A szerdai nyitást követően visszavette az Apple az első helyet a Microsofttól a világ legértékesebb vállalatainak listáján, miután a cég részvényei a hétfői WWDC konferencián bemutatásra kerülő újítások hatására ralizni kezdtek.
Tegnap már írtunk róla, hogy jó lehetőségek lehetnek az Apple részvényeiben. A kitörés végül tegnap megtörtént: történelme során először tudott 200 dollár fölött zárni az Apple, ezzel pedig új lehetőségek nyíltak meg a befektetők előtt is, éppen ezért megnéztük, hogy érdemes lehet-e még a mostani szinteken Apple részvényt vásárolni.
A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, a Robert Bosch nyitott egyes részlegeinek tőzsdei bevezetésére, mivel vizsgálja a felvásárlások finanszírozási lehetőségeit, mondta a vállalat vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy büntetővámokat vet ki a Kínából érkező elektromos autókra. Az intézkedés mögött az áll, hogy Kína mesterségesen tartja alacsonyan az e-autók árát tiltott állami támogatások révén. A döntést leginkább a német kormány és a német gyártók ellenezték, akik magas kitettségük miatt megtorlástól tartanak. A déli órákban ezt követően több nagy európai autógyártó részvényei is mínuszban van, miután a befektetők már a döntés lehetséges negatív hatásait árazzák.
Emelkedik a Richter árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután a vállalat tegnap este bejelentette, hogy újabb akvizíciót visz véghez: megveszi a Mithra Pharmaceuticals egyes belgiumi eszközeit, amellyel a stratégiai nőgyógyászati üzletágat erősíti.
A várakozásokhoz képest lassabban indulnak el a beruházások, amelyek a vállalati hitelezésnél is éreztetik a hatásukat: a forgóeszköz-finanszírozás került túlsúlyba a beruházási hitelekkel szemben. A magas kamatszintek nem kedveztek a hitelkihelyezésnek, illetve a BUBOR feletti kamatfelár elengedését célzó időszakos könnyítés sem hozta meg a várt eredményt. Az MBH Bank mindezek ellenére rekorderedményt ért el a szegmensben, és célja, hogy tovább erősítse pozícióját a nagyvállalati és a trade finance piacon is. Bár a bank vállalati ügyfeleinek döntő része hazai tulajdonú cég, deklarált célja a multinacionális nagyvállalatok akvirálása, amelyben a különböző rugalmas trade finance, és working capital menedzsment termékek jelenthetnek versenyelőnyt számára a regionális szereplőkkel szemben. A Portfolio Balogh Pétert, az MBH Bank nagyvállalati és speciális hitelezési ügyvezető igazgatóját és Molnár Tamást, a bank faktoring és üzletfinanszírozásért felelős ügyvezető igazgatóját kérdezte a hitelpiac alakulásáról, a faktoring termékekben rejlő lehetőségekről, és a beruházások várható felfutásáról.
Magyar idő szerint 14 óra 30 perckor ismerhetjük meg a legfrissebb, májusi amerikai fogyasztói árindex (CPI) adatokat. A közlésnek pedig már csak azért is nagy jelentősége lesz, hiszen közvetlenül utána ismerhetjük majd meg a Fed kamatdöntését az esti órákban, amely várhatóan ezúttal is nagyobb hullámokat vet majd a részvény- és devizapiacokon egyaránt. Éppen ezért megnéztük, hogy milyen elmozdulásokat hozhat a mai közlés.
Az arany extrém világgazdasági kimenetek ellen védelmet tud nyújtani és közben hosszú távon reál értelemben értékőrző, ezért, ha valaki portfólió szemléletben gondolkodik, akkor érdemes aranyat tartania, mondta el a Portfolio-nak Pekár Dávid, a Raiffeisen Alapkezelő befektetési igazgatója, akivel a nyersanyagpiacokon túl amerikai, európai és régiós részvényekről, makrogazdasági kockázatokról, és a forint várható árfolyamalakulásáról is beszélgettünk.
Európában kisebb felpattanást láthattunk a nyitást követően, a déli órákra azonban ismét elromlott a hangulat, és egyre nagyobb mínuszban vannak már a vezető részvényindexek, emellett pedig Amerikában is mínuszban nyitottak a tőzsdék, csak az Apple hozott lendületet a napba. Kedden elmaradtak a nagyobb piacmozgató események, a befektetők elsősorban már a szerdai amerikai inflációs adatra és a Fed kamatdöntésére figyeltek.
A tegnapi történelmi csúcsdöntést követően a kedvezőtlen nemzetközi hangulat a magyar tőzsdére is átragadt. A blue chipek felemás teljesítményt nyújtottak, amíg a Telekom és a Mol emelkedni tudott, addig nagyobb mínuszban zárt az OTP és a Richter is.
Részvényfelaprózás volt az Nvidiánál, a sztori jól sült el, a befektetők most azt keresik, hogy melyik lehet a következő olyan cég, aminek a részvényeit feldarabolják. Pro tipp: olyan részvényeket érdemes keresni, amiknek magas az árfolyama. Mutatunk néhányat.
Nagyot estek az Atos részvényei a keddi kereskedésben, miután a pénzügyi gondokkal küszködő cég bejelentette, hogy egy olyan megmentési megállapodást választottak, ami jelentős részvényhígulást eredményez - közölte a CNBC.
Tegnap kezdődött el az Apple június 14-ig tartó éves fejlesztői konferenciája (WWDC), ahol a cég máris lerántotta a leplet legújabb dobásairól. Előzetesen a legnagyobb várakozások azt övezték, hogy vajon hogyan lesz képes a cég kihasználni a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket, a látottaktól azonban nem voltak elragadtatva a befektetők, sőt, néhányan már aggályaiknak is hangot adtak. A tegnapi esés ellenére azonban lehetnek jó lehetőségek, éppen ezért megnéztük, hogy mit mutat jelenleg a technikai kép az Apple esetében.
Ahogy arról a Portfolio tegnap beszámolt, az euró mellett a francia tőzsdét is megütötték hétfőn, miután Emmanuel Macron elnök a hétvégi vereséget követően feloszlatta a francia Nemzetgyűlést, így új választások jönnek, még ezen a nyáron. Ezt követően kedden kisebb felpattanást láthatunk a francia piacokon.