Tőzsde

A Magyar Telekom gyengeségét a Richter és a MOL feledtette

Optimista hangulatban telt a délutáni kereskedés a részvénypiacokon annak ellenére, hogy az amerikai jegybankelnök beszéde kissé elbizonytalanította a befektetőket, miután Janet Yellen az eszközvásárlások további csökkentéséről beszélt. A kereskedés végéhez közeledve ismét irányt váltottak a piacok, így a BUX végül 1 százalékos emelkedéssel zárta a napot.

Elképesztő, amit a Tesla művel

Soha nem volt még olyan magas a Tesla árfolyama, mint most. Bár az amerikai elektromosautó-gyártó még csak néhány ezer autót ad el évente, máris jóval értékesebb, mint a több millió autót értékesítő Fiat és Peugeot/Citroen együtt, a Tesla már harmadával többet ér, mint a magyar tőzsdei cégek összesen. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mi hajtja a Tesla árfolyamát.

Olvad az olajkartell kitermelése

Meglett az eredménye januárban a líbiai kitermelés normalizálódásának, azonban a hosszú távú hatása még kérdéses. Az Opec tagállamoknak ennek ellenére maradt még mozgástere, hiszen az önként vállalat napi 30 millió hordós plafontól messze vannak, így Irán teljes kapacitással való megjelenése sem okozna gondot.

Óriási leépítést jelentett be a Barclays

Tavaly a várakozásoknál rosszabb számokat tett közzé a Barclays, a bankóriás profitja éves szinten például 32%-kal esett vissza. A bank drasztikus döntést hozott, a szükséges költségcsökkentést tömeges elbocsátással oldják meg, ebben az évben összesen 12 000 alkalmazottól válhatnak meg. A keddi bejelentés szerint 7000 embert küldenek el Angliában, az érintettek fele már értesült is a döntésről - írja a Reuters.

Vergődik a HTC

Nem tud a fellendülés útjára lépni a szenvedő tajvani okostelefon-gyártó, a HTC. Piaci részesedése tovább csökken és messze van attól, hogy fordulatról lehessen beszélni. Az első negyedévben a vártnál kevesebb bevételre tehet szert a cég, a nettó eredmény szintjén pedig nagyobb vesztesége lehet, mint amire a befektetők számítottak. Volt azonban jó hír is a HTC bejelentésében, amire emelkedett ma reggel a részvények árfolyama.

Erste: nem vásárolják fel a Magyar Telekomot

Nem vásárolja fel a Deutsche Telekom a Magyar Telekomot az Erste elemzője szerint, hiszen nincsen szinergia-hatás a korábban megvett vállalatok és a Magyar Telekom között és mivel (az Erste szerint) a Magyar Telekom nem fizet osztalékot a következő években, az osztalékért sem érdemes megvennie a DT-nek az MTelt.

Kitört a Telekom

Rövid keresés után is találhatunk olyan instrumentumokat, melyek árfolyam még csak most állt emelkedő pályára, ezek kiváló vételi ponttal kecsegtetnek. Ma a Magyar Telekom mellett a Deutsche Bank és a GBPAUD grafikonját vizsgáltuk meg alaposabban.

Ezzel kereshetsz heteken belül 20 százalékot

Mintegy 20 százalékos ralit vár a JP Morgan a kínai részvénypiacon, miután az elemzőház a kínai növekedés stabilizálódására számít, és a kínai részvények értékeltsége több mint 5 éves mélypontra esett, ráadásul a historikus átlagtól is lényegesen elmarad. A JP Morgan szerint az egészségügyben, a tiszta energiában érdekelt cégeket és a banki papírokat érdemes vásárolni -írja a Bloomberg.

Androidos okostelefonnal támad a Nokia!

Feladja elveit a Nokia és a hónap végén bemutat egy Androidos okostelefont még azelőtt, hogy értékesítené a mobilgyártó részlegét a Microsoftnak - írja a The Wall Street Journal. A várakozások szerint két hét múlva a barcelonai mobilkiállításon ránthatja le a leplet az okostelefonról a finn mobilpiaci óriás.

Megállíthatatlan volt a Magyar Telekom

A múlt pénteki lendület az ázsiai piacokon még kitartott hétfőn, viszont Nyugat-Európában már elbizonytalanodtak a befektetők épp úgy, mint Amerikában. A magyar tőzsde is a múlt pénteki záróértéke közelében fejezte be a kereskedést annak ellenére, hogy a Magyar Telekom rég látott erősödést produkált a Deutsche Telekom lépését követően.

Yellen kezében vannak a piacok (QUAESTOR)

Egy viszonylag durva kereskedésű hét után a német DAX index ezen a héten ismét kedvező irányt vehet. A befektetők a kissé zavaros adatok után némiképp megnyugodhatnak. A fejlődő piacokon történt eladások egyelőre úgy tűnik mintha túlreagálták volna a valódi helyzetet. Így lehetséges, hogy a befektetők az alacsonyabb árakat vásárlásra használják majd.

Újabb ralit vízionál a magyar származású tőzsdemágus

A legendás részvénypiaci stratéga, Birinyi László ismét optimista várakozásokat fogalmazott meg az amerikai részvények jövőjét illetően. Véleménye szerint a bikák hamar megrázzák majd magukat, így az S&P 500 index július végére eléri majd az 1 900 pontos értékhatárt - írja a Bloomberg.

Tetszik a befektetési gurunak, amit az Apple csinál

Már nem erőlteti Carl Icahn az Apple menedzsmentjénél a saját részvény vásárlásokra vonatkozó javaslatát - közölte a milliárdos befektető a részvényeseknek intézett nyílt levelében. Ez azt jelzi, hogy a Tim Cookkal folytatott sorozatos megbeszéléseket követően Carl Icahn elégedett azzal az iránnyal, amerre a cég tart - írja a Marketwatch. Ennek a befektetők is örülnek, a részvények közel 1,5%-os pluszban járnak.

Spanyolországban terjeszkedik a Vodafone

Vezetékes szolgáltatásban erős távközlési céget vesz a Vodafone Spanyolországban, írja a Reuters. A brit cég célja az, hogy csomagban értékesített szolgáltatásokkal nyerjen és tartson meg ügyfeleket.

Mit kell tenni a pánik után? - A nagybank megmondja

Az elmúlt hetekben az európai tőzsdék 5 százalék körüli esést szenvedtek el, a Citigroup stratégái ennek ellenére úgy vélik, hogy a befektetőknek nem szabad pánikba esniük, éppen ellenkezőleg, az esésben érdemes európai részvényeket vásárolni. Az Citi elemzői szerint a legjobb lehetőséget a bank-, a biztosítási és az autószektor kínálja jelenleg Európában.

Tűzszünet a Nokiánál, örülnek a befektetők

Szárnyalnak a Nokia részvényei a hétvégi hírre, miszerint a társaság békét kötött a HTC-vel a szabadalmi háborúban. A Nokia árfolyama közel 5%-kal emelkedett a ma reggeli kereskedésben.

Európában bocsát ki kötvényeket a Verizon

Több mint 5 milliárd dollár értékben bocsát ki kötvényeket a Verizon Communications Európában, azt követően, hogy tavaly rekordösszegű vállalati kötvénykibocsátást hajtottak végre - írja a Bloomberg. Az, hogy a vállalat Európa mellett tette le a voksát, talán azzal magyarázható, hogy a cég bízik az alacsony kamatszint tartós fennmaradásában.

Ez a legnagyobb veszély a légitársaságokra

A fellendülés jeleit mutatta tavaly a globális légiközlekedési szektor, de nagy veszélyforrást jelent a felépülésre a teherszállítási piac gyengélkedése - közölte a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA). Az iparág ugyanis nagyon nagy súlyt képvisel a légitársaságok bevételeiben, különösen Ázsiában.

Egy tucat ajánlatot kapott leánybankjára a Raiffeisen

Nem kevesebb, mint 12 ajánlatot kapott ukrán leánybankjára a Raiffeisen Bank International - nyilatkozta az osztrák Die Pressének Karl Sevelda vezérigazgató. A bank nem zárja ki az eladást, de szándéka nem határozott, vizsgálja az ajánlatokat. Magyarországon már túl vannak a nehezén a vezér szerint.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.