A britek beadtak 25 millió oltást
Meghaladta a 25 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában - jelentette be szerdán Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
Meghaladta a 25 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában - jelentette be szerdán Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
Csaknem egyhavi kórházi ápolás után hazatérhetett Fülöp edinburghi herceg - közölte kedden a Buckingham-palota.
Januárban már a huszadik egymást követő hónapban volt japán tulajdonban a legtöbb amerikai állampapír.
A nehezen kialkudott északír protokoll nem problémát, hanem megoldást jelent a tartomány számára, hiszen kezelni tudja az EU-ból való kilépés nehéz helyzetét - mondta az EU egyesült királyságbéli követe.
Januárban 40,7 százalékkal zuhant az Európai Unió piacaira irányuló brit export értéke; az EU-ból érkező import 28,8 százalékkal csökkent - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS).
A Brexit több tekintetben változást idézett elő az Egyesült Királyságon belül. A sokat tárgyalt gazdasági és kereskedelmi következmények mellett új kérdések is felmerültek az ország jövőjét illetően. Ezek közül talán az egyik legérdekesebb az, hogy egyben marad-e egyáltalán az Egyesült Királyság, vagy az egyes nemzetek megpróbálnak majd függetlenedni a londoni kormányzattól. A skótok esetében a 2014-es függetlenségi népszavazás bizonyítja, hogy mutatkozik erre való hajlandóság, de Észak-Írország tekintetében is meghatározhatja a kérdés a politikai közbeszédet a jövőben. Alábbi cikkünkben sorra vettük, hogy az Egyesült Királyság egyes nemzetei miként viszonyulnak most a függetlenség gondolatához, illetve azt is, hogy milyen eszközök vannak London kezében ennek megfékezésére.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerdán hivatalosan cáfolta az Európai Tanács elnöke, Charles Michel előző napi közlését, amely szerint a brit kormány megtiltotta a koronavírus elleni oltóanyagok exportját.
A britek egészségének károsításával vádolta meg egy magas rangú brit politikai vezető az EU-t, mondván, rontja az AstraZeneca vakcinájába vetett bizalmat.
Az angol tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások túl gyors ütemű feloldása a fertőzöttek számának újbóli megugrásához vezethet, és ez óhatatlanul növelné a halálozások számát is.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének további jelentős lassulását mutatják a pénteken közzétett új mérőszámok.
A brit közlekedési minisztérium pénteken ismertetett rendelete alapján hétfőtől csak írásos indoklással lehet Angliából külföldre utazni.
Romániában is kimutatták a koronavírus dél-afrikai mutációját, az év eleje óta jelen lévő brit vírusvariánsnak pedig meghatározó szerepe lehet abban, hogy újra erőre kapott a járvány az országban - közölte pénteken a MedLife magánklinika-hálózat.
Az év eleji tetőzés óta nem mért ütemben javulnak a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulásáról tanúskodó legújabb adatok.
Az északír unionista paramilitáris csoportok közölték Boris Johnson brit miniszterelnökkel, hogy nem támogatják többé az Ír-szigetre békét hozó, 1998-as Nagypénteki Egyezményt - írja a Reuters. A döntés oka, hogy az unionisták nem elégedettek a brexit-megállapodással.
Három évszázada nem tapasztalt mélységű recesszióba sodorta a brit gazdaságot tavaly a koronavírus-válság, de a legújabb számítások azt mutatják, hogy a veszteségeket a jövő év közepéig be lehet hozni - mondta szerdán Rishi Sunak brit pénzügyminiszter.
A brit kormány szeptember végéig meghosszabbította azt a bértámogatási rendszert, amelynek alapján a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt munka nélkül maradt, de el nem bocsátott alkalmazottak bérének nyolcvan százalékát a költségvetés folyósítja.
Meteor hatolt be a Föld légkörébe Nagy-Britannia felett vasárnap este, a fényes jelenséget Izlandon és Hollandiában is észlelték - közölte hétfőn a brit Fireball Alliance (Tűzgömb Szövetség) tudományos egyesület.
A hétfőn ismertetett legfrissebb brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal veszi elejét a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a koronavírus-fertőzött idős emberek körében.
A brit egészségügyi szakemberek bejelentették: először mutatták ki a nagyon fertőző brazil vírusmutációt Nagy-Britanniában – írja a Reuters.
Jelentősen megugrott a Brexit utáni letelepedési engedélyért folyamodó magyarok száma a negyedik negyedévben – derül ki a brit belügyminisztérium csütörtökön megjelent adataiból. A regisztrációra van még fél év, vagyis szép lassan tisztán láthatunk azzal kapcsolatban, valóban hány magyar él a szigetországban.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
A nap végére előkerültek az eladók.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?