Nasdaq

Hirtelen fordultak az amerikai indexek

A kisebb keddi korrekció után óvatos emelkedéssel kezdték a kereskedést szerdán az amerikai tőzsdeindexek. Majd a Fed jegyzőkönyvének megjelenése után jött a hirtelen irányváltás.

0,8 százalékos pluszban zárt a Dow

Tegnap két olyan jegybanki tanulmány is napvilágot látott az Egyesült Államokban, amelyek szerint továbbra is a Fed segítségére szorul a gazdaság. Részben ennek volt köszönhető az S&P 500 és a Dow Jones indexek emelkedése, negatív tartományban zárt ugyanakkor a Nasdaq. Kérdés, hogy mit mutatnak majd a hét második felében napvilágot látó adatok, és hogyan reagál erre a piac. Drágult az arany is.

Tesla, Facebook vagy Twitter? - Hétfőn kiderül!

Több szempontból is egyedi Portfolio.hu befektetői klubra hívjuk az érdeklődőket október 28-ára. Ezúttal a külföldi részvénypiacok kerülnek terítékre, de azon belül is konkrét részvényekről esik szó (Apple, Nokia, Samsung, Facebook, Twitter, Tesla és a többiek). A két meghívott elemző a fundamentális és technikai elemzés oldaláról mutatja be a tőzsdei cégeket.

Itt az új részvénypiaci csúcs!

Vegyes árfolyammozgások jellemezték a csütörtöki amerikai kereskedést, a távközlési cégek és a pénzügyi szektor papírjai inkább felfelé, míg néhány technológiai szektorhoz tartozó vállalat lefelé húzta a fontosabb részvényindexeket. Alapvetően azonban jó a hangulat a világ tőkepiacain, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a befektetők által egyik leginkább figyelt részvényindex, az S&P 500 értéke soha nem látott magasságba emelkedett.

Végre fordulat látszik az amerikai tőzsdéken

Öt egymást követő napon estek az amerikai tőzsdék, ma viszont úgy tűnik, kezdenek magukra találni a vevők, és végre a pozitív tartományban zárhatnak a vezető amerikai részvényindexek. Gyakorlatilag az amerikai jegybank múlt hét szerdai bejelentése óta esnek a piacok, az esés azonban visszafogott, inkább kivárás jellemző a tőkepiacokon.

A Facebook a nap sztárja Amerikában

Az amerikai jegybank a múlt héten bejelentette, hogy a következő hónapokban nem csökkenti eszközvásárlási programjának volumenét, amit a befektetők kitörő örömmel fogadtak. A rali azonban nem tartott sokáig, a bejelentést követő napokban a befektetők profitot realizáltak, egyre nagyobb esés bontakozott ki a világ tőzsdéin és egyelőre úgy tûnik, a befektetők még mindig bizonytalanok. Míg a vezető tőzsdék összességében tovább estek kedden, néhány részvény kifejezetten jól teljesített, a nap egyik nyertese a Facebook volt.

Kecsegtető szinten az Apple

Ma már Amerikában is lesz kereskedés, a tengerentúlon pedig elsősorban a technológiai szektor kecsegtet kedvező beszállási pontokkal. Ma az Apple és az Intel mellett a Nasdaq 100 futures grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Amerikai válaszcsapás készül Szíria ellen?

Gyorsan eltűnt a kezdeti jó hangulat és emelkedés az amerikai részvénypiacokról, miután megszólalt John Kerry amerikai külügyminiszter a szír kormány múlt heti vegyi támadásával kapcsolatban. Egyre valószínűbb az amerikai ellencsapás, amire hirtelen reagáltak a tőzsdék.

Most nem egy mókus miatt állt a kereskedés a tőzsdén

Újabb technikai hiba tarkította a tegnapi amerikai kereskedést, ugyanis mintegy 3 órára leállt a Nasdaq rendszere. Nem ez az első eset, hiszen az utóbbi években a tőzsdét üzemeltető Nasdaq OMX Group már többször is a kereskedés leállítására kényszerült. Bár nehezen hihető, de nem egy alkalommal egyetlen mókus képes volt megbénítani az életet az egyik irányadó amerikai börzén.

Eséssel zárta a hetet Amerika

Két, vártnál rosszabb makroadat után veszteséges hetet könyveltek el ma az amerikai részvénypiacok, hasonlóan az előző héthez.

Vegyesen zártak az amerikai tőzsdék

Fontosabb makrogazdasági adatok és hírek hiányában vegyesen zártak hétfőn az amerikai részvénypiacok. Egyedi társasági hírek mozgatták meg a befektetőket.

Három nap után emelkedett Amerika

Kisebb pluszban zártak a vezető amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedés során, a Nasdaq és az S&P500 0,4%-kal került feljebb. A nap során a kínai és német gazdaságról megjelent pozitív hírek segítették az európai piacokat, a tengerentúlon most inkább a gyorsjelentésekre figyelhettek a befektetők, a megjelent makroadat pedig kedvezőbb volt a vártnál.

Kivárnak a befektetők

Részben egy ma megjelent gyenge amerikai makroadat miatt vették lefelé az irányt hétfőn a vezető amerikai részvényindexek. A fontosabb benchmarkok közel fél százalékos mínuszban is jártak már, a kereskedés azonban hullámzó. Az S&P 500 továbbra is rekordközeli magasságban tartózkodik, a Nasdaq pedig közel 13 éves csúcson jár, ezeken a szinteken már megremeg a befektetők keze és újabb impulzusokra várnak a következő vételekhez.

Új csúcson az amerikai tőzsdék

Folytatták a menetelést az amerikai részvénypiacok, mindhárom vezető tőzsdeindex pluszban zárt. A vegyes tengerentúli makroadatok mellett a Citogroup határozta meg az irányt a hétfői kereskedésben.

Emelkedéssel kezdték a hetet az amerikai tőzsdék

Kedvező hangulatban telt a hétfői kereskedés az amerikai tőzsdéken, a Dow és az S&P500 fél százalékkal, a Nasdaq 0,15 százalékkal került feljebb. Hétfőn nem jelentek meg fontosabb makroadatok az Egyesült Államokban. Az európai uniós országok pénzügyminiszterei azonban döntöttek a Görögországnak nyújtandó mentőhitel folyósításának ütemezéséről. A döntéssel többek közt időt nyer Németország is, a szeptemberi választások előtt.

Nem hatódtak meg az Apple-befektetők a bejelentésektől

Pénteki záróértékük körül ingadoznak az egész hétfői kereskedésben a vezető amerikai tőzsdeindexek. Makroadatok hiányában a befektetőket az S&P hitelminősítő döntése hozhatta lázba, mivel javította az Egyesült Államok adósbesorolásának kilátását. A techszektorból érkeztek fontosabb hírek, csak a Nasdaq tudott pluszban zárni.

Csúnya lett a vége az amerikai tőzsdéken

A kezdeti iránykeresés után határozott esésbe kezdtek az amerikai részvénypiacok és nem is bírtak talpra állni. Az S&P 500 index még így is nyereséggel zárta a májust, rég volt ilyen nyerő szériája.

Zárásra jöttek lendületbe a tőzsdék - Megvan az új csúcs

A pénteki kereskedés nagy részében vegyes elmozdulásokat láthattunk a tengerentúli részvénypiacokon, majd zárás előtt nem sokkal érkeztek meg a vevők. Sorozatban a harmadik héten emelkedtek az amerikai tőzsdeindexek, így megvan az új történelmi csúcs is. Fontosabb makroadatok hiányában a befektetők Ben Bernanke Fed-elnök szavaira figyeltek.

Hackertámadás bolondította meg az árfolyamokat

Az európai részvénypiacok száguldása után az amerikai tőzsdék is szépen teljesítettek a keddi kereskedésben. A Fehér Ház megtámadásáról szóló - szíriai hackerek által közzétett - álhír csak pár pillanatra okozott pánikot, majd - a hír cáfolatára - helyreállt a nyugalom.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.