adó

Készül valamire a kormány a tranzakciós illetékkel - Fájni fog?

Az államháztartási folyamatokat is kedvezőbben ítéli meg márciusi inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank. Idén és jövőre is 3% alatt lehet az eredményszemléletben számolt deficit, ami alacsonyabb a tavaly decemberben jelzett számoknál. A stáb ugyanakkor megjegyzi, hogy ehhez szigorú költségvetési politikára és az adóbeszedés hatékonyságának jelentős javulására van szükség. A jegybank szakértői már elfogadják, hogy az államkincstártól összejön az eredetileg tervezett 80 milliárd forintnyi tranzakciós illeték. Ehhez azonban intézkedésekre van szükség a közeljövőben, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium már meg is ígért és a jegybank el is fogadta számításaikban (ez változást jelent az inflációs jelentésekben korábban alkalmazott megközelítésben). Megmutatjuk, milyen lehetőségei lehetnek a kormánynak.

Erre is figyelniük kell, akik az új kisadót választják

A kisadózók tételes adóját (katát) választó vállalkozó évente két hónapot elveszít, amikor kiszámítják a nyugdíját, ráadásul társadalombiztosítási ellátásainak számítási alapja a minimálbérnél alacsonyabb, 81 300 forint - hívja fel a figyelmet az Adó Online.

Az éves kamarai hozzájárulás megfizetésének határideje 2013. március 31.

A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 8/A.§ (1) értelmében a cégbejegyzésre kötelezett gazdálkodó szervezet és az egyéni vállalkozó köteles az illetékes, területi gazdasági kamaránál a bejegyzését, bejelentését követő öt munkanapon belül nyilvántartásba vételét kezdeményezni. A kamarai közfeladatok ellátásához évi 5 000 Ft-tal kell hozzájárulni (kamarai hozzájárulás).

Varga: csökkenhetett a feketegazdaság az adóváltozások miatt

A nemzetgazdasági miniszter kedden megerősítette, hogy véget értek a nagy adórendszerbeli átalakítások, most a finomhangolások következnek. Varga Mihály az Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti központjában tett munkalátogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.

Adóamnesztiát tervez a szlovák kormány

A szlovák kormány adóamnesztiában részesítené a vállalatokat annak érdekében, hogy hazavigyék külföldről pénzüket, és ezzel növeljék az állami bevételeket.

Ők lesznek Varga Mihály emberei

Összeállt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csapata, miután a Portfolio.hu-nak adott interjújában megnevezte több jelöltjét is a hiányzó államtitkári és helyettes államtitkári pozíciókba az NGM-ben. Az AEGON Alapkezelőtől érkező Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkári kinevezése múlt héten már ismertté vált. Közvetlenül alá kerül az adóügyekért felelős helyettes államtitkári posztra Pankucsi Zoltán, aki eddig az NGM-ben a Számviteli és Szakképzési Főosztályt vezette. A pénzügyekért pedig az ING Alapkezelőtől leigazolt Kisgergely Kornél lesz felelős helyettes államtitkárként.

Mégsem lesz fordított adózás a sertéságazatban

Egy szombaton benyújtott törvénymódosító javaslat szerint mégsem lép életbe 2013. április 1-jét követően a fordított adózás a sertéságazatban, mivel az ehhez szükséges jóváhagyást az Európai Bizottság nem adta meg.

Megvan, mennyi tranzakciós illetéket fizettünk be az államnak (4.)

Februárban 337 milliárd forinttal költött többet bevételeinél az államháztartás központi (önkormányzatok nélküli) alrendszere - erősítette meg az előzetes költségvetési adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délutáni részletes tájékoztatójában. Ezzel az év első két hónapjában 340 milliárdnál jár a deficit, ami az éves hiányelőirányzat 40%-a.

A részletes adatokból kiolvasható, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékből csupán 13 milliárd forint érkezett be februárban, ami jelentősen elmarad az időarányos teljesítéstől. A tárca online tájékoztatóján Banai Péter helyettes államtitkár érdeklődésünkre elismerte, hogy ezen a soron kedvezőtlenebbül alakultak a bevételek. A kata 1,85 milliárd forintot hozott februárban az állam konyhájára, míg a másik kisvállalati adó, a kiva 426 millió forintos bevételt termelt az év második hónapjában. A személyi jövedelemadó bevételeknél a fél-szuperbruttó kivezetése éreztette hatását.

Ingatlan bérbeadás bejelentése - ezért büntet az adóhatóság

Az ingatlan bérbeadása alapesetben áfa mentes tevékenység, azonban az adóalanyok előzetesen nyilatkozhatnak arról, hogy az adókötelessé tételt választják. Az adóhatóság felé történő bejelentés pontos időzítése kulcsfontosságú, hiszen előfordulhat, hogy az elmulasztott bejelentés miatt az adóalanyoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, mint ahogy azt az alábbi esettanulmánynak is beillő bírósági eset is jól mutatja.

Megvan az új adó- és pénzügyi államtitkár! (2.)

A mai nappal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megüresedett adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkári posztra Orbán Gábor közgazdászt jelöli - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.

Veszélyben a sporttámogatás?

Egy nemrég benyújtott előterjesztés alaposan megnyirbálná a sporttámogatások után igénybe vehető adókedvezményeket, a jelenlegihez képest 75 százalékos csökkentésüket eredményezné. Továbbá a támogatókat igen szoros bejelentési kötelezettség is terhelné, amennyiben a tervezet ebben a formában elfogadásra kerül - hívja fel a figyelmet az RSM DTM.

Munkaügyi bírság vagy nemleges határozat?

Egy munkaügyi ellenőrzés egyik munkáltató számára sem "piros betűs" ünnepnap, azonban körültekintő adminisztrációval és a Munka Törvénykönyve alapvető szabályainak betartásával elkerülhető a munkaügyi bírság.

100 milliárd forint offshore-pénzt utaltak haza

Megközelítette a 100 milliárd forintot, csak decemberben mintegy 30 milliárd forintot tett ki az összeg, amely a tavaly lezárult offshore-amnesztia keretében tért vissza Magyarországra - ismerteti a hétfői Magyar Nemzet.

Vicces adóügyi javaslatot dobtak be

A mikro- és kisvállalati kör 60-70 százalékának alakulhat kedvezőbben az adóterhelése az idén bevezetett két új adózási formára történő áttéréssel a Századvég Gazdaságkutató számításai szerint. Habár az átlépések a két új adónembe még nem tükröztek ilyen arányokat. A Századvég ennek orvoslására javasol is néhány módosítást az adótörvényekhez. Az egyik eléggé különös javaslat szerint a kormány megnyerhetné az ügynek a könyvelőket azzal, ha az állam adna nekik bizonyos összeget a kivára átlépés lebonyolítására. Ha pedig a cég többletnyereséget ér el ezáltal, akkor a többletnyereségből térítse meg ezt a költséget az államnak. Ha viszont a cég mégis rosszabbul jár, akkor a könyvelők fizessék ezt vissza.

Külföldi munkavállalás esetén is adózunk Magyarországon?

Az elmúlt években sok magyar állampolgár próbált szerencsét a határainkon túl. Amikor külföldi munkavállaláson törjük a fejünket, érdemes tájékozódni az adózással kapcsolatos következményekről, ugyanis sok esetben előfordulhat, hogy adókötelezettségünk keletkezik Magyarországon annak ellenére, hogy a munkát külföldön végezzük, írja a WTS Klient.

Jön a média különadó (2.)

Új különadó bevezetésére készül a kormány, derül ki a február végén publikussá váló meteorológiai törvény tervezetéből. A 0,5%-os reklámbevétel-arányos adó meglehetősen nagy tehernek tűnik, ráadásul független attól, hogy közöl-e egy médium időjárási híreket, vagy sem. Ennek fényében az indoklás különösen érdekes.

"Salátával" búcsúzott Matolcsy

Adójogi salátatörvény-javaslatot nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek a leköszönő nemzetgazdasági miniszter. A minisztérium szerint a változó gazdasági-jogi környezet indokolja az adó- és egyéb közterheket érintő törvények kisebb korrekcióját. Az adójogszabályok módosításai a jogalkalmazás során felmerült problémák orvoslására, a jogalkalmazás egyértelműbbé tételére, a gazdálkodók működési feltételeinek megkönnyítésére, valamint az adminisztráció egyszerűsítésére irányulnak - írja általános indoklásában a tárca.

10% alatti személyi jövedelemadóra utalt Orbán

Most lehet jó üzletet csinálni Magyarországon - mondta libanoni üzletembereknek Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Bejrútban a libanoni-magyar üzleti fórumon, ahol arról is beszélt, hogy tíz százalék alatti szja-kulcsot szeretne, ehhez azonban még idő kell.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.