Az orosz-ukrán háború súlyos csapása
Jelentősen csökkent az idei első két hónapban az ukrán acéltermelés, amely az ország exportbevételének komoly hányadát adja.
Jelentősen csökkent az idei első két hónapban az ukrán acéltermelés, amely az ország exportbevételének komoly hányadát adja.
Csökkenő árbevétel és csökkenő működési költségek mellett tavaly is tetemes, 21 milliárd forintos veszteséget hozott össze az ISD Dunaferr Zrt. - derül ki a cég nemrég közzétett 2013-as beszámolójából. Közben a társaság HR-igazgatójától megtudtuk: másfél évig húzódó felújítás után ünnepélyesen átadják az 1-es számú kohót. A vasmű jövője szempontjából ez önmagában nagyon jó hír, sőt közép távon az ukrán válság is kedvező helyzetbe hozza a céget, ám ettől még nem felhőtlen a jövő. A társaság azonban határozottan cáfolta azokat a lapunkhoz eljutott információkat, hogy további jelentős elbocsátásokra készülne.
Cikkünkben annak jártunk utána, hogy mi folyik most a társaságcsoportnál és milyenek a kilátások.
A Magyar Nemzet szerint több milliárdot hozna évente a költségvetésnek az a javaslat, amely új adófizetési szabályokat vezetne be a fém- és acéliparban. A rendelkezések kiszorítanák Magyarországról a betonvassal és más termékekkel üzletelő illegális köröket, egyúttal megakadályoznák, hogy a nemzetközi áfacsalók itt kezdjék újra külföldön leállított üzelmeiket.
Az Európai Parlament plenárisa kedden nagy többséggel megszavazta Gyürk András (néppárt) jelentését az uniós acélipar jövőjéről. A határozat átfogó intézkedéscsomagot javasol az uniós acéltermelés keretfeltételeinek javítása és az iparág versenyképességének növelése érdekében, és kiemelt jelentőséget tulajdonít az energiaárak alakulásának - tudósít a BruxInfo.
A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) álláspontja szerint a Dunaferrt meg kell menteni, a kialakult helyzetben szükséges az állami beavatkozás - mondta Szabados Ottó, az egyesülés elnöke az MTI-nek.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Joe Biden visszalépését követően.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.