A napokban két magyar-szerb vezetői találkozó is volt és ezek egyike után a szerb elnök nyilvánosan elmondta, hogy beszállnának 0,5-1 milliárd euróval Paks II. építési költségeibe, hogy a létrejövő kapacitás nyomán majd áramhoz jussanak, ugyanis nekik nincs pénzük saját atomerőművet építeni.
Az elmúlt 24 órában 859 új koronavírus-fertőzést regisztráltak, ez 89%-kal magasabb, mint az egy héttel korábbi adat, tehát a járvány továbbra is erősödőben van. Elhunyt 16 beteg.
A hazai gáztárolók 1970-es évek vége óta íródó történelmében a negyedik legnagyobb készletszinttel fut neki az ország az idei fűtési szezonnak. Ez stabil alapot ad a földgázellátás biztosításához, de a teljes fűtési szezonra önmagában nem lenne elegendő - igaz, nem is kell, hogy így legyen, mert a belföldi kitermelésre és az importra is támaszkodhatunk. Ezzel együtt a magas gázpiaci árak miatt a tárolók most nagyobb szerepet kapnak az ellátásból a korábbi években látottaknál, és az sem lenne nagyon meglepő, ha esetleg a szezon vége felé a biztonsági tartalékhoz is hozzá kellene nyúlni.
Most ősszel ellátogat még egyszer az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakértői csapata Oroszországba, és befejezi a vizsgálatait – jelezte a Fortune-nek adott interjúban az orosz közvetlen befektetési alap (RDIF) vezetője, akinek a Szputnyik Oroszországon kívüli terjesztése a feladata.
Két Nógrád-megyei és egy Győr-Moson-Sopron megyei híd Duna-híd megépítése kezdődhet el a következő időszakban a magyar-szlovák határon, és egy Pest-megyei híd építése már folyamatban van – hívta fel a figyelmet szerda reggeli közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Ennek apropója, hogy a három új határhíd fenntartásáról létrejött magyar-szlovák megállapodás üzemeltetési, fenntartási feladatainak részleteit egy törvénymódosításban rögzítené a tárca és ezt nyújtotta be a parlamentnek.
A magyar felzárkózási ütem (17,5 százalék) több mint kétszeresét és a cseh felzárkózás (12,7 százalék) közel háromszorosát teljesítette Románia, írja cikkében Matolcsy György MNB-elnök. A balti államok szintjéről induló román felzárkózás az északi utat járta be délen, bár kisebb növekedési hullámzással, de nagyobb egyensúlytalansággal.
Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel aláírta azt a kormányhatározatot, amely üdvözli a lengyel alkotmánybíróságnak a nemzeti jog és az európai uniós jog viszonyáról hozott határozatát, egyben felkéri az EU intézményeit, hogy tartsák tiszteletben a tagállami szuverenitást - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-t.
Néhány hete írtunk a szovjet „Hét nap alatt a Rajnáig” fedőnevű haditervről, melyben a kommunista blokk vezetői villámháborúval akarták elfoglalni Nyugat-Németországot és Ausztriát, számos nagyvárost nukleáris sivataggá változtatva az akció közben. Ha kirobbant volna a harmadik világháború, a Vasfüggöny túloldalán sem ódzkodtak volna az atomfegyverek használatától: Washington több mint 1000 olyan célpontot jelölt ki a kommunista érdekszféra országaiban, melyet atomcsapás ért volna, köztük 15-öt Magyarországon.
Augusztus utolsó napján 78,5% körül volt a magyar gáztárolók töltöttségi szintje, ami alacsonyabb volt az egy évvel ezelőtti 92,5% körüli, illetve a 2019-es 88,5% körüli szintnél, de jóval magasabb volt, mint a régiós töltöttségi szintek – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) havi földgáz piacmonitoring jelentéséből. Mindez tehát azt jelenti, hogy viszonylag magas töltöttségi szint mellett érte el a gázpiaci vihar Magyarországot, hiszen augusztus legvégén az irányadó holland TTF gáz ára 48 euró volt megawattóránként, szeptember végére viszont már 91 eurós záró ár alakult ki, az elmúlt napokban pedig 150 euró felett is járt, jelenleg 106 euró körül hullámzik.
Magyarország álláspontja szerint az Európai Uniónak változtatnia kell az energiaárakkal kapcsolatos politikáján - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a szlovéniai Brdóban az európai uniós tagországok és a nyugat-balkáni térséget alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját megelőzően.
Bizonyos feltételek mellett kész Írország is csatlakozni a 15%-os globális társasági minimumadó megállapodáshoz – tudta meg a Politico az áttörést jelentő hírt három különböző forrásból is.
1990-ben Lengyelország és Magyarország jelentős fejlettségi különbséggel érkezett el a rendszerváltoztatáshoz. A lengyeleknél az egy főre eső fejlettség az EU-átlagához képest 39,6 százalék volt, a becsült magyar adat ugyanebben az időben 56,9 százalék. 1990-ben tehát a magyar gazdaság még mintegy 17 százalékkal közelebb volt az EU-átlagához, mint a lengyel, írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Magyar Nemzetben.
„Amennyiben szükség van betegek ellátására, a magyar egészségügyi ellátórendszer kapacitásai megvannak, így számíthatnak ránk” – rögzítette szombaton Facebook-posztjában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azután, hogy pénteken Kontancában kórháztűz volt egy járványkórházban, amelyben 7 beteg sajnos elhunyt. Szintén szombati hír, hogy újabb rekordra ugrott Romániában a koronavírus-fertőzöttek száma és már csak 11 intenzív kórházi ágy van országszerte a betegek ellátására, így a magyar felajánlás valószínűleg ennek ismeretében is született meg.
A magyar kormány online párbeszédet indít zöld ügyekben - jelentette be szombaton Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalán. A zold.kormany.hu weboldalon elérhető 12 kérdés a videó szerint valójában egy újabb nemzeti konzultáció, ezúttal online módon, amelyet november végéig lehet beküldeni. A kérdéseket csak a személyes adatok megadása után lehet elérni az oldalon, de a videó adott néhány támpontot, hogy milyen témákról van szó.
Az az Orbán Viktor kormányfő által péntek reggel bejelentett döntés, hogy minden nyugdíjasra egységesen kiterjeszti a kormány a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot novemberben, „még az eddigi legoptimistább várakozásokat is meghaladja” – kommentálta oldalán Farkas András. A nyugdíjszakértő azt is megjegyezte, hogy mindez 146 milliárd forintos többletkiadást jelent az idei költségvetésnek, akár a minap kibocsátott dollár- és eurókötvények terhére, és azt is összefoglalta, hogy milyen további kifizetések várnak még a nyugdíjasokra a 2022-es parlamenti választások előtt.
Idén az első kilenc hónapban 95 541 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 5 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest, de a szeptemberben forgalomba helyezett 9524 újautó 17 százalékos hanyatlást jelent - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken a DataHouse Kft. adatai alapján.
A Portfolio minapi összefoglalójával összhangban most arról ír brüsszeli forrásai alapján az EU-Monitor és a Népszava, hogy bár a szeptember 30-i határidőig nem sikerült megállapodni a magyar helyreállítási tervről a kormánynak az Európai Bizottsággal, de ez heteken belül összejöhet. Ha ez így lesz, akkor még év végéig befolyhat a magyar államkasszába a 2511 milliárdos terv 13%-os előlege, azaz 326 milliárd forint.
Elindult az EUREKA nevű pályázati program keretében a magyar-német alprogram, amely a két ország cégeinek és kutatóintézményeinek piacorientált együttműködéseit támogatja mind a német, mind a magyar állam által 7-7 millió eurós támogatással, így a programból a magyar cégek 2,5 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak - jelentette be csütörtök reggeli közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Az eddig tervezett 15%-osnál kicsit magasabb, 17% körüli lehet a globális társasági minimumadó alsó küszöbe és az eddig kimaradni szándékozó uniós tagállamok (Írország, Észtország, Magyarország) kapcsán „nagyon keményen dolgozunk azon, hogy megtaláljuk a módját” az ő csatlakozásuknak is, „ezért nagyon optimista vagyok, hogy ezt el fogjuk érni” – jelentette ki kedden este az amerikai pénzügyminiszter a National Association for Business Economics rendezvényén.