Tőzsde

Trump elleni merénylet: mi lesz most a piacokkal, és mi vár a forintra?

Trump elleni merénylet: mi lesz most a piacokkal, és mi vár a forintra?

Merényletet követtek el Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen helyi idő szerint szombat délután, a volt elnököt fülén érte a lőtt seb. Miközben mindenki a merénylő indíttatását találgatja, és folyamatosan érkeznek a hírek ezzel kapcsolatban, érdemes azzal is foglalkozni, hogy a támadásnak milyen implikációi lehetnek a piacokon. A merénylet után növekedhettek Donald Trump győzelmi esélyei, ami miatt a piac elkezdheti árazni az elnökjelölt választási programját. Ez pedig egy olyan helyzetben történik meg, amikor a részvény-, kötvény- és devizapiacok is fordulópont előtt állhatnak.

Jó napot zártak az amerikai tőzsdék

Jó napot zártak az amerikai tőzsdék

Tegnap az amerikai inflációs adatok közlését követően egy nagyobb profitrealizálás vette kezdetét Amerikában, az esést a Nasdaq vezette: a főként technológiai cégeket tömörítő index több mint 2 százalékot zuhant.Ezt követően Ázsiában is főként estek a tőzsdék: az esést a jappán Nikkei vezette. Ennek ellenére Európában jó hangulatban telik a kereskedés, a vezető indexek erősödnek, és a BUX is felfelé vette az irányt, délután pedig már Amerikában is emelkednek a tőzsdék a csütörtöki esést követően.

Kisebb csalódást okozott a JP Morgan

Kisebb csalódást okozott a JP Morgan

Az elemzői várakozást meghaladó bevételről és eredményről jelentett a JP Morgan, egyszeri tételek is növelték a második negyedéves bevételt és eredményt. A bank részvényei fél százalék körüli esést szenvedtek el a gyorsjelentés után a tőzsdenyitás előtti kereskedésben.

Ütik a Wells Fargót

Ütik a Wells Fargót

Az elemzői várakozásokban szereplő bevételt és egy részvényre jutó eredményt kis mértékben felülmúló második negyedéves számokról jelentett a Wells Fargo amerikai nagybank, a befektetők mégsem örülnek. A bank nettó kamatbevétele majdnem 10 százalékot esett. A tőzsdenyitás előtti kereskedésben több mint 5 százalékot esett a bank részvényeinek árfolyama.

Tovább ralizik a Telekom

Tovább ralizik a Telekom

A kereskedési idő felénél a Magyar Telekom a legjobban teljesítő blue chip.

Ismert húsipari vállalat léphet tőzsdére

Ismert húsipari vállalat léphet tőzsdére

A Bank of America és a Goldman Sachs tanácsadóinak közreműködésével kíván tőzsdére lépni a világ legnagyobb sertéshústermelőjének, a hongkongi WH Group-nak leányvállalata, a Smithfield Foods - értesült a Bloomberg.

Csúnyán megütötték a Teslát

Csúnyán megütötték a Teslát

Több mint 8 százalékos mínuszban zártak csütörtökön a Tesla részvényei, miután a cég két hónappal elhalasztja a régóta várt Robotaxi bemutatását. Az eredetileg augusztus 8-ra tervezett eseményt októberre tolták, hogy a projekten dolgozó csapatoknak több időt biztosítsanak a prototípusok elkészítésére - számolt be a CNBC.

Ez mozgatja most a piacokat: ha tisztában vagy vele, jobb döntéseket hozhatsz

Ez mozgatja most a piacokat: ha tisztában vagy vele, jobb döntéseket hozhatsz

Az elmúlt évek megmutatták, hogy egyre inkább a makrogazdasági események mozgatják a részvénypiacokat. Azonban átlagos befektetőként elsőre nem könnyű megérteni, hogy a bejövő gazdasági adatok hogyan hatnak a profitvárakozásokra és befolyásolják a részvénypiaci elemzők gondolkodását. Főleg annak fényében, hogy az USA-ból havonta, több, mint 50-féle fontosnak vélt adat érkezik. Ebben a cikkben bemutatunk egy módszert, aminek köszönhetően ki tudjuk válogatni azt a néhány gazdasági adatot, amire igazán érdemes figyelni, ha a profitkilátások alakulását szeretnénk megérteni.

Megjött a kulcsfontosságú inflációs adat, mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Megjött a kulcsfontosságú inflációs adat, mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

A nap első fele kivárással telt a tőzsdéken, délután azonban a vártnál jobb amerikai inflációs adatok hatására láthattunk egy nagyobb felszúrást az európai tőzsdéken, Amerikában azonban óvatos mozgásokkal indult a nap, ezt követően azonban lefordultak a tőzsdék.

Fontos szint felett zárt az OTP

Fontos szint felett zárt az OTP

A hazai nagypapírok közül az OTP teljesített legjobban csütörtökön, a mai emelkedéssel pedig ismét a fontos 18 000 forintos szint felett zárt a bank részvényeinek árfolyama.

Mutatjuk a következő részvényt, amit feldarabolnak

Mutatjuk a következő részvényt, amit feldarabolnak

A MicroStrategy, amely a bitcoin legnagyobb vállalati tulajdonosa, csütörtökön bejelentette, hogy részvényeit 10 az 1 arányban fogja felaprózni. A vállalat célja ezzel a lépéssel az, hogy részvényeit elérhetőbbé tegye mind a befektetők, mind pedig a munkavállalók számára - számolt be a CNBC.

Elmondjuk, mikor vennénk kínai részvényeket

Elmondjuk, mikor vennénk kínai részvényeket

Több, mint három évnyi esés után első ránézésre jó befektetésnek tűnik a kínai részvénypiac. De önmagában az alacsony értékeltség még nem ok a beszállásra: vajon ezután olyan rallyt látunk, mint a Nasdaq-nál, vagy évtizedekig tartó szenvedést, mint a japán tőzsdén? Mutatunk egy gondolkodási keretrendszert, amiben eldönthetővé válik a kérdés.

Felemás eredmények a Pepsitől

Felemás eredmények a Pepsitől

Vegyes eredményekről számolt be csütörtökön a Pepsi, emellett a cég az éves bevételeire vonatkozó kilátását is csökkentett, ennek következtében pedig eséssel nyithatnak a vállalat részvényei a délutáni amerikai kereskedésben - közölte a CNBC.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.