Tőzsde

Jöhet a 60 dolláros olajár

Váratlanul érte a befektetőket a megegyezés múlt hét szerdán az olajnagyhatalmak között, ami valóságos ralit okozott az olaj piacán. Ugyanakkor a múltbéli tapasztalatok alapján sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a tagországok valóban végrehajtják-e a vállalásukat.

Egy csónakban evezünk a tőzsdére?

Cikkünkben bemutatjuk a munkavállalói részesedésjuttatás mögötti érvrendszert, és a különböző megvalósítható konstrukciókat. Közülük elsősorban a 2015. őszi törvénymódosítással kialakított Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) előnyeire hívjuk fel a figyelmet, amelynek alkalmazása véleményünk szerint kiemelt hatékonysággal támogathatja a vállalkozások HR stratégiáját. Amint látni fogjuk, az új "javadalmazási MRP" esetén a juttatás adózási szempontból is kedvező és közös motivációs célt adhat a tulajdonos, a management és a munkavállalók számára. A részesedésjuttatási programok és a vállalkozások tőzsdei jegyzése kölcsönösen erősítik egymás pozitív hatásait. Miközben ugyanis a magas presztízzsel és ismertséggel járó tőzsdei jelenlét már önmagában is komoly versenyelőny a tehetségek vonzásában, a tőzsdei vállalatok munkavállalóinak juttatott, a piacon bármikor értékesíthető részesedés a magasan képzett kollégák hosszú távú elköteleződését segíti.

Nagyot emelkedhet a BUX a következő egy évben

A Brexit, az közelgő amerikai elnökválasztás és a Fed esetleges kamatemelése mozgatta szeptemberben a világ tőzsdéit. A fontosabb nyugat-európai és amerikai indexek hullámzó teljesítményt mutattak, ezt követte a BUX is. A következő hónapokban ezek a bizonytalansági tényezők még fennmaradnak, a hazai alapkezelők is megosztottabbak lettek a magyar piac kilátásaival kapcsolatban. Hosszú távon viszont optimistábbak lettek, többen a BUX jelentős emelkedését várják a következő egy évben. Az alapkezelők kedvenc papírja most a Richter, a Mol részvényeit pedig továbbra sem szeretik.

Az ezüst tó kincse - Videó technikai elemzés

Nagyot zakózott tegnap az arany és az ezüst árfolyama. Mindkét nemesfém emelkedő trendben van, a mi térképünk alapján, némileg azonban szebb képet mutat az ezüst, ami ráadásul fontos technikai szinthez érkezett. Hol vannak a vételi és eladási zónák az ezüst grafikonon? Videónkból megtudod a részleteket.

Két új kérő jelentkezett be az UniCredit leányáért

Az ügyhöz közeli források szerint a Pioneer megvásárlásáért folytatott tárgyalások már a második körhöz érkeztek, az Amundi és a Poste Italiane vezette konzorcium mellett az Aberdeen és a Macquarie is az esélyesek között van - számol be a hírről a Reuters.

Nem egy egyszerű iPhone-gyilkost mutatott meg a Google, hanem a jövőt

Okostelefonokkal és virtuális-valóság szemüveggel villantott tegnap a Google a cég történetének legnagyobb termékbemutatóján. A Pixel telefonok valódi csúcsmobilok, melyek már felveszik a versenyt a legújabb iPhone-nal és van VR-szemüvege is, ami például ősi riválisának, az Apple-nek még nincs. De nem a hardverek miatt volt izgalmas a tegnapi esemény, sokkal inkább azért, mert minden eddiginél nagyobb teret kap a mesterséges intelligencia. A készülékeknek valójában csak az volt a szerepük, hogy egy "bemutatótermet" adjanak a Google mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatásainak. Ez a lépés azonban meglehetősen költséges és nem mentes a kockázatoktól, hiszen kérdéses, hogy készen áll-e már rá a világ.

Japánok szerezhetik meg a Drehert

Közel 4,9 milliárd dollárért megvásárolhatja a világ második legnagyobb sörgyártójának, a SABMillernek kelet-európai érdekeltségeit a japán Asahi Group - írja a Reuters. A hírnek van magyar vonatkozása is, ugyanis amennyiben az üzlet megvalósul, japán kézbe kerül a Dreher.

Haladékot kap a Raiffeisen a lengyelektől

A lengyel pénzügyi rendszer felügyeletét ellátó KNF két hónappal meghosszabbította a Raiffeisennek adott határidőt, hogy megállapodásra jusson a lengyel leánybankjának eladása ügyében. Eközben az osztrák nagybank cseh online banki üzletága, a Zuno bejelentette, hogy 2017 első felében Csehországban és Szlovákiában is beszüntetné tevékenységét - írja a Reuters.

A dollár betett az amerikai tőzsdéknek

Nem bontakozott ki határozott irány az amerikai részvénypiacokon, a főbb tőzsdeindexek vegyes képet mutatnak. A befektetőket továbbra is aggasztja a Deutsche Bank-sztori.

Bivalyerős a magyar tőzsde

Szemmel látható mértékben emelkednek a mai kereskedésben a Nyugat-Európai tőzsdék, a befektetők várják a héten érkező amerikai munkaerőpiaci adatokat és az Alcoa hamarosan esedékes negyedéves jelentését. A hazai tőzsde szárnyal az OTP papírjainak köszönhetően.

iPhone-gyilkos telefonjával tör világuralomra a Google

Története legnagyobb termékbemutatójára készül ma este a Google. A magyar idő szerint 6 órakor kezdődő eseményen új okostelefonokat, egy otthoni asszisztenst, egy megújult Android operációs rendszert, valamint virtuális valóság-eszközöket mutathat be az internetes keresőóriás. Összeszedtük, hogy mire számíthatunk este.

A Deutsche Bank csak a jéghegy csúcsa

Látványosan jobb helyzetben vannak az amerikai bankok nyolc évvel a pénzügyi válság kitörése után, mint európai társaik. Jobb, de főleg egységesebb a tőkehelyzetük, és már maguk mögött tudhatják a bírságok nagy részét, szemben az európaiakkal.

Álszenteskedik a Deutsche Bank a német gazdasági miniszter szerint

Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter szerint álszent dolog a Deutsche Banktól a spekulánsokat hibáztatni a részvényárfolyam esése miatt, miközben maga a bank tette a spekulációt egy üzleti modellé - írja a Reuters, amely éppen egy Iránba tartó repülőgépen tudta megszólaltatni a minisztert.

Decemberben derül ki, kié lesz az UniCredit leánya

Megvárná az UniCredit az olasz miniszterelnök által decemberre kiírt népszavazást, és csak utána döntene arról, hogy kinek adja oda alapkezelőjét. Korábbi források szerint négy ajánlat is érkezett a Pioneerre, az üzletág eladásából a bank 3 milliárd eurót gyűjthet össze - írja a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.