Tőzsde

Egy igazi sikersztori a Tripadvisor

Az elmúlt egy évben megduplázódott a Tripadvisor árfolyama, az emelkedés főként annak köszönhető, hogy az utazással kapcsolatos ajánlókat és kritikákat megjelentető honlapból származó bevételek dinamikusan emelkednek, úgy tűnik, a Tripadvisor üzleti modellje működőképes.

Közel háromszorosa a Commerzbank nyeresége a vártnak

Tavaly a negyedik negyedévben nyereséges volt a Commerzbank, ráadásul a vállalat az elemzői konszenzust is jócskán felülteljesítette. A társaság a ma közzétett gyorsjelentésében arról is beszámolt, hogy a bank iránti befektetői bizalom helyreállítása érdekében a korábban tervezettnél gyorsabban csökkenti tőkeáttételét. A részvényesek örülnek a híreknek, ugyanis a papírok árfolyama a pesszimista európai hangulat ellenére, több százalékkal emelkedik.

Pénzosztás jön a K&H anyabankjánál (.2)

Tavaly az utolsó negyedévben a belga KBC csoport 294 millió eurós veszteséget könyvelt el, igaz, ez a várt 306 milliós veszteséghez képest némileg jobb eredményt jelent. A bank bejelentette osztalékterveit is, amely szerint 2 eurót fizetnek majd a 2014-es pénzügyi év után.

Exxonban az erő

Bár a hó eleji mélypontról elrugaszkodtak az amerikai indexek, egyedi részvényekben találunk lemaradó papírokat, melyekben még érdemes vétellel próbálkozni. Ma az Exxon, a UnitedHealth és a GBPUSD grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Váratlan lassulással rémisztget a Cisco

A bevétel és a nyereség csökkenéséről számolt be az amerikai hálózati óriás, a Cisco Systems a negyedik negyedévre. Ami különösen aggodalomra adhat okot, hogy a cégvezetés szerint váratlan lassulást tapasztaltak és a növekedés hajtóerejét jelentő fejlődő piacok kilátásai bizonytalanok. A részvények több mint 4%-ot estek a zárás utáni kereskedésben.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • A bevétel és a nettó eredmény szintjén is csökkenésről számolt be a Cisco Systems a január végén zárult negyedévre.
  • Megemelte a cég negyedéves osztalékát a menedzsment.
  • A fejlődő piaci kilátások bizonytalanok a vezetőség szerint.
  • A folyó negyedévre az elemzői várakozásoknak megfelelő bevételprognózist fogalmazott meg a menedzsment.

Merre tovább a rali után?

Nem mozdultak el ma jelentősen a fontosabb amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak, csütörtökön és pénteken majd lesz miért izgulni.

A Facebookra akar hasonlítani a Twitter

Új dizájnnal jelentkezik nem sokára a Twitter, a most megjelent fotók alapján az új oldal sok képet tartalmaz majd, a felhasználót álltja a középpontba, és valamelyest hasonlít majd a Facebook felületére, írja a Mashable.

Nem túl jók az Amazon kilátásai

Az Amazon nehezen tudja majd növelni az új szolgáltatására előfizető ügyfeleinek számát, erre hivatkozva minősítette le a céget a UBS, írja a yahoo! finance.

Elbántak az OTP-vel

A Fed új elnökének, Janet Yellen tegnapi beszédének és a vártnál kedvezőbb kínai külkereskedelmi adatoknak köszönhetően a nyugat-európai és az amerikai részvényindexek tovább erősödnek szerdán. A magyar tőzsde a kedvező nemzetközi környezet ellenére alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP számlájára volt írható. A bankpapír árfolyama több mint 2 százalékot esett, melynek hátterében az Európai Bíróság devizahitelesek ügyében mondott véleménye állt.

1 milliárd forintos kifizetés a BTelnél

A Business Telecom a 862 millió forint össznévértékű BTEL 2014/C kötvény törlesztési és esedékes kamatfizetési kötelezettségének a mai napon maradéktalanul eleget tett, áll a társaság BÉT-közleményében.

Lépett a Moody's a Fiat kárára

A Moody's tegnap este lerontotta a Fiat adósságbesorolását, ami így négy fokozattal került lejjebb a befektetésre ajánlott kategóriánál. A hitelminősítő döntését a várakozásokat alulmúló éves eredménnyel és a kihívásokkal teli idei évvel indokolta - írja az Automotive News Europe.

Még idén 1000 dollárig eshet az arany árfolyama

A tegnapi kereskedésben már ötödik napja drágult az arany, sőt az idei teljesítményét tekintve sem lehet oka panaszra a befektetőknek. A Credit Suisse szakértője ugyanakkor csak rövid ideig tartó optimizmusnak véli a napok óta tartó erősödést, és meglátása szerint még idén 1000 dollárig eshet az árfolyam - írja a CNBC.

Soha nem értékesített még ennyi napelemet a gyártó

A világ egyik legnagyobb napelemgyártója, a Canadian Solar tegnap közzétette az előzetes számait, melyek szerint az óriási kereslet miatt még a novemberi prognózisnál is több modult értékesített. A részvények árfolyama mégis 7,5 százalékot zuhant, miután az alacsony értékesítései árak miatt a vállalat bevételei jócskán elmaradtak az elemzők által várttól, ráadásul a vállalat újabb részvények kibocsátását is bejelentette.

17 millió előfizetőt szerzett a Telenor

Alapvetően jól sikerült 2013 a Telenor csoportnál, bár a vállalat bevételei csökkentek Európában (ezen belül Magyarországon is), Ázsiában még mindig van növekedés, így csoportszinten is emelkedtek a bevételek. A cégcsoport előfizetőinek száma 17 millióval nőtt tavaly, a kilátásokkal kapcsolatban pedig optimizmusra ad okot, hogy a Telenor a 60 milliós Mianmarban terjeszkedik.

Rossz hírrel szolgált a Procter&Gamble

Tegnap közleményben jelentette be a Procter & Gamble, hogy a devizaárfolyamok kedvezőtlen változása miatt a korábban vártnál alacsonyabb lehet a folyó pénzügyi évben a társaság egy részvényre jutó eredménye.

Már készül az új iPhone az Apple-nél

Alig múlt el a karácsonyi roham, az Apple-nél már az újabb iPhone gyártására készülnek. Japán lapértesülések szerint a Sony-val tárgyal az amerikai mobilpiaci óriás arról, hogy még több alkatrészt szállítson az új okostelefon kamerájához.

Rendkívüli dobásra készül az Apple

Nagy dobásra készül az Apple Jim Cramer szerint, melyet az egykori alapkezelő arra alapoz, hogy mi másért vásárolta volna saját részvényeit a társaság ekkora ütemben, ha nem készülne valami különlegesre - írja a CNBC.

Közel két hónapja nem zárt ilyen jó napot a Dow Jones

Jó hangulatban telt az amerikai kereskedés, a meghatározó indexek 1 százalék körüli mértékben emelkedtek: az S&P 500 fontos technikai szint felett zárta a napot, míg a Dow december 18-a óta nem emelkedett ekkorát. A befektetők annak ellenére vették a részvényeket, hogy a Fed elnöke beszédében az eszközvásárlások további csökkentését taglalta. A piaci szereplők ugyanakkor örömmel fogadták, hogy a jegybankelnök nem tett váratlan bejelentést, és több provokatív kérdésre a korábban hangoztatott Fed-állásponttal válaszolt.

Részben egy leírás miatt a töredékére esett az Erste profitja

Közzétette az Erste az előzetes számait, melyek szerint a vállalat nyeresége a goodwill leírások és az adóhatások miatt csupán 60 millió euró volt. A társaság az első kilenc hónapot tekintve még 430 millió eurós profitról számolt be.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem fogsz hinni a szemednek: mi történt a horvát árakkal?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.