Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a kormány hétfőn rendkívüli bejelentést tett a különadókról. A nyári adóemelés érinti a legnagyobb magyar tőzsdei cégeket is, a Concorde pedig most ismertette, hogy mekkora terhet jelenthet az új adócsomag a magyar tőzsdei cégeknek.
Az OTP a BÉT oldalán arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a bank igazgatósági tagja, Kovács Antal OTP részvényeket hívott le és adott el július 9-én, kedden.
Nem hivatalos felületeken tette közzé akvizíciós terveit az OTP, ezért az MNB 5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a bankra rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének megsértése miatt. Az MNB közleménye szerint az OTP a hivatalos közzétételi rendszer mellőzésével számolt be – az osztalék mértékét is befolyásoló – bankvásárlási tervének részleteiről.
Európában igencsak elromlott a hangulat a zárásra a tőzsdéken, ennek megfelelően pedig a magyar tőzsde is hamar visszaadta a nap első felében látott pluszokat. Amerikában mérsékelt elmozdulásokkal telt a kereskedés, a vezető részvényindexek közül pedig a Nasdaq, valamint az S&P 500 is képes volt új történelmi csúcsra emelkedni.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy megkezdte a mobil bázisállomás portfoliójának áttekintését. Az áttekintés célja az eszközök egy kizárólagos tulajdonú leányvállalatba történő szétválasztásának lehetséges előnyeinek és kockázatainak elemzése.
Az Opus Global a május 13-án bejelentett részvény-visszavásárlási programja keretében tovább vette törzsrészvényeit a tőzsdei kereskedésben - tudatta velünk a társaság.
Az Nvidia tőkeértékének idei 2000 milliárd dollárt közelítő növekménye komoly finanszírozója lehet más papírok aktuális tőzsdei szárnyalásának, egyfajta malacperselyhatás révén. Jó példa erre a múlt hétről a Tesla, illetve júniusból a Broadcom árfolyamrobbanása. Emellett a mostani malacperselyhatásra kiváló analógia az ezredfordulós Microsoft is.
Nagy esést láthatunk a BP részvényeinél, miután a vállalat bejelentette, hogy a második negyedévben várhatóan akár 2 milliárd dollár értékvesztést is el kell majd könyvelnie. A cég figyelmeztetett arra is, hogy az alacsonyabb finomítói árrések negatívan befolyásolják majd az eredményeit - tudósított a Cnbc.
Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.
Többségi tulajdont szerez leányvállalatán, a Gránit Biztosítón keresztül a Posta Biztosítókban a Waberer’s Csoport - közölte a vállalat. A tranzakció keretében a Gránit Biztosító közel 67 százalékos részesedést szerez a Magyar Posta Életbiztosítóban és a Magyar Posta Biztosítóban. A terjeszkedéssel a több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő Gránit Biztosító az eddiginél sokkal szélesebb kört érhet el az élet- és nem életbiztosítási szegmensben egyaránt, és a hazai biztosítási piac meghatározó szereplőjévé válik. A tranzakció lezárása - a hatósági engedélyek megszerzése után - 2024 őszén várható. Hosszabb távon a tranzakció célja, hogy a Waberer’s Csoport meghatározó részesedést szerezzen a teljes magyarországi biztosítási piacon.
A Porsche az elektromos járművekre való átállás miatt az eredetileg tervezettnél hamarabb leállítják egyes belsőégésű motorral szerelt modellek gyártását.
A német online ételfutár cég, a Delivery Hero (a Foodora anyacége) részvényárfolyama egy ponton 17 százalékot zuhant, mivel a cég a trösztellenes szabályok megsértése miatt több mint 400 millió eurós bírságot kaphat.