aláírása hiányzik, hogy a változások hatályba lépjenek. Az elmúlt hetekben jórészt a készülő adócsomagra szárnyaló amerikai részvénypiacokon ma sem volt örömünnep, kis mínuszban zártak a vezető indexek, hasonlóan a tegnapi naphoz.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.