Idén januártól új élet indult a magyarországi áfabevallások területén. A kormány ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtásában az áfa digitalizációjának is nekilátott. Erről a különleges adóhatósági eszközről is szó volt többek között az RSM Hungary legutóbbi eseményén.
Az RSM Hungary adószakértői összefoglalták a 2023. évi elfogadott adócsomagok - 2024. január 1-jével hatályba lépő - legfontosabb rendelkezéseit. Nézzük melyek azok a TAO-t, áfát, SZJA-t és egyéb adónemeket érintő változások, amivel minden társaságnak érdemes tisztába lenni.
számosságát tekintve az adózók döntő többségének nem fog változni az adókötelezettsége a globális minimumadó bevezetése miatt. Egy nagyon összetett és robusztus szabályozásról van szó. Az érintett cégcsoportoknak, amelyeknek a forgalma az elmúlt 4 évből legalább kétszer meghaladta a 750 millió eurót, egy teljesen új szabályrendszerrel kell megismerkedniük, a bevezetés pedig minden kétséget kizáróan jelentős adminisztrációs terhet jelent számukra - mondta a Portfolio-nak Vékási Tamás. Az EY Magyarország most kinevezett vezérigazgatója szerint a hazai adópolitika tudatosan a fogyasztást terhelő adókat helyezte előtérbe a jövedelmet terhelő adókkal szemben. Az adóbevételek döntő része is egyértelműen a forgalmi adók oldaláról érkezik. Bár a forgalmi adók és különösen az áfa kulcs csökkentése forgalom növekedéssel is járhat, a jelenlegi költségvetési helyzetben ez nem időszerű - vélekedett.
Az adótörvények és a globális minimumadó is szóba került a törvényjavaslatokhoz készített bizottsági jelentések és módosító javaslatok hétfő esti parlamenti vitáiban. Az Országgyűlés napirend utáni felszólalásokkal zárta munkáját.
Fajsúlyos változások jönnek a magyar adórendszerben, amelyekről a héten már dönthetnek is a parlamentben. Jön a globális minimumadó, megy az amerikai-magyar adómegállapodás, de új szabályokra készülhetnek majd az egyéni vállalkozók is, még ha itt az utolsó pillanatban új irányba fordult a kabinet. Alacsonyabb lesz viszont több más adóteher, egy adót pedig ki is vezetnek. Összefoglaltuk, mire kell figyelni.
A mellékállású egyéni vállalkozók - köztük az átalányadózók - százalékos járulékterheit egy tételes, havi 13 ezer forintos járulékösszeggel váltanák ki, aminek kapcsán azonban számos téves értelmezés látott napvilágot - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek csütörtökön a kormány adócsomagja kapcsán.
Kimarad a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott őszi adócsomagból egy fontos passzus, amely a realizált bevételtől függetlenül kötelező járulékfizetést írt volna elő 2025-től a másodállású vállalkozóknak. Ez százezreket érintett volna - írja a 24.hu.
Már tárgyalja a parlament a Pénzügyminisztérium legújabb adócsomagját, amely számos fontos változást hoz az egyéni vállalkozók számára, például törvényileg már nem úgy kezelik őket, mintha cégek lennének. A csak melléktevékenységként egyéni vállalkozást folytatók adóalapja a jövedelem 89 százaléka lenne a költségként el nem számolható szociális hozzájárulási adó miatt, cserébe szja-kedvezményeket is igénybe vehetnek majd. Változások jönnek az átalányadózásnál és az adótartozások nyilvántartásában is – ismertette a Portfolio-val Kiss Helga, az RSM Hungary adóüzletágának igazgatója.
Jövő januártól már a 9 százalék helyett 15 százalékos effektív társaságiadó-szinttel számolhat több ezer Magyarországon működő. A minimumadó szabályainak részeként derogációs lehetőségek, valamint levonható adók is lesznek – derült ki Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzéséből.
Beérett az amerikai bosszúintézkedés, amelyet Washington még azért rendelt el, mert tavaly nyáron a magyar kormány megvétózta a multinacionális cégekre kivetett globális minimumadót. A Magyarország és az Egyesült Államok Kormánya között 1979-ben aláírt kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény hatályon kívül helyezésével új szabályok lépnek életbe a külföldről származó jövedelmek adózásában. Bár végül az Orbán-kormány most a minimumadó tervezetét is a parlament elé terjeszti, az amerikai válaszlépés miatt a magyar adórendszer alapjait érintő változásokra kényszerül a kormány.
Több elemet is megváltoztatna a kormány a hazai szerencsejáték-piacon: egy igazságügyi törvénytervezet szerint sokkal szigorúbban fellépnek az engedély nélküli fogadóoldalakkal szemben, de az adócsomagból kiderül, hogy a lottó- és kenónyereményeket adómentessé teszik.
Kedd éjszaka derült ki, hogy a kormány a közel 200 oldalas jövő évi adócsomagjába egy áfacsökkentést is elrejtett. Az RTL az ezzel foglalkozó szerdai riportjában szólaltatta meg az illetékes Pénzügyminisztériumot.
A Pénzügyminisztérium ma nyújtja be az Országgyűlésnek a jövő évi adótörvényeket. A különadók esetében egy tételt kivezetnek, egyet pedig egy újabb évre felfüggesztenek – derül ki a tárca közleményéből.
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia hosszú távú, "Aa3" szintű államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit szuverén kötelezettségek besorolását.
Jövőre ismét reklámadó sújthatja a médiavállalatokat Magyarországon - erre a következtetésre jut a Telex az őszi adócsomag tervezete alapján. A lépés szembe menne a kormány ígéretével, miszerint fokozatosan kivezeti a különadókat a gazdaságból, ám a költségvetés helyzetét látva az adópolitika rákényszerülhet a hátraarcra.
Változnak a külföldi jövedelmek, az agrártámogatások adómentességi szabályai, valamint könnyítést kapnak a távközlési különadó hatálya alá eső cégek. A kormányzat átírja az áfaszabályokat is, valamint a jövedéki termékek adózásán is módosít. A csomagban tisztázzák az amerikai-magyar adóegyezmény felmondása utáni eljárásrendet. Emellett búcsúzik jövőre a telekommunikációs különadó.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.