Mondhatni az egész ország a kormány által belengetett, több százezer forintra rúgó szja-visszatérítéstől zeng, egyes családok félmillió vagy akár egymillió forintot meghaladó összeget is visszakaphatnak jövőre. Mivel sok pénzről van szó, nem árt azzal okosan bánni, így összegyűjtöttünk pár ötletet, mibe lehetne fektetni az szja-visszatérítést.
Miután megjelent a Közlönyben a jogszabály a családok százezreit érintő szja-visszatérítésről, és egy adószakértő segítségével is tisztáztuk a részleteket, kiadott egy rövid összefoglalót a NAV, amely segít előre kiszámolni, hogy az idén befizetett szja-ból ki mennyit fog várhatóan visszakapni. Frissítés! Cikkünk eredeti verziójában tévesen ehhez a témához kapcsoltuk a NAV oldalán régebb óta elérhető, az éves szja-bevallásnál a családi adókedvezmény pontos meghatározásához hasznos kalkulátorok kérdését.
A gyermeket nevelő magánszemélyek adóvisszatérítéséről címet kapta hivatalosan a kormány által 2022 februárjában kifizetni tervezett szja-visszatérítés. A csütörtök esti közlönyben megjelent rendelettel fontos válaszokat kaptunk a még nyitva lévő kérdésekre. Fajcsák Gábor, az RSM adóüzletágának vezetőjének segítségével ezeket mutatjuk be, hogy az 1,9 millió érintett magánszemély el tudjon igazodni a jogszabályban.
Nem törvényként, hanem a veszélyhelyzetre való tekintettel kormányrendelet formájában jelentek meg a gyermeket nevelő családoknak járó szja-visszatérítés részletszabályai.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy budapesti ellenőrzésen több mint háromezer üveg hamis parfümöt, 230 hamis márkajelzésű fejhallgatót, telefontöltőt és hangszórót, valamint 1500 márkaemblémát foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár több mint 48 millió forint - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
A nyári-őszi szezon idején – az egyre nagyobb arányú védettséggel, valamint a gazdaság újraindításával és a korlátozások feloldásával párhuzamosan – a turisztikai szektorban, például a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágban, illetve a mezőgazdaság területén is egyre többen igyekeznek pótolni azt a munkaerőt, amit a járványhelyzetben elveszítettek. A munkavállalók szabályszerű bejelentéséről azonban átmeneti, néhány napos foglalkoztatás esetén sem szabad megfeledkezni, ráadásul a törvényi kötelezettség mellett mindez a munkáltatók és a foglalkoztatottak oldalán is számos előnnyel jár - hívja fel a figyelmet a NISZ közleménye. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) valamint a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. tapasztalatai szerint a munkáltatók élnek is az egyszerűsített foglalkoztatás lehetőségével, míg a tavalyi évben összesen több mint hétmillió bejelentés történt, addig 2021 harmadik negyedévének vége felé közeledve, már most közel 5,2 milliónál tart ez a szám.
Az eddig tervezett 15%-osnál kicsit magasabb, 17% körüli lehet a globális társasági minimumadó alsó küszöbe és az eddig kimaradni szándékozó uniós tagállamok (Írország, Észtország, Magyarország) kapcsán „nagyon keményen dolgozunk azon, hogy megtaláljuk a módját” az ő csatlakozásuknak is, „ezért nagyon optimista vagyok, hogy ezt el fogjuk érni” – jelentette ki kedden este az amerikai pénzügyminiszter a National Association for Business Economics rendezvényén.
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Már nem kell sokat várni a gyereket nevelő családoknak szánt szja-visszatérítésről szóló törvény szövegének megjelenésére. Hamarosan családok százezrei kezdenek el gőzerővel számolgatni, hogy mekkora összeg is jár nekik vissza, de addig is összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat és feltételeket.
Az Európai Unió pénzügyminiszterei levehetik a Seychelle-szigeteket, Dominikát és Anguillát az adózáési feketelistáról jövő héten, Panama viszont nem tudta teljesíteni az erre vonatkozó követelményeket – írja a Reuters egy birtokába jutott belső dokumentumra hivatkozva.
Nagyon fontos részletkérdéseket és alapfeltételeket tisztáztak a héten a kormány képviselői a 2022 februárjában tervezett szja-visszatérítéssel kapcsolatban. Az RSM adószakértőjének segítségével elemezzük a friss bejelentéseket.
Egyre kevesebb a szabálytalanság a Balatonnál, két évvel ezelőtt még minden negyedik, az idén már csak minden hatodik balatoni vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte az adóhivatal.
A NAV tartani fogja a számára megjelölt határidőt, a hatóság készül arra, hogy februárban minden érintett megkapja az őt megillető szja-visszatérítést – jelezte a Magyar Nemzetnek Varga Mihály.
A korábban vártnál több családot érinthet jövő év elején a személyi jövedelemadó visszatérítése – derül ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédéből. A kormányfő 1,9 millió érintettről beszélt a korábbi 1,5 millióval szemben, ami valószínűleg a kata szerint adózóknak köszönhető elsősorban.
Soha nem vették még igénybe olyan sokan az Európai Unióban egyedülálló magyar adókedvezményt, amely az első házasoknak jár, mint ahányan tavaly. Az szja-bevallások adatai alapján 2020-ban a 105 ezer első házas összességében 4,2 milliárd forintot spórolt - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Immár évek óta újra és újra felmerül a behajthatatlan követelésekre jutó áfa visszatérítésének a lehetősége. Bár sokan már azt gondolták, hogy végérvényesen leáldozott a talált pénzek időszakának, az adózók most mégis kaptak egy utolsó esélyt.
A fintech cégek applikációinak és felhasználóbarát felületeinek hála, ma már bárki néhány gombnyomással befektetheti megtakarításait külföldi értékpapírokba. Azonban sokan abban a tévhitben élnek, hogy így szerzett jövedelmük után Magyarországon nem kell adózniuk, vagy legalábbis, ha nem vallják be, akkor „radar alatt maradnak” és az adóhatóság nem szerez tudomást gyarapodásukról. Nagyobbat azonban nem is tévedhetnének: a NAV ma már szinte mindenre rálát. Azonban jó hír, hogy az utóbbi években több olyan szabályozás is született, amely lehetővé teszi, hogy a jövedelmüket tisztességesen bevalló adózók zsebébe ne túl mélyen nyúljon bele az állam.
Új konkrétumokkal került elő ismét a nulla százalékos személyi jövedelemadó lehetősége Magyarországon. Fajcsák Gábor, az RSM adóüzletágának vezetője üdvözlendő lépésnek tartja, és egyúttal úgy vélekedett, hogy nem csak átmeneti jelleggel kellene bevezetni az alacsonyabb jövedelmű munkavállalók számára.