Tőzsde

Nem sokat mozdultak csütörtökön az amerikai részvényindexek

Az európai piacokon tapasztalt rossz hangulat kezdetben átterjedni látszott Amerikára is csütörtökön, mindhárom vezető Wall Street-i részvényindex eséssel kezdte a napot. A kereskedési órák közepén járva azonban javult a hangulat, az S&P kisebb pluszba fordult, és nap végére így maradt a helyzet. A befektetők a pénteken megjelenő átfogó munkaerőpiaci statisztikára koncentrálnak most.

Német blue-chipek menthetik meg a Deutsche Bankot?

Több német blue-chip vállalat vezérigazgatója egyeztetett a Deutsche Bank problémáiról, és arra jutottak, hogy szükség esetén készek tőkeinjekciót nyújtani a legnagyobb német banknak - írja a Reuters a Handelsblatt értesülésére hivatkozva.

Gyenge volt ma a magyar tőzsde

A tegnapi amerikai tőzsdei emelkedés ma reggel Európában is meghozta a vevőket a részvénypiacokra. A nap folyamán azonban fokozatosan elromlott a hangulat, a nap második felében már inkább az eladók uralják a piacokat.

A Goldman belerúgott a Teslába

A Goldman Sachs vételről semlegesre változtatta a Tesla részvényeire vonatkozó ajánlását, míg célárát 240 dollárról egészen 185 dollárig csökkentette. Döntését azzal indokolta, hogy kockázatot lát a SolarCity és a Tesla egybeolvadásában, illetve a Tesla olcsóbb, szélesebb tömegek számára gyártott Model 3-asának piacra dobása is késhet, amely szintén negatív hatással lehet az üzletmenetre.

Ha Trump győz, "elvesztegetett" év lesz az idei a tőzsdéken

Donald Trump nem csinál titkot véleményéből, miszerint a részvénypiacok épp egy "ronda" és "kövér" buborék kellős közepén tartanak. A szimpátia kölcsönös, a tőzsdei befektetők sem igazán örülnének neki, ha Trump nyerné az amerikai elnökválasztást. A Macroeconomic Advisers közgazdászai szerint ebben az esetben 7 százalékos esést szenvedhetne el az S&P 500, amivel a teljes idei emelkedését ledolgozná az index - írja a Marketwatch.

Visszatér a tőzsdére az egyik nagy magyar sikersztori felvásárlója

A Misys hamarosan visszatér a londoni tőzsdére azután, hogy 4 évig magánbefektetők kezében volt. A korábban a FTSE 100-ba tartozó szoftvervállalat - amely a magyar sikersztoriként is ismert IND-t is felvásárolta 2014 elején - 5,5 milliárd fontos értékelést célzott meg - írja a Financial Times.

Nem tudtak olyan sokat kérni a német pénzgyárért, hogy ne tolongjanak érte

Az E.ON után holnap az RWE is tőzsdére viszi leválasztott cégét, az Innogy 2000 óta a legnagyobb kibocsátás lehet Németországban, az induló piaci kapitalizáció elérheti a 20 milliárd eurót is. Az Innogy-val a befektetők elsősorban osztalék-sztorit vesznek, melyben az áram és gázelosztó eszközök mellett kiskereskedelmi és megújuló energia üzletág van. Az érdeklődés óriási, a papírokra már csak az előzetes ársáv tetején lehet jegyzést leadni. Az induló árazás nem tűnik olcsónak, ami az egyik fontos kockázati tényező a papíroknál.

Nyitott kérdés, ki lesz a vezető a Raiffeisennél

Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója szerint a lengyel Polbank eladása is szerepet játszik abban, hogy egyelőre még nem döntötték el, pontosan mekkora részvénypakettet kapnak majd a Raiffeisen Zentralbank (RZB) részvényesei - számol be a hírről a Reuters.

Olcsók a repülőjegyek, nem örül az easyJet

Zuhanhat idén az easyJet profitja. A brit diszkont légitársaságot a versenytársaknál jobban megviseli a terrorfenyegetettség erősödése, a Brexit sem kedvez a vállalatnak és a tartósan alacsony olajár miatt csökkennek a jegyárak is. Az easyJet árfolyama 7 százalékot zuhant ma reggel és magával rántotta a többi nagy európai légitársaságot is, a Lufthansa papírjai például négy éve nem látott mélységbe estek.

A robbanó telefonok sem ártanak a Samsungnak

A kigyulladó okostelefonok körüli botrány ellenére soha nem látott magasságba szárnyalt a ma reggeli kereskedésben a Samsung árfolyama. Egy aktivista befektető elkezdett nyomást gyakorolni a cégre, a vállalat feldarabolását és rendkívüli osztalék kifizetését szorgalmazva.

Titkos tárgyalásokon dőlhet el a Deutsche Bank sorsa

Eddig mind az amerikai, mind a német politikusok cáfolták, hogy bármilyen tárgyalásra sor került volna a legnagyobb német banknak belengetett 14 milliárdos amerikai bírság miatt. A németek azt mondták: ezt a balhét a banknak kell elvinnie. A Reuters azonban úgy tudja, hogy már "minden szinten" folynak a titkos tárgyalások.

Zuhan a Twitter

Bezuhant tegnap az amerikai piaczárást követő kereskedésben a Twitter árfolyama, miután olyan hírek röppentek fel, hogy a Google nem érdeklődik a társaság iránt. A papírok több mint 10 százalékot estek.

A pénzügyi- és az energiaszektor papírjait zsákolták

Szerdán az amerikai részvényindexek kivétel nélkül erősödtek azt követően, hogy rendkívül gyenge munkaerőpiac adatott tettek közzé, illetve a keddi API statisztikák hatására ismét 50 dollár fölött járt az olaj világpiaci ára.

Ma az EKB miatt izgultak a befektetők

Az elmúlt napok emelkedését követően esés bontakozott ki a nemzetközi tőzsdéken, tegnap a vezető amerikai részvényindexek 0,2-0,5 százalékot estek. Ma az európai tőzsdék is nyomás alá kerültek, miután a pletykák szerint az EKB az eszközvásárlási program méretét havonta 10 milliárd euróval csökkentené.

Feldaraboltatnák a Samsungot

Feldaraboltatná a Samsungot az egyik amerikai hedge fund, a híresen nagy aktivista befektető, az Elliott Management - írja a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.